Gyermeknap

Ezen a napon nem a megszokott körülmények között tanulhattak a diákok – mondta Szilágyi Tibor igazgató, kifejtve, hogy bár nem voltak tanórák, így is sok-sok ismerettel gazdagodhattak a fiatalok. Hozzátette, hogy a tanév vége felé és gyermeknap előtt lehetőség van egy kis kikapcsolódásra, szórakoztató programokkal szintén készültek, valamint a rendezvény a közösségépítés terén ugyancsak lényeges, a tanulók sportolókkal, a rendőrséggel, a civil élet szereplőivel találkozhattak.

Fontos, hogy a játékosok ne csak a futballozó gyerekekkel találkozzanak, erre remek lehetőséget adott a rendezvény – mondta Boér Gábor vezetőedző. A fiatalok megismerkedhettek a labdarúgókkal, akik a mester szerint teljesen mások a pályán, mint azon kívül. A gyermeknap a játékosok számára is feltöltődést jelentett, plusz motivációt, ami előrébb viheti a teljesítményüket.

Boér Gábor megosztotta, hogy a szezon két utolsó bajnoki mérkőzésén – most vasárnap 18 órakor a Dorog, majd jövő héten Gyulán a Szeged 2011 ellen – egyaránt győzelemre törekszenek, a cél a hat pont begyűjtése. Mint fogalmazott, a hosszú és olykor döcögős idényt úgy szeretnék lezárni, hogy senkinek ne legyen keserű a szájíze, hogy a tabella elején végezzenek, hogy mindent megtettek a feljutásért, amihez most még valami hiányzott. 

Az NB II-es klub ajándékok sorával érkezett. Tiszteletjegyeket osztogattak a szezon legutolsó hazai, Dorog elleni meccsére, valamint több száz lila-fehér karkötő is gazdára talált. Emellett lábról-lábra járt a labda, volt büntetőrúgó-verseny, a játékosok dekáztak, cseleket mutattak be, no meg folyamatosan osztották az aláírásokat a lelkes gyerekeknek.

A program végén játékosaink megtekintették az igencsak bő kínálatot, melyet a Belvár gyermeknapi programja kínált – sőt néhány játékot ki is próbáltak. Majd egyszer csak a 3/b osztály tantermében kötöttek ki, ahol Juhász Gyuri még egy rögtönzött matekórát is adott.

Gyermeknap, vagy gyereknap. A megfogalmazás teljesen mindegy. A lényeg, hogy jelentőségéből szerencsére úgy tűnik, nem tud veszíteni. Persze mindig tennünk kell érte, hogy ne is tudjon.

Ennek oka pedig egészen egyszerű: május utolsó vasárnapja 28-dikára esik, és 1950 óta minden évben ez az időpont a mérvadó, legalábbis nálunk. A nemzetközi gyermeknapot, mely az ENSZ-nek hála lett egyetemes (Universal Children’s Day), Törökországnak köszönhetjük. A törökök ugyanis már a 20. század elején is fontosnak tartották, hogy minden évben legyen egy olyan időszak, mely a legkisebbekről szól. Az ENSZ döntést legerősebben meghatározó tényező azonban nem kifejezetten Törökország hagyományossá lett gyakorlata volt, hanem a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949-es határozata. Ők ugyanis egy minden évben megrendezésre kerülő, nemzetközi rendezvénysorozattal kívánták felhívni a figyelmet a második világháború sújtotta országok rendkívül nehéz helyzetben lévő gyermekeinek sorsára. A végcél pedig az összefogás és a segítségnyújtás volt. Az 1920-as török kezdeményezés után a genfi Gyermekjóléti Konferencia is felfigyelt a kérdésre, ők 1925-ben tartottak először hivatalos gyermeknapot. Végül úgy döntött a világ, hogy legyen június 1. a kijelölt dátum. Ezt a legtöbb országban a mai napig tartják. A 2017-es évben Magyarországon a gyermeknap május 28-dikára esik.

A Békéscsaba 1912 Előre továbbra is kiemelten kezeli a legkisebbekkel való kapcsolattartást, hiszen a folyamatos utánpótlás-korú gyermekek akvirálása igen fontos szerepet tölt be klubunk feladatai között. Jótékonysági akciósorozatunk 2017. május 26-án (péntek) 10:00 órától a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tornatermében folytatódik, ahol első csapatunk tagjai és a szakmai stáb részvételével közös programokon (foci, hetes-rúgó verseny, fotózás) vehetnek részt az érdeklődő diákok. Az iskola diákjainak lila-fehér ajándékokkal, valamint tiszteletbelépőkkel is kedveskedünk és természetesen szeretettel látjuk őket a 2016/2017-es szezon utolsó, hazai bajnoki mérkőzésén.

