Elhunyt Fülöp László

Elhunyt Békéscsaba 1912 Előre legendája, a 94 éves Fülöp László.

Az egykori kiváló labdarúgó az 1945/1946-os NB I-es bajnokságban tizennyolc mérkőzést játszott a Békéscsabai Törekvés MTE csapatában, ahol többek között Andó Tamással, Weiner Pállal, Urda Andrással, Szilasi Vilmossal és Szák Andrással együtt rúgta a labdát. A bajnoki mérkőzéseken mindig csapata egyik legjobbja volt a jó felépítésű labdarúgó. Ezt követően a fővárosba került, ahol az első osztályú MATEOSZ csapatában rúgta a labdát, ahol az Aranycsapat későbbi kiválóságaival, Grosics Gyulával és Zakariás Józseffel játszott együtt. Egy súlyos térdsérülés miatt hazatért és Békéscsabán futballozott tovább még tizenöt éven keresztül. Pályafutása befejezését követően edzőként dolgozott az Előre különböző csapatainál.

Békéscsaba megyei jogú város önkormányzata 91 éves korában, 2015-ben a Békéscsaba Sportjáért elismerést adományozta az egykori kiváló labdarúgónak és edzőnek.

Fülöp László temetését 2020. április 24-én 14 óra 30 perckor, szűk családi körben a békéscsabai Ligeti temetőben tartják.

Emlékét tisztelettel megőrizzük.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/a-foci-a-legjobb-dolog-a-vilagon/

Újabb öt évre Csányi Sándor az MLSZ elnöke

Az eredeti időpontban, de a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetre való tekintettel online tartotta meg éves rendes küldött-közgyűlését a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Az UEFA küldöttje, a nemzeti szövetségek fejlesztéséért felelős Jozef Kliment is csatlakozott az online közgyűléshez, és beszédében kiemelte, az MLSZ a legelső az UEFA tagszövetségei közül, amely online tartja meg közgyűlését, és ezért kiváló példaként szolgál arra, hogy miként találhatunk új megoldásokat az üzleti élet folytonosságának megőrzése érdekében.

– Az UEFA, szoros együttműködésben a tagszövetségeivel, kidolgozott néhány forgatókönyvet arra, hogy miként és mikor játszhatunk futballt újra. Jelen pillanatban mindenkinek arra kell összpontosítania, hogy megpróbálja befejezni a hazai bajnokságokat – fogalmazott Jozef Kliment, majd hozzátette, a Magyar Labdarúgó Szövetség egy erős pillére az európai futball családnak. – Az Önök szövetsége Dr. Csányi Sándor elnöksége alatt jelentős sikereket ért el a magyar labdarúgás színvonalának emelésében, a futball minden területén. Az infrastruktúrától kezdve, az utánpótlás nevelésen, az akadémiák fejlesztésén, a felelős vezetésen és pénzügyi stabilitáson át egészen a jövőbeni növekedési stratégiák kidolgozásáig.

A napirendi pontok megtárgyalása és a szavazások előtt Csányi Sándor az elmúlt időszak eredményeit értékelte.

 Lezárult egy fontos korszak, gazdasági szempontból ez az évtized a magyar labdarúgás legeredményesebb szakasza volt. Jelentős források kerültek a magyar futballba, és ezek rendkívül eredményesen kerültek felhasználásra. Az volt a vállalásunk, hogy felszámoljuk 50 éves infrastrukturális lemaradásunkat, megújítjuk a futball infrastruktúráját. Mindez szükséges volt ahhoz, hogy európai színvonalúvá tegyük a grassroots futballt, a gyerekek, az amatőrjátékosok számának nagy mértékű emelkedése az egyik legfontosabb sikere a munkánknak. Az új Puskás Aréna felépítése ugyancsak hatalmas eredmény, a nemzeti stadion világszínvonalú létesítmény, amely nemcsak a labdarúgás szerelmeseinek szerez majd sok örömet.

Csányi Sándor hozzátette: a női labdarúgók száma mára meghaladja a 30 ezer főt és a futsal szakág is gyarapodott. Utóbbiban csapatonként legfeljebb 2 játékosnak lehet nagypályás versenyengedélye a 25 évnél idősebbek között. Ennek eredményeként a két szakág elkülönül, segítve a futsalspecifikus fejlődést. Megyei szinten legnagyobb létszámmal az U11-U20-as tornák zajlanak. Ez országos szinten 2.500 csapat versenyeztetését jelenti.

– Az utánpótlásképzésben a Double Pass révén komoly szakmai segítséget nyújtottunk az akadémiáknak működésük fejlesztésére, független és objektív képet kaptunk az utánpótlás helyzetéről. Jelentős fejlesztés volt a Produktivitási rendszer kidolgozása és bevezetése, amely a nevelő munkát az eredmény alapján értékeli – fogalmazott az MLSZ elnöke, aki kiemelte: a jövőben az eddigieknél is jobban fókuszba kerül a szakemberképzés a magyar futballban.

– Az előrelépés egyik kulcsterülete a szakemberképzés, melyre komoly erőforrásokat fordítottunk eddig is, de azt látjuk, hogy sokszor nem felkészült emberek dolgoznak a gyerekekkel, ezen a területen a színvonal javítására van szükség, ezért az edzőképzésben jelentős váltásra készülünk. A kluboknál olyan sportigazgatóknak kell dolgozniuk, akik a szakmát képviselik, és felkészültek a célok elérésére. Sok esetben kapkodást látok, több klubnál 40-50 játékos alkotja a keretet. Átgondolt játékospolitikára és gazdálkodásra van szükség, az irreális fizetéseket, nem ésszerű költséggazdálkodást fel kell számolniuk a kluboknak – mondta Csányi Sándor, aki kitért arra is, hogy férfi válogatottunk 44 év után jutott ki világversenyre 2016-ban, és bízik benne, hogy a következő Európa-bajnokságon is ott lehet a csapat.

– Az elmúlt két évben élklubjaink jelentősebb nemzetközi sikereket értek el a korábbi időszakhoz képest. Az utánpótlás bajnoki rendszereken végrehajtott átalakítás is azt a célt szolgálja, hogy a tehetségek ne vesszenek kárba, és hogy zökkenőmentesen történhessen a fiatal játékosok beépítése. Sajnos nem tudunk sikereket felmutatni a fiatalok NB I-es csapatokban való szereplését illetően. Ahhoz, hogy a magyar futball megújuljon, magyar játékosok szerepeltetésére van szükség a csapatokban.

Csányi Sándor végezetül kitért arra, hogy sportdiplomácia területén egyértelműen sikereket ért el a szövetség. Lényegében minden évben kiemelkedő esemény kerül hazánkba. Az elmúlt 10 évben rendeztünk FIFA- és UEFA-kongresszusokat, női BL-döntőt, elnyertük a 2020-as Eb, valamint a 2021-es U21-es Eb társrendezési jogát, 2022-ben EL-döntő lesz a Puskásban.

– Bízom benne, hogy minél előbb újraindul a futball Magyarországon és a nemzetközi porondon is, és hamarosan ismét megtelhetnek a futballpályák lelátói – zárta szavait a szövetség elnöke.

A közgyűlés ezt követően elfogadta a szövetség szakmai és egyszerűsített pénzügyi beszámolóját, valamint az MLSZ szakmai és pénzügyi tervét, majd egyhangúlag újabb öt évre megválasztotta Csányi Sándort az MLSZ elnökévé. Az elnökség tagjaira történt szavazást követően megalakult a szövetség új elnöksége, melynek tagjai Dr. Anthony Radev, Dr. Török Gábor, Balogh Gabriella, Bánki Erik, Berzi Sándor, Dankó Béla, Garancsi István és Nyilasi Tibor lesznek.

Csányi Sándor a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón kijelentette, továbbra is felvesszük a harcot a rasszizmus, antiszemitizmus ellen. Miközben a stadionokban a hangulat folyamatosan javul, ezeknek a visszataszító jelenségeknek a jövőben sincs semmi helye a futballban. Az MLSZ elnöke újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Eb rendezés halasztása kapcsán is folyamatosan alkalmazkodnunk kell a helyzethez.

Forrás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/csanyi-sandor-ujabb-ot-evre-az-mlsz-elnoke-lett

 

Amatőr licenc

Néhány nap pluszt kaptak a késlekedő csapatok

A Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a nevezés egyik alapfeltételének számít az amatőr licenckérelem megléte, amelyet az egyesületek elektronikus úton, az MLSZ IFA rendszerébe kell 2020. április 14-ig hiánytalanul feltölteniük-benyújtaniuk. Az MLSZ Békés megyei társadalmi elnökségének határozata szerint idén a Megyei II. osztály A-csoportjában szereplő, illetve az oda pályázó együtteseket is érinti az eljárás, egyelőre azonban nem fog összeomlani a rendszer a klubok igyekezetétől.

– Öt csapat hiánytalanul becsatolt minden aktát, tíznél folyamatban van az eljárás, számos érdekelt azonban még el sem kezdte az adatok feltöltését – tájékoztatott a pillanatnyi helyzetképről Szpisják Zsolt, az MLSZ területi igazgatója. – Mivel idén kibővült a licenckérelemre kötelezettek köre, ezért több olyan együttes van, amely segítségre szorul, de akadnak olyanok is, akik még ezzel a lehetőséggel sem éltek, pedig a jelenlegi egészségügyi helyzet sem írhatja át a határidőket – azok jogvesztő hatályúak. Mindez annyit jelent, hogy akik kicsúsznak a határidőből, a 2020/2021-es bajnoki évben csak a B-jelű csoportban versenyezhetnek, ami vélhetően ősztől is a harmadik vonalat jelenti. Számszerűen 26 együttes jöhet képbe az eljárás kapcsán. A megye-egyből 6 – a Körösladány NB III-as kérelmet adott be, az Előre II-nek az NB II-es gárda révén lesz licence –, a Megyei II. osztály A-jelű szekciójából 16, a B-ből pedig a feljutásra pályázó OMTK-Rákóczi, Gyomaendrőd, Mezőmegyer, Újkígyós kvartett számára lehet releváns a licence megszerzése.

Az igazgató azt is hozzátette, hogy felmerülő dilemmák és problémák esetén bármiben szívesen áll a klubok képviselőinek rendelkezésére.

A licenckérelem eljárási időpontjai

A licenc kérelmi dokumentáció benyújtásának határideje:
2020. április 14. (mivel április 10. munkaszüneti nap, így a beadási határidő április 14. éjfélre módosult)!

Hiánypótlások határideje:
2020. április 25.

Versenybizottsági határozatok kiküldési határideje:
2020. április 30.

II. fokú eljárás sportszervezeti fellebbezés beküldési határideje:
2020. május 10.

Ünnepeltjeink

Természetesen áprilisban sem feledkeztünk meg ünnepeltjeinkről, bár a pillanatnyi helyzetben csak ilyen módon tudjuk őket köszönteni.

Április 13-án Faragó Tomás vághatja meg ünnepi tortáját, majd 14-én Kovács Ádám Tibor ünnepelhet.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Komoly fejlesztések az Akadémián

Tíz konténerből álló újabb öltözőblokk készült el a centerpálya melletti területen. Ezzel a fejlesztéssel összesen 12 öltöző áll majd a csapatok rendelkezésére, az új blokkban 1 db irodával, 2 db szaniterrel és 4 db öltözővel bővültek a lehetőségeink. 

Az építéssel egy időben a füves pályák kapui mögött lévő 4 db 36 méter hosszú labdafogó háló teljes cseréjére is sor került, hiszen az elmúlt 6-7 év alatt alaposan elhasználódtak.

Mindezeken kívül nagy erőkkel zajlik az új pályák építése is a lőtér udvarában, remélhetőleg az őszre elkészül egy nagyméretű füves és egy 40 x 60 méteres műfüves pálya.

Az Utánpótlás Központban tehát nem állt meg az élet, készülünk a csapatok fogadására, addig is mindenki vigyázzon magára!