Információk: Credobus Mosonmagyaróvár – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. március 11. (vasárnap) 14:30 óra

Helyszín: MTE1904 Sporttelep

Cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal park 1.

Belépőjegyek:

A felnőtt belépőjegyek egységesen 1.700,- forintba, míg a diák-nyugdíjas tikettek 1.200,- forintba kerülnek.
A jegyértékesítés kizárólag a helyszínen (9200, Mosonmagyaróvár, Wittmann Antal park 1.) történik a mérkőzések megkezdése előtt egy órával. Elővételben és online módon nem lehetséges a jegyvásárlás. A mérkőzések megtekintése 10 év alatti gyermekek számára díjtalan. A diák és nyugdíjas jegyek igazolvány felmutatásával igényelhetők.

Megközelítés:

A vendég szektorba érkezők az autókat a vendég parkolónál tudják letenni. A vendég szektorhoz, parkolóhoz vezető út (3) a Mosonmagyaróvár, Ligetsor 68. számnál található, így azt szükséges megadni a GPS számára – innen egy erdősáv vezet a parkolóhoz. Az autót leparkolva gyalog tudnak eljutni a vendég kasszához, ahol a büfé és a mosdók is található. A jegyváltást követően a vendég szektorban tudnak helyet foglalni.

Stadion:

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozások:

http://mte1904.hu/index.php?p=mte-sporttelep

http://mte1904.hu/index.php?p=jegyertekesites

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC

A 15. másodosztályú Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC összecsapás következik 2024. november 10-én (vasárnap) 13:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Vasas FC

Két nagy hagyományokkal rendelkező együttes mérkőzik az őszi szezon utolsó előtti hazai mérkőzésén – ez nem is kérdés -, a csapatok egymás elleni múltja is jelentős, ráadásként a szurkolók is baráti viszonyt ápolnak, így minden adott egy jó hangulatú meccshez. A 13. forduló következik, ami azt jelenti hogy ezzel együtt három mérkőzés maradt hátra a 2024-es évben, így a tét egyre nagyobb, hiszen pontra, de leginkább pontokra lenne szükségünk, hogy előrébb léphessünk. A pontszerzés viszont ezen a hétvégén sem ígérkezik könnyű feladatnak, mivel angyalföldi barátaink feltámadni látszanak és Pintér mester tevékenysége már eredményekkel is párosul az elmúlt hetekben. Az utóbbi három fordulóban győzni tudtak (Vasas – Szentlőrinc 3-1, Gyirmót – Vasas 1-2, Vasas – BVSC-Zugló 2-1), amivel egészen a negyedik pozícióig léptek előre. A bajnokságot egyébként jól kezdték, aztán a hullámvölgyek edzőváltáshoz vezettek és utána is időre volt szükség, hogy ki tudjanak egyenesedni. A céltól azonban még igen messze vannak, mert számukra csak a feljutás elfogadható, ennek a célnak rendeltek alá mindent, úgy igazoltak és igyekeztek megtartani azokat a játékosokat, akik ebben segítségükre lehetnek. Az eddig lejátszott 12 forduló alatt 6 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség, valamint az eredményekkel együtt járó 19 pont a rivális csapatokkal szemben egyelőre kevésnek bizonyult. Ettől függetlenül azonban látható, hogy egy-egy győzelmi sorozattal máris a tűz közelébe lehet kerülni, de ugyanez természetesen a vereségekre is igaz, mert néhány elúszott mérkőzésnek köszönhetően máris a kiesés veszélye fenyegethet. Számtalanszor leírtuk és úgyis tudja mindenki, hogy a bajnokság lényegi része tavasszal dől el, de semmiképpen nem szabad akkora hátrányt összeszedni, ami esetleg behozhatatlan lenne.