A Békéscsaba 1912 Előre utánpótlás korú játékosai részére, 2017. június 10-én (szombaton) 09:00 órától rendezi meg saját, gyermeknapi programját a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Fotók

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.belvarbcs.hu/portal/cikkek/2017/05/23/gyereknapi-programok

Kolbászos összetartás

Kedden délelőtt a Békéscsabai Kolbászklub nevében Aranyi Imre fogadta csapatunkat egy jó hangulatú, hamisítatlan, csabai kolbászos délelőttre.

A bemutatkozások után a Kolbászklub tagjai rövid tájékoztatót és ismertetőt tartottak csapatunk tagjai számára, melyben szó esett a hagyományos csabai kolbász alapanyagairól, elkészítésének módjáról és a programról is. A köszöntő után Juhász György csapatkapitány átnyújtotta a klub közös ajándékait, majd mindenki kötényt húzott és csoportokba rendeződve, a feladatokat megosztva munkához látott. Volt aki a fűszereket keverte, volt aki az adagolásért, a töltésért, vagy éppen a sütésért felelt. A poénoktól egyáltalán nem mentes kedd délelőtt végeredménye igazán ízletes, valódi CSABAI kolbász lett. Egészségünkre!

Az eseményről beszámolót láthatnak és olvashatnak majd a beol.hu hírportálon, valamint a 7.TV szerda esti híradójában is.

Fotók

Óraátállítás 2023

Figyelem! A téli időszámítás kezdete október 29-e (vasárnap), ekkor kell hajnali 3:00 órakor 2:00 órára visszaállítani az órákat.

Óraátállítás

Számos kritika éri az óraátállítást, amely eredeti célja az volt, hogy jobban kihasználjuk a természetes fényt, valamint hogy energiát spóroljunk meg. Az óraátállítás hatásairól sokféle vélemény és tanulmány létezik, de egyre többen azt állítják, hogy ez a rendszer ma már elavult és szükségtelen.

Ahogy a világ minden táján, az Európai Unióban is, folynak viták az óraátállítás jövőjéről. Az Európai Parlament 2019-ben szavazott arra, hogy 2021-től megszűnik az óraátállítás az EU-ban, de a döntés végső megvalósítása az egyes tagállamok kezében van, és sok országban még mindig folynak erről a tárgyalások.

Magyarországon még kérdéses, hogy mi lesz az óraátállítás jövője. Jelenleg még érvényben van, de a közvélemény és az érintett szakemberek körében is egyre nő az igény a változásra. A téli és nyári időszámítás kérdése minden évben felmerül, és az emberek egy része szeretné, ha a kormány megszüntetné az óraátállítást.

Kettőt ér

Folytatódik a Békéscsaba 1912 Előre tavaszi belépőjegy akciója!

Az idegenbeli mérkőzéseken vásárolt belépőjegyek kettőt érnek, hiszen minden olyan vendégünk ingyenesen tekintheti meg a Békéscsaba 1912 Előre bármelyik, következő hazai mérkőzését, aki az előző fordulóban idegenbe is elkíséri csapatunkat és az ott vásárolt belépőjegyét megőrzi, majd leadja a következő hazai mérkőzés előtt a pénztáraknál – így díjmentesen léphet be a Kórház utcai Stadionba. Az idegenben kapott tisztelet- és/vagy VIP belépők nem jogosítanak a kedvezmény igénybevételére.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Boldog születésnapot, Előre!

A 2023. október 22-i nap klubunk alapításának 111. évfordulója is egyben, így minden lila-fehér érzelmű szurkolóban felelevenedhetnek az eltelt egyszáztizenegy esztendő sikerei, kudarcai, győzelmei, vereségei, felemelő és lesújtó pillanatai.

Boldog születésnapot, Előre!

Az eltelt 111 évet senki sem feledi, ennyi időt, ennyi tradíciót és történést nem lehet figyelem nélkül hagyni. A legjobb és legszebb ajándék csapataink további sikerei lehetnének és természetesen a szezon végén a feljutás kiharcolása. Ehhez továbbra is olyan teljesítményre van szükség, amelyet akár a szakmai stáb, akár a vezetőség, de legfőképpen a közönség is befogad és elismer! Tudja mindenki, hogy ilyen szituációkban különösen nagy nyomás nehezedik mindenkire és még a legrutinosabb lábak is megremegnek, hiszen a megfelelési és győzelmi kényszer által ösztönösen érzett feszültséget nem könnyű félretenni, még akkor sem, ha az ember profi sportoló. A sikerhez viszont nem csak ránk, hanem közönségünkre is szükség van: mondhat bárki-bármit, nélkülük nem sikerülhet!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.