Újabb érkezők

Örömmel tudatjuk szurkolóinkkal és az érdeklődőkkel, hogy a szezonkezdés előtt újabb két játékos írt alá a Békéscsaba 1912 Előre első csapatánál.

Két év után visszatért Békéscsabára a 25 éves Szalai Dániel. Dani a 2020/2021-es idényben az első osztályban szerepelt, majd Zalaegerszegről Budafokra igazolt és most ismét a lila-fehér csapatunkat erősítheti a 2022/2023-as bajnoki szezonban. Korábban öt idényen keresztül játszott Békéscsabán és ahogy akkor, remélhetőleg az idén is az Előre egyik alapemberévé válhat. A jobblábas, elsősorban jobb szélen bevethető játékosunk 121 másodosztályú, 27 elsőosztályú, valamint 13 Magyar Kupa mérkőzéssel a háta mögött jókora tapasztalatot gyűjtött, amit biztosan kamatoztatni tud az igen veretes NB2-es mezőnyben is.

Köszöntjük Békéscsabán a fiatal, vajdasági születésű Czékus Ádámot, aki 19 éves kora ellenére igazi erőssége lehet csapatunknak. A támadóként bevethető, igen jó felépítésű labdarúgó pályafutása a Grosics Akadémián indult, majd játszott a Budapest Honvédnál és a Ferencvárosnál is.

Sok sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk Békéscsabán!

Hajrá Lilák!

Nagy Sándor: Az új szerepkörben is helytállna

Nagy Sándorral, egykori csapatkapitányunkkal a 2022/2023-as idényben már Szenti Zoltán oldalán, második csapatunk edzőjeként találkozhatunk.

– Az idén már új szerepkörben találkozhatnak veled szurkolóink, amely nem ismeretlen számodra, hiszen évek óta gyerekekkel is foglalkoztál. Mennyiben más az NB3 edzői szempontból?

– Januárban volt egy sérülésem, ami igazából nem is jött teljesen helyre, így a vezetőség felajánlotta, hogy vállaljam el a második csapatot edzőként, amelyet köszönettel el is fogadtam. Igen, gyerekekkel is foglalkoztam az utánpótlásnál, ami viszont teljesen más, mint a felnőtt futball. Gyakorlatilag azonban jelen pillanatban is szinte U19-es játékosokkal dolgozunk egyelőre, hiszen még nem alakult ki véglegesen a harmadosztályú keret. Nagy erőbedobással kezdtünk a munkába, a srácok tényleg mindent megtettek azért, hogy készen álljanak a bajnokságra. Bízom benne, hogy az elvégzett munka meghozza gyümölcsét és jól tudjuk kezdeni a szezont.

– A hétvégén megkezdődik a bajnoki szezon számotokra is. Hogy értékeled a felkészülést, sikerült minden tervezett munkát elvégezni?

– A tervezett munkát elvégeztük, viszont nem igazán tudtunk még teljes létszámban dolgozni, hiszen előbb említettem már, hogy keretünk korántsem végleges. Remélem, hogy a hétvégére minden összeáll és körvonalazódik, valamint kiderül mely játékosokra számíthatok még az első keretből, akik mindenképpen segíteni tudják a dolgunkat.

– A szabályok változásával ismét nehezebb lesz a harmadosztályú bajnokság is, ráadásul a Keleti csoportban velünk együtt öt úgynevezett tartalék csapat is szerepel. Mi a konkrét cél a Békéscsaba 1912 Előre II. számára és hogy érzed az esélyeinket?

– Helyezésben nincs konkrét, meghatározott cél. Minél több pontot kell gyűjtenünk ahhoz, hogy biztosítsuk a bennmaradást, hiszen a saját nevelésű, fiatal játékosaink szempontjából továbbra is igen fontos, hogy már egy felnőtt bajnokságban tudjanak tapasztalatot és mérkőzés perceket szerezni. Stabil játékkal mindenképpen szeretnénk kiharcolni a bennmaradást, aminek szerintem van is realitása. Ahogy azt mindenki tudja, a változások miatt mind a másod-, mind pedig a harmadosztályú bajnokságok nagyon nehezek lesznek. Soktényezős egyenlet az egész, hiszen több olyan tartalék csapat is szerepel a csoportban, ahol egyelőre nem lehet tudni, hogy kik és mennyien játszanak majd vissza, úgyhogy jelen pillanatban még csak körvonalakban láthatók az erőviszonyok. A Zuglót és a BVK Előrét esélyesnek tartom a feljutásra és örülök is neki, hogy a sorsolás úgy hozta, hogy rögtön az elején a BVSC-Zugló csapatát fogadhatjuk.

– Vasárnap a szezonpremieren a BVSC-Zugló együttesét fogadjuk a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián. Hogy lehet ilyenkor készülni, hiszen szükség van néhány fordulóra, hogy az erőviszonyok kirajzolódjanak?

– Igen, ahogy az előbb is említettem, egyelőre nem lehet felmérni a konkrét erőviszonyokat. Lehet, hogy egy-egy csapatról úgy gondoljuk, hogy igen erős lehet, aztán a helyzet úgy hozza, hogy nem tudják beváltani a hozzájuk fűzött reményeket?! El kell telnie 4-5 fordulónak ahhoz, hogy reálisabb képet kapjunk a mezőnyről. Ezért a szezon elején jobban szeretem azt, ha erősebb csapatokkal tudunk találkozni, mert ebben az időszakban azért még náluk sem minden teljesen tiszta, ők is keresik még magukat, nem tisztult le a játékrendszerük, több a hibázási lehetőség, hiszen tétmeccsen még ők sem tudják kipróbálni a játékosaikat.

– Az első bajnokinak van azért némi pikantériája is, hiszen testvéred éppen vendégeinknél játszik. Van ilyenkor rivalizálás a fivérek között, hogy tudjátok kezelni a helyzetet?

– Igen, amikor elvállaltam a második csapatot, akkor tesómmal azt beszéltük, hogy biztosan nem fogunk találkozni, mert úgy gondoltuk, hogy a Közép csoportba kerülnek. Aztán tessék, a mi csoportunkban szerepel a 2022/2023-as idényben a BSVC, ráadásul rögtön az első fordulóban összesorsoltak velük. Ez a sors: testvérem játékosként az ellenfél keretében, én pedig edzőként a hazai csapatban, úgyhogy szinte az egész család jön majd a mérkőzésre. Mindenképpen fontosnak érzem, hogy a családtagok kijönnek, valamint szurkolnak a meccsen és itt most nem is elsősorban magamra gondolok, hanem főképp a srácokra. Mindenkinek jól esik a szurkolás és igen sok energia, segítség érkezhet a lelátókról, ezért kérem a szurkolókat, hogy második csapatunkat is segítsék, járjanak a mérkőzésekre és biztassák fiatal játékosainkat, hiszen nélkülük üresnek érzem a meccseket!

M.B.

Brlázs Gábor: A kemény munka kifizetődik

Brlázs István Gábor vezetőedzőnket kérdeztük a felkészülési szezon végén, a bajnoki rajt előtt.

Brlázs István Gábor

– Sok idő telt el május 22 óta, amikor sikerült kiharcolni a bennmaradást. Nehéz és dolgos időszakon vagytok túl, a hétvégén viszont már kezdődik az új idény. Hogy értékeled a felkészülési időszakot, sikerült a tervezett programot végrehajtani?

– A tervezett munkát maradéktalanul elvégezte a csapat és a hozzáállással is maximálisan elégedett vagyok. Új igazolásainknak még időre van szükségük, hogy utolérjék magukat, hiszen ők gyakorlatilag a felkészülés felénél csatlakoztak hozzánk. A második csapatból felkerült játékosoknak is dolgozniuk kell még azért, hogy fel tudják venni az NB2 ritmusát, így beépítésük nyilvánvalóan hosszabb időt vesz igénybe. Ettől függetlenül mindenki becsülettel dolgozott, tehát nem lehet panaszom.

– A szabályok változásával sokkal nehezebb lesz a másodosztályú bajnokság és jó eséllyel van néhány csapat, amelyek mindenféle téren kiemelkedhetnek a mezőnyből. Mi a cél számunkra és hogy látod a Békéscsaba esélyeit?

– Véleményem szerint 5-6 olyan csapat van a mezőnyben, akikkel több szempontból sem tudjuk felvenni a versenyt, de nyilván azon leszünk, hogy egy-egy mérkőzésen el tudjuk tüntetni, vagy legalább mérsékeljük majd a különbségeket. Ezek a klubok sokkal nagyobb költségvetéssel tudnak dolgozni, így akár az első osztályból is tudtak igazolni, de a többi csapat közel hasonló erőt képvisel, így velük kell majd partiban lennünk. Remélem, hogy az igazolási szezon vége előtt még mi is tudunk néhány játékost igazolni, akik adott esetben a csapat meghatározó tagjaivá is válhatnának.

– Volt néhány távozónk, de ugyanakkor érkezőnk is és sajnos sérültjeink továbbra is vannak, illetve lettek – ugyanakkor a csapat magját azért sikerült egyben tartani. Mennyire tekinthető véglegesnek a keret, megvan a fejedben az összeállítás, amellyel ütőképesek lehetünk?

– Nyilván, ha még sikerülne néhány játékost igazolni, akkor ők az idő rövidsége miatt már nem tudnának az első két fordulóban játszani. A többi új érkező viszont remélhetőleg erőssége lesz a csapatnak, úgyhogy bizakodó vagyok. Sajnos Fülöp Istvánra nem számíthatunk egyelőre, hiszen sérüléssel bajlódik.

– Vasárnap már Pécsett léptek pályára az első fordulóban egy olyan csapat ellen, amely gyakorlatilag teljes vérátömlesztésen esett át, hiszen új vezetőedzővel, vezetőséggel, 8 új igazolással, 12 távozóval az egész PMFC átalakult. Hogyan lehet egy ilyen együttes ellen készülni, mi lehet a kulcs a jó rajthoz?

– A híreken kívül gyakorlatilag semmit sem tudunk a Pécsről, hiszen a teljes csapat kicserélődött. Úgyhogy ezúttal abszolút mértékben a saját elképzelésünkre és játékunkra koncentrálunk, ezt szeretnénk a pályára tenni és lehetőség szerint ebből minél több elemet megvalósítani.

– Végre eldőlt, hogy mégsem három idegenbeli mérkőzéssel kezdünk, hiszen a második fordulóban hazai pályán fogadhatjuk a Kazincbarcikát. Mennyire lehet ez fontos a későbbiekre való tekintettel, milyen plusz tényezőkkel bír ez a fejlemény számunkra?

– Rendkívül pozitív és örömteli, hogy a második fordulóban mégis hazai pályán szerepelhetünk. Ez a körülmény mindenképpen erőt kell adjon a csapatnak, hiszen szurkolóink segítségével együtt, szeretnénk élni a lehetőséggel és mindenképpen itthon tartani a három pontot. Nagyon fontos a rajt, így egyáltalán nem mindegy, hogy három idegenbeli mérkőzéssel kezdünk vagy rögtön a második meccsen már itthon tudjuk fogadni a Kazincbarcikát.

M.B.

Pályaválasztói jogcsere törölve

Ismét változott a 2. forduló Kazincbarcika elleni mérkőzés helyszíne és időpontja.

Mivel az elmúlt hét történései pozitív irányba terelték a békéscsabai Kórház utcai Stadionban folyamatban lévő termálvizes projekt haladását és a kivitelező tájékoztatása szerint 2022. augusztus 4-én teljesen befejezik a munkálatokat, így a Békéscsaba 1912 Előre kezdeményezte a pályaválasztói jogcsere törlését, melyet a Magyar Labdarúgó Szövetség a mai napon el is fogadott.

Ezáltal visszaáll a sorsolásban szereplő mérkőzések eredeti sorrendje és időpontjai, így a Békéscsaba 1912 Előre 2022. augusztus 7-én (vasárnap) 19:00 órás kezdési időponttal mégis hazai pályán, a Kórház utcai Stadionban fogadhatja a Kolorcity Kazincbarcika SC csapatát.

Ezúton is köszönjük a vendég csapat, valamint az MLSZ konstruktív és rugalmas hozzáállását a helyzethez!

Mindenkit szeretettel várunk a hazai szezonpremieren!

Hajrá Lilák!

Érkezők és hosszabbítások

A Békéscsaba 1912 Előre örömmel tudatja, hogy négy új érkezővel bővült együttesünk játékoskerete.

Testvércsapatunktól, Nyíregyházáról egyelőre kölcsönbe igazoltuk a támadó posztokon bárhol bevethető Hamed Yasint. A szalontai születésű, 22 éves játékos édesanyja magyar, édesapja szudáni, és tagja volt az Afrika Kupán szereplő szudáni válogatottnak is. A 180 cm magas, jobblábas labdarúgó korábban a Sepsi OSK, a Csíkszereda, a CFR Cluj, a Pandurii, az ASA, valamint Liberty Salonta együtteseiben nevelkedett.

Szélső-támadó pozícióba tért vissza Debrecenből a 19 éves, a körösladányi származású Talpalló Norbert Lajos, aki a 2015/2016-os idényben a Körösladány és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia játékosa volt és 2021-ben a magyar U18-as válogatott románok elleni második mérkőzésén pályára lépett.

A középpályára igazoltuk, a 182 centiméter magas, tapasztalt játékost Fülöp István Sándor személyében, aki a Sepsi OSK csapatától érkezett Békéscsabára. A marosvásárhelyi születésű, elsőosztályú múlttal rendelkező labdarúgó korábban szerepelt a Diósgyőr, az FC Botosani és az Avantul Reghin csapataiban is, valamint a Sepsi OSK együttesével román kupagyőzelmet is magáénak tudhat.

A Békéscsaba 1912 Előre leigazolta a 195 centiméter magas, 25 éves Bukrán Erik kapust. Erik a Budapest Honvédnél kezdte pályafutását, a Hull City kötelekében külföldi tapasztalatot is szerzett, majd 2016 és 2021 között a Diósgyőr kapuját védte, Békéscsabára pedig a PMFC-től érkezett.

A keret formálódásához tartozik és korábban már hírt adtuk arról, hogy védelmünk oszlopos tagjai közül Farkas Márk is hosszabbított az Előre kötelékében, valamint Fazekas Lórántot is sikerült végleg megszerezni. Szintén szerződést hosszabbított csupaszív játékosunk, Kitl Miklós is, aki a 2020/2021-es idény óta szerepel Békéscsabán és teljesítményével, agilis játékával belopta magát a közönség szívébe.

Második csapatunk szakmai stábjában is változás történt, hiszen Mészáros Márk távozott a klubtól. Márk a 2017/2018-as idénytől kezdve összesen 122 mérkőzésen segítette az Előrét, majd játékos karrierjét részben befejezve, második együttesünk vezetőedzőjeként a 2021/2022-es szezon közben vette át a csapat irányítását. Szívből köszönjük az eddigieket és további sok sikert kívánunk pályafutásához! Harmadosztályú csapatunk vezetőedzői pozícióját Szenti Zoltán legendánk vette át, akinek munkáját Nagy Sándor edzőként segíti majd a jövőben, aki ilyen formán befejezi játékos karrierjét.

Winter Dánielt az MTK Budapest visszahívta a kölcsönadásból, így rá a jövőben már nem számíthatunk. Több fiatal játékosunk, akik eddig második csapatunk soraiban pallérozódtak, a nyári felkészülési programot az első kerettel csinálják végig, így teljesítményük függvényében jó eséllyel többen lehetőséget, ezáltal profi szerződést is kaphatnak majd. A Békéscsaba 1912 Előre keretei tehát még nem véglegesek, hiszen próbázók folyamatosan érkeznek csapatainkhoz és mivel az átigazolási szezon augusztus 31-ig tart, még 2-3 poszton szeretnénk megerősíteni együtteseinket.

A Békéscsaba 1912 Előre határozott célja, hogy az előttünk álló igen nehéznek ígérkező másodosztályú bajnokságban minél jobban szerepeljünk és az első 10 hely bármelyikét megszerezzük. 

Ezúton is köszöntjük új játékosainkat, sok-sok lila-fehér sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk Békéscsabán!

Hajrá Lilák!