Az esélyeket latolgatva talán nem meglepő, hogy sajnos ezúttal sem mi vagyunk az esélyesebbek. Érdemes lenne kicsit feloldódnunk ebben a tudatban, nem rágörcsölni az egészre és felszabadultan azt mutatnunk, amit valójában tudunk. Nincs mitől tartanunk, mert az egymás elleni másodosztályú egyenleg is teljesen kiegyenlített: 4-4 győzelem, valamint 6 döntetlen szerepel mindkét klub neve mellett. Tudjuk, hogy a Vasas kerete és lehetőségei jóval túlmutatnak rajtunk, de továbbra is úgy érezzük van keresnivalónk. Még akkor is ha az utóbbi két találkozásunkat nem szívesen emlegetjük: 2022. április 3-án Vasas – Békéscsaba 6-0, valamint 2021. október 3-án Békéscsaba – Vasas 0-3. Utoljára több mint öt évvel ezelőtt, 2019. augusztus 12-én 2-0 arányban tudtuk legyőzni őket hazai körülmények között. A revansnak tehát eljött az ideje még akkor is, ha a Kisvárda elleni mérkőzés több véráldozattal is járt: Pusztai András keresztszalag-szakadást szenvedett, sajnos rá hosszú ideig nem számíthatunk, de Czékus Ádám sem lép már pályára ebben az évben – ez szinte biztos. Rajtuk kívül még legalább 3-4 játékosunk küzd sérüléssel, illetve próbál minél előbb visszatérni, de a többiek remélhetőleg megfelelőképpen meg tudják majd oldani az egyáltalán nem egyszerű feladatot. A két együttes között jelenleg 9 pont és 11 helyezés a különbség, így a győzelem mindenképpen bravúrnak számítana, ami lendületet, önbizalmat és lökést adhatna csapatunknak a továbbiakra!

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott, hiányzók azonban egészségügyi okokból vendégeinknél is vannak jócskán. Az viszont biztos, hogy érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni ügyeletes gólfelelőseiknek Tóth Milán Lászlónak (7 gól), valamint a Radó András – Urblík Jozef párosnak, akik 4-4 találattal terhelték meg eddig az ellenfelek kapuját.

Örvendetes hír, hogy amennyiben Viczián Ádám pályára lép vasárnap, akkor ez lehet a 150. mérkőzése lila-fehér mezben. Kicsit előre iszunk a medve bőrére, tehát előre gratulálunk és természetesen készülünk is egy kis ünnepléssel – hiszen ez a minimum! Köszönjük, Vici!

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását:  (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Vasashoz tartozik az eddig lejátszott tizenkét mérkőzés alapján): gólok száma 11/22, sárgalapok 25/36, szögletek 44/85, lövések 114/175, kaput eltaláló lövések 44/65, labdavesztések 894/799, gólhelyzetek 102/68, kulcspasszok 60/90, kulcspasszok pontossága 30%/53%, progresszív passzok pontossága 61%/70%, hosszú passzok pontossága 58%/59%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 41%/49%, megnyert párharcok 47%/53%.

Csató Sándor: – A fővárosiak az osztály szintjéhez mérten kiemelkedő kerettel rendelkeznek, ez pedig a ránk váró kihívás mértékét is jól jelzi. Mindenhol domináns támadófocit alkalmaznak, rengeteg helyzetet alakítanak ki, és ebből az utóbbi hetekben tőkét is tudtak kovácsolni maguknak. Legalább olyan fegyelmezetten kell játszanunk, ahogyan Kisvárdán tettük, de jó lenne végre hatékonyabbá is tenni játékunkat. A szabolcsi meccsen jól néztünk ki, akadtak szép támadásaink, ugyanakkor az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, két lövésnél pedig a hazai kapus állt feladata magaslatán. Az előző hetihez hasonlóan erős ellenfélre számítunk vasárnap is, ám a reményeink szerint ezúttal másképp alakul majd a forgatókönyv.

Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC mérkőzés játékvezetőjeként Bognár Tamást, segítőiként Nagy Viktort és Topálszki Szabint, tartalék játékvezetőként pedig Kovács J. Zoltánt akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival 2018. november 25-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr 0-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 1.562 sárga- és 119 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 13. fordulóját 2024. november 10-én (vasárnap) 13:00 órától Mezőkövesd Zsóry FC – Soroksár SC, Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC, Szentlőrinc – Budafoki MTE, BVSC-Zugló – HR-Rent Kozármisleny, Kolorcity Kazincbarcika SC – Budapest Honvéd FC, 17:00 órától Aqvital FC Csákvár – FC Ajka, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Kisvárda Master Good. valamint Opus Tigáz Tatabánya – Gyirmót FC Győr párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit azonos pontszámmal a Kisvárda (24 pont) és a Kazincbarcika (23 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Békéscsaba (10 pont) és a Honvéd (9 pont) osztozkodik.

Mivel igény mutatkozott rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=wFiEH5ahSYo

A hazai mérkőzések látogatásával egy valódi autót is nyerhetnek!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/gyere-ki-a-meccsre-es-nyerj-egy-autot-20240816/

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap gyengén felhős időjárás várható, a legmagasabb hőmérséklet +11 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. november 10-én (vasárnap) 16 óra 14 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Számszaki

Végre itt a tavasz, vége a fagyos, hideg időjárásnak és talán beindulhat a mérkőzés dömping. Szüksége is lenne erre mindenkinek, hiszen az elmaradt 23. forduló miatt a számok tekintetében sem teljes a kép. Az előzményektől eltekintve összességében 22 teljesített kanyart elemezhetünk, kivétel a Cegléd és a Sopron, amely csapatoknak ebben az évben még nem volt módjuk tétmeccset játszani.

Az elmúlt hétvégén a Kórház utcai centerpályát lehetetlen lett volna időben, maradandó károsodás nélkül úgy letakarítani, hogy az alkalmas legyen mérkőzés rendezésére, így csapatunk is gyakorlatilag mérkőzés nélkül maradt – hiszen az egész fordulót elhalasztották. A szakmai stáb azonnal újratervezett és már az elmúlt hét pénteken este kiadta a módosított programot. Szombaton és vasárnap is edzéseket írtak elő, hétfőre pihenőt kapott mindenki, kedden viszont újrakezdődött a felkészülés a hétvégi, hosszú utazással járó mosonmagyaróvári túrára.

A menetrendhez tartozik, hogy márciusban öt mérkőzést (4 bajnoki, 1 kupa) játszik első csapatunk, ebből kettőt hazai pályán. Áprilisban viszont már tényleg egymást érik majd a lila-fehér mérkőzések, hiszen minimálisan 7 meccset kell teljesítenünk, ebből négyszer itthon játszunk, sőt egy héten belül háromszor lépünk pályára a Kórház utcában. A mérkőzések száma pedig még növelhető lenne a Magyar Kupában történő továbblépéssel, hiszen a 11. forduló első mérkőzései április 18-ra lettek kiírva. Állunk elébe!

A tabellát mindenki ismeri és tisztában van a másodosztály képességeivel és történéseivel, így erre külön nem térünk ki. Az eddig is látható volt és az előzmények tükrében realizálódni látszik, hogy az MTK, valamint a Kisvárda szinte egy másik dimenzióban teljesíti mérkőzéseit. Toronymagasan, az első két helyet birtokolva, szinte bizonyosra vehető, hogy a feljutók kiléte eldőlni látszik. Ettől függetlenül, ahogy többször elmondtuk-leírtuk, soha nem fogunk feltartott kézzel pályára lépni, és a szakmai stáb, valamint játékosaink is mindent megtesznek majd azért, hogy a jelenlegi különbséget (10 pont a második helytől, 18 pont az első pozíciótól) megpróbálják csökkenteni, minimalizálni. A Békéscsaba 22 fordulót követően a bajnoki táblázat 3. helyén áll, 11 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség, 39 szerzett gól, valamint az ezzel együtt járó 37 pont mérleggel. Tudjuk, hogy hullajtottunk olyan pontokat, amelyekre nem igazán számítottunk – ugyanakkor több bravúros győzelmet és meggyőző teljesítményt is magunkénak tudhatunk az elmúlt ősz folyamán. Gondoljunk csak például a két nagyarányú győzelemre: Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre 0-6 és Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE 6-2, vagy az ősz utolsó négy meccsére, amit sorozatban megnyertünk. Mindent összevetve 16 mérkőzés és ezzel együtt 48 szerezhető pont van még kalapban. Az nagyon sok, és láttunk már fordulatokat, meglepetéseket az évek folyamán.

A góllövő listára pillantva repes a szívünk, hiszen csapatunk gólfelelőse Birtalan Botond még jelen pillanatban is a 2. helyet foglalja el 12 szerzett találatának (ebből 4 büntetőből) köszönhetően.

A bajnoki mérkőzések nézőszámait vizsgálva a 2018-as évet egyelőre nem tudjuk számításba venni. A sportstatisztika.blog.hu aktuális kimutatásai szerint viszont – ezúton is jelezzük, hogy a feltüntetett számok pontosak – a Békéscsabán megrendezett mérkőzések az országos, összevont ranglista 35. helyére aposztrofálja az Előrét. A 907 átlagos nézőszám egyetlen pozíció javulást jelent az előző méréshez képest, de ezt az eredményt nem fogjuk kitenni az ablakba, még akkor sem ha az előző évadban csak 848 volt. Az viszont jó hír, hogy legalább egy mérkőzésre már tömeg mozdult, hiszen az MTK elleni hazai meccsen (2017. 08. 13.) kitehettük a megtelt táblát. Reméljük és bízunk benne, hogy lesz még ilyen tavasszal is. Rajtunk nem múlik majd, az biztos.

Szoroztunk-osztottunk és néhány beszédes táblázatba foglaltuk az eredményeket. Az első félidők teljesítményeit vizsgálva is kiolvasható a statisztikából, hogy csapatunk ilyen formán is a táblázat harmadik helyét foglalja el. Az MTK ebből a szemszögből is vezet, de a Kisvárda viszont hátrébb szorult. A jó kezdés nagy általánosságban meghatározza egy-egy mérkőzés végkimenetelét, így igen fontos és bravúros, valamint a továbbiakra nézve is bizakodásra adhat okot, hogy az Előre ebből a szemszögből is megállta a helyét.

H
Csapat
M
GY
D
V
LG
KG
GK
P
01.MTK Budapest221282277+2044
02.Nyíregyháza Spartacus FC2281041713+434
03.Békéscsaba 1912 Előre228951910+933
04.Váci FC2271051613+331
05.Ceglédi VSE2171041114-331
06.Gyirmót FC Győr227961815+330
07.Kisvárda Master Good2261241210+230
08.Credobus Mosonmagyaróvár226124109+130
09.Budafoki MTE227871213-129
10.Budaörs2261151412+229
11.Szolnoki MÁV FC2261061013-328
12.Soroksár SC22688910-126
13.Dorogi FC2251161112-126
14.WKW ETO FC Győr2241351214-225
15.KBSC FC22413589-125
16.Aqvital FC Csákvár224126916-724
17.ZTE FC225891216-423
18.Szeged 201122499913-421
19.BFC Siófok223118512-720
20.Soproni VSE213810515-1017
Jelmagyarázat: H - hely, M - mérkőzés, GY - győzelem, D - döntetlen, V - vereség, LG - lőtt gól, KG - kapott gól, GK - gólkülönbség, P - pont

Ami viszont még ennél is jobban fest, hogy a pillanatnyi formát tekintve (az utolsó hat mérkőzést figyelembe véve) vezetjük az ilyen módon felállított ranglistát.

H
Csapat
M
Gy
D
V
LG
KG
GK
P
01.Békéscsaba 1912 Előre641195+413
02.Budaörs6411107+313
03.MTK Budapest6402115+612
04.Ceglédi VSE632174+311
05.Aqvital FC Csákvár6321108+211
06.BFC Siófok632176+111
07.Gyirmót FC Győr6312108+210
08.Soroksár SC630398+19
09.WKW ETO FC Győr63038809
10.Nyíregyháza Spartacus FC6231108+29
11.Dorogi FC622287+18
12.Kisvárda Master Good622289-18
13.Credobus Mosonmagyaróvár62131011-17
14.Budafoki MTE621369-37
15.Szeged 201161326606
16.Váci FC612349-55
17.KBSC FC611458-34
18.ZTE FC6114612-64
19.Szolnoki MÁV FC6105511-63
20.Soproni VSE603347-33
Jelmagyarázat: H - hely, M - mérkőzés, GY - győzelem, D - döntetlen, V - vereség, LG - lőtt gól, KG - kapott gól, GK - gólkülönbség, P - pont

Egy szó, mint száz: iszonyúan várjuk már a folytatást, hiszen a hosszú felkészülést követően mindenkiben bizsereg a tenni- és győzni akarás! Az elhalasztott fordulót pedig remélhetőleg kamatostul visszakapjuk majd!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Élőben közvetítjük a Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC mérkőzést

Élőben közvetítjük a 2024. november 10-én (vasárnap) 13:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025. 13. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Békéscsaba 1912 Előre - Vasas FC

Itt jelezzük, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megállapodása okán az MLSZ versenyrendszereiben üzemelő bajnokságok mérkőzéseinek közvetítési, rögzítési és műsorjogait az MTVA gyakorolja. A nagypályás felnőtt, vármegye II. osztály és a feletti, illetve egyes futsal és utánpótlás – mérkőzéseket csak az MTVA írásbeli, díjköteles engedélye birtokában lehet rögzíteni, közvetíteni és részben, vagy egészében a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Az MTVA az engedélyt csak abban az esetben adja ki, ha az adott mérkőzést a közmédia nem közvetíti.

Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik:
https://www.youtube.com/watch?v=wFiEH5ahSYo

Hajrá Lilák!


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Válogatott jegyinformáció

Pénteken kezdődik a jegyárusítás az év első válogatott mérkőzéseire

A magyar válogatott március 23-án 19:00 órától Kazahsztánt, március 27-én 20:00 órától Skóciát fogadja felkészülési mérkőzésen a Groupama Arénában.

A kazahok és a skótok elleni hazai találkozókra a Szurkolói Klub (SZK) tagjai február 23-án, pénteken 10.00 órától vehetnek jegyeket, míg a klubtagsággal nem rendelkező szurkolók február 24-én, szombaton 10.00 órától juthatnak hozzá belépőikhez.

A belépők elhelyezkedéstől függően 2.500, 3.000, 5.000 forintba kerülnek mindkét mérkőzésre. Az SZK-tagok számára élnek a klubtagsággal járó 15-25%-os vásárlási kedvezmények.

A mérkőzésre szóló jegyek szurkolói kártyával egyrészt interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, másrészt személyesen közel 350 értékesítési ponton a TEX viszonteladóknál (http://www.eventim.hu/hu/outletek/) vásárolhatók meg.

Szurkolói kártya nélkül – személyazonosításra alkalmas igazolvány bemutatása mellett – az alábbi helyszíneken lehet személyesen belépőket vásárolni:

• Ticket Express Bálna: 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
• Ticket Express Syma: 1146 Budapest, Dózsa György út 1.
• Kórház utcai Stadion: Békéscsaba, Kórház utca 6.
• ZTE Aréna: Zalaegerszeg, Október 6. tér 16.

Külföldi állampolgárok (kivéve a kazah és skót szurkolókat) utalványt vásárolhatnak a hazai szektorokba, amelyet a találkozó helyszínén – útlevelük bemutatásával – válthatnak át hivatalos meccsjegyre.

A jegyvásárlás szabályai

meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon történő jegyvásárláshoz szurkolói kártyára van szükség, akárcsak a Ticket Express partnerirodáiban történő vásárláshoz. Kártya nélkül személyes azonosításra alkalmas igazolvány bemutatásával lehet belépőket vásárolni a fent jelölt helyszíneken. A vonatkozó jogszabálynak (A sportról szóló 2004. évi I. törvény 72. §-ának) megfelelően szurkolói kártya nélküli vásárlásnál minden esetben egyéni személyi azonosításra van szükség, ezért ilyen módon csak saját részre lehet belépőket venni. Sokan szeretnének szurkolói kártyával nem rendelkező családtagjuknak jegyet vásárolni, mások meghatalmazással, vagy egy másik személy irataival érkeznek a jegyértékesítés helyszínére. Aki nem rendelkezik szurkolói kártyával, annak azonosítása nem történt meg, így az előbb felsorolt esetekben az ablakoknál – a jogszabály előírásának megfelelően – nem fogják kiszolgálni. Egy személy maximálisan hat jegyet vásárolhat a mérkőzésekre.

A jegyértékesítéssel kapcsolatos kérdésekben az alábbi elérhetőségeken lehet további információkhoz jutni:

Ticket Express Ügyfélszolgálat
Telefon: +36 30 508 0999
E-mail: mlsz(at)tex.hu

Az ügyfélszolgálat munkanapokon 09:00 és 17:00 óra között, szombaton 10:00 és 15:00 óra között fogadja szurkolóink kérdéseit.

A Békéscsaba 1912 Előre szokásos módon csatlakozott a jegyértékesítő partnerek közé, így munkanapokon (hétfőtől-péntekig) 08:00 és 16:00 óra között lehetőségük van az Előre Székház I. emeletén található ügyfélszolgálati irodában megváltani a válogatott mérkőzésekre érvényes belépőjegyeket. Felhívjuk a figyelmüket, hogy a hazai mérkőzések napján nincs válogatott jegyértékesítés.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://valogatott.mlsz.hu/ferfi-a-valogatott/hir/szurkolok/a-valogatott-penteken-kezdodik-a-jegyarusitas-az-ev-elso-merkozeseire