Biztonságtechnikai ellenőrzés

Július 2-dika után, a hónap 17-dik napján került lebonyolításra a Kórház utcai Stadionban a pótlólagos biztonságtechnikai ellenőrzés, vagy ahogy hívni szoktunk: pályabejárás.

Az első alkalommal a fő cél volt, hogy a hatóságok feltárják és megoldási javaslatokat tegyenek az új épület-lelátó teljes használatbavételéhez és a hazai mérkőzések rendezéseihez szükséges feladatokra. Ezen az egyeztetésen minden érdekelt fél és hatóság képviseltette magát és írásban is rögzítették a rendezvények lebonyolításához mindenképpen szükséges dolgok listáját. Így gyakorlatilag két hét állt a kivitelező, a város, az üzemeltető, valamint a klub rendelkezésére, hogy minden hátralévő és felmerülő teendőt megoldjon. Megfeszített munkával, gyakorlatilag non-stop tevékenységgel sikerült az előírásoknak megfelelni, így a 2019. július 17-i (szerda) bejárás sikerrel zárult. Ez azt jelenti, hogy a korábbi közlésünk alapján hazai mérkőzéseinket továbbra is a Kórház utcai Stadionban rendezhetjük, közönségünk pedig már az új (temető felüli oldal) lelátót használhatja.

A klub és a Vagyonkezelő munkatársai megfeszített munkával, évről-évre azon dolgoznak, hogy az Előre hazai mérkőzéseit itthon, azaz a Kórház utcai Stadionban lehessen megrendezni a rekonstrukció időtartama alatt is. A jegyzőkönyvek és szükséges dokumentációk aláírása után a felek hangsúlyozták, hogy közös érdek a mérkőzések zökkenőmentes lebonyolítása és biztosították egymást a további hatékony és gyors együttműködésről.

Köszönjük szépen a hatóságok, a kivitelező, az üzembentartó, valamint a város segítségét és konstruktív hozzáállását!

Ünnepeltjeink

Természetesen júliusban sem feledkezünk meg ünnepeltjeinkről és ezúton is köszöntjük őket.

Július 14-én dr. Bánhegyi Szabolcs csapatorvos nyitja a sort, akit 15-én Bacsa Zoltán masszőrünk, majd 23-án Hanyecz János kapusedzőnk követhet az ünneplésben.

Sok-sok boldogságot, további lila-fehér sikereket kívánunk!

A Tiszakécskét fogadjuk az első fordulóban

A mai napon kisorsolták a 2019/2020-as idény fordulóit, melynek értelmében 2019. augusztus 4. és december 15. között 11 alkalommal hazai körülmények között lépünk pályára.

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
01.2019.08.04.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreDuna Aszfalt TLC
02.2019.08.07.sze17:30KazincbarcikaBékéscsaba 1912 Előre
03.2019.08.12.h20:00Békéscsaba 1912 ElőreVasas FC
04.2019.08.18.v17:30Nyíregyháza Spartacus FCBékéscsaba 1912 Előre
05.2019.08.25.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreMTK Budapest
06.2019.08.28.sze17:30Vác FCBékéscsaba 1912 Előre
07.2019.09.01.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBudafoki MTE
08.---Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (KIZÁRVA!)Békéscsaba 1912 Előre
09.2019.09.18.sze16:00Békéscsaba 1912 ElőreSzombathelyi Haladás
06. (MK)2019.09.21.szo15:00Körösladányi MSKBékéscsaba 1912 Előre
10.2019.09.29.v17:00Gyirmót FC GyőrBékéscsaba 1912 Előre
12.2019.10.06.v17:00Szeged-Csanád Grosics AkadémiaBékéscsaba 1912 Előre
13.2019.10.20.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreSzolnoki MÁV FC
14.2019.10.27.v17:00Aqvital FC CsákvárBékéscsaