Célunk, hogy saját nevelésű játékosok kerüljenek a felnőtt csapatba

Édesapja csapatkapitányként vitte az NB1-be az ELŐRÉT.

Az U21 edzőjével, Láza Jánossal beszélgettem a hétvégi győzelemről és az utánpótlás fontosságáról.

Gratulálok a hétvégi győzelemhez! 

Hogy készültetek a Grosics Akadémia ellen?

– Köszönöm a gratulációt kollégám és az egész csapat nevében!

Keményen készültünk a hétvégi mérkőzésre, hiszen a bajnokságban legfőbb vetélytársunk a Grosics Akadémia. Végig nagyon jó, dinamikus, gyors mérkőzés volt. Úgy gondolom, reális eredmény született, hiszen a döntő helyzeteket mi tudtuk kialakítani, mert pontosak voltunk a kapu előtt. Tehát egy gyors, kreatív, összességében színvonalas játékkal tudtuk megverni az ellenfelet. Természetesen kellet hozzá az is hogy a felnőtt csapat keretéhez tartozó utánpótláskorú játékosok is segítséget tudtak nyújtani. 

Az U21-es csapat a 7. fordulót követően, a Grosics Akadémáival holtversenyben, 15 ponttal a tabella második helyén áll. Éppen ezért fontos az, hogy 4-0-ra meg tudták verni őket.

– Igen, nagyon fontos győzelmet arattunk, így most már pontelőnnyel vezetjük a bajnokságot, de tudjuk hogy messze még a vége ezért nem dőlünk hátra, hanem megyünk tovább az úton, melynek végén remélhetőleg egy bajnoki cím és nagyon reméljük hogy az NB-1be való visszajutás vár ránk. Nagy könnyebbséget jelent számunkra hogy a felnőtt csapatunk teljes mellszélességgel ki áll mellettünk, és ahogy erejükből telik segítik a munkánkat.

Szerencsére nagyon jó a kapcsolata az utánpótlás csapatnak a felnőtt csapat között, Zorán Spisljak számára nagyon fontos, hogy a békéscsabai utánpótlásban nevelkedett focistáknak játéklehetőséget adjon, és aki olyan az csatlakozzon minél hamarabb hozzájuk. Vannak olyan utánpótlás játékosok, akik a felnőtt csapattal készülnek. Ez azt is jelentheti, hogy felnőtt mérkőzéseken is meg tudják magukat méretetni, mint ahogy arra már volt példa a Ligakupa sorozatban. Az átjárás biztosítva van: azok, akik hétről hétre jól teljesítenek, oda tudnak kerülni a csapat keretéhez. Nagyon jó hogy szinte minden hazai mérkőzésünkön itt van valaki a csapattól. Jó, hogy ki tud jönni a vezetőedző, pályaedző a mérkőzésekre, így nem csak az én vagy a szakmai igazgató véleménye dönt arról, hogy kik azok, akik feljebb tudnak kerülni, hanem a saját szemükkel meg tudják nézni, hogy kik azok, akik jól játszanak.

A játékosoknak nagy motivációt jelent az, hogy érezhetik, figyelemmel vannak követve a felnőtt csapat irányából. 

Az U21-es csapat legközelebb október 4.-én, szombaton 13:00-tól játszik a SZEOL SC-vel.

Információk: Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2020. november 1. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Haladás Sportkomplexum

Cím: 9700 Szombathely, Rohonci út 3.

Belépőjegy információk:

A vendég belépőjegyek egységesen 1.000,- forintba kerülnek. Hat éves kor alatt ingyenes a belépés.

Vendég szektor: E1 (bejárat a Bartók Béla körút felől).

A Kormány az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a maszkviseléssel kapcsolatban szigorításokat rendelt el, és a szabályozás 2020. október 23-án lépett életbe. Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a szabadtéren megtartott sportrendezvények helyszínén, az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A szabályozás alól kivételt jelentenek, tehát nem kell maszkot viselniük a hatodik életévüket be nem töltött kiskorúaknak, a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A kormányrendelet szerint azt, aki felszólítás ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására. Kérjük drukkereinket, hogy a kormányrendeletben megfogalmazott szabályozást minden esetben maradéktalanul tartsák be! Köszönjük a megértést és az együttműködést!

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.haladas.hu/jegyek-es-berletek

https://www.haladas.hu/uploads/static_page/documents/DocumentText_1/mlsz_palyarendszabalyok_hu.docx

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

A legjobb 16 között a Békéscsaba

Kialakult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének mezőnye. Kilenc NB I-es, öt NB II-es és két NB III-as csapat jutott a legjobb 16 közé.

Íme a nyolcaddöntő mezőnye:
Kisvárda (NB III), Vác (NB III), Ajka (NB II), Békéscsaba (NB II), Csákvár (NB II), Gyirmót (NB II), Szolnok (NB II), DVSC-TEVA (NB I), DVTK (NB I), Ferencváros (NB I), Győri ETO FC (NB I), Honvéd (NB I), MTK (NB I), Pécsi MFC (NB I), Újpest (NB I), Videoton (NB I).

 „A célt, amit kitűztünk magunk elé elértük Salgótarjánban, sőt duplán örülhetünk, mert ebben nagy szerepet játszott a csabai utánpótlásban nevelkedett Viczián Ádám, aki mind a három gólból kivette a részét.

Az első félidőben nehezebben jutottunk el gólhelyzetig, de akkor is adódott két nagy lehetőségünk, ami kimaradt. A második félidőben köszönhetően Berki és Viczián jó játékának már kijött az osztálykülönbség és egyértelműen kirajzolódott, hogy melyik csapat érdemli meg a továbbjutást.

Ez a kupamérkőzés még abból a szempontból is nagy jelentőséggel bírt, hogy hosszú idő után ismét pályára léphetett a sérüléséből felépült Koszó Balázs, aki nagyon jól kapcsolódott be a játékba és jövőben is számíthatunk rá.”

A nyolcaddöntő párosításait az MLSZ székházában készítik majd el – a fejleményekről természetesen időben beszámolunk majd. A továbbjutás továbbra is egy mérkőzésen dől majd el, a találkozókat október 29-én rendezik.

Soha nem látott összeállításban lépünk pályára

Sajnálatos módon csütörtökön reggelre további pozitív teszt eredmények születtek, így a szakmai stáb és csapatunk soha nem látott kihívások előtt áll. A fejleményekről Igricz Mihály – klubigazgató nyilatkozott weboldalunknak.

– Ezer sebből vérzik csapatunk a koronavírus fertőzések és sérülések miatt. Természetesen felmerült a halasztás gondolata és minden követ megmozgattunk az ügy érdekében, sajnos sikertelenül. A mai napon egy olyan, főképp fiatalokból álló együttes lép pályára, amilyen összetételben gyakorlatilag még sohasem láthatta csapatunkat a közönség. Nem miattunk, hanem fiatal, ifjúsági korú játékosaink miatt szurkolóink türelmét és megértését kérjük, hiszen a nyomás és a felelősség hatalmas ezeken a srácokon. Nyilván minden tőlük telhetőt meg fognak tenni a mérkőzésen és bizonyítani szeretnének, de mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a hadra fogható labdarúgóink közül legtöbben még felnőtt mérkőzésen sem léptek pályára, nemhogy egy első osztályú csapat ellen, élő televíziós összecsapáson. Célunk a tisztes helytállás és ebben a rendkívüli helyzetben megmutatni azt, hogy a békéscsabai labdarúgás évtizedek óta egy olyan erős közeg, amit egy ilyen járvány-helyzet sem tud megtörni.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Balmazújváros

A 2014-2015-ös szezon egyik nehéz szakaszán túl vagyunk, a mögöttünk hagyott mérkőzéseken sikerült megismernünk játékosaink erősebb és gyengébb pontjait. Fele-másra sikeredett az elmúlt időszak, mert míg a Liga Kupában és a Magyar Kupában felszabadultan és sikeresen játszottunk, addig a bajnokságban nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk.

Azt várjuk a játékosainktól, hogy a százszázalékos teljesítmény ne csak esetleges legyen, hanem mérkőzésről mérkőzésre adják ki magukból a maximumot – minden fronton. Minden játékosnak arra kell törekednie, hogy saját teljesítményének maximumát állandósítsa, meg kell tanulniuk, hogy az edzéseken gyakorolt taktikai elemeket és a különböző más foglalkozásokon szerzett információkat, hogyan építsék be a mérkőzésekbe.

A labdarúgásról kialakított felfogásunk szerint egy csapat nem engedheti meg magának, hogy a támadást előnybe részesítse a védekezés rovására és fordítva. Szerintünk manapság egy labdarúgónak védekezni és támadni egyformán kell és a csapat érdekeit szeme lőtt tartva kell egész mérkőzésen dolgoznia.

Nehéz mérkőzésre számítunk-e?
Ismerve a Balmazújváros helyzetét és látva múlt heti teljesítményüket – 10 emberrel döntetlen a Kaposvár ellen – biztosak vagyunk benne, hogy egy küzdelmes, jó mérkőzést fogunk játszani, egy motivált és kellőképpen agresszív Békéscsaba fogadja majd a Hajdúságiakat.

Reméljük, szurkolóink támogatása továbbra sem marad el!

Hajrá Lilák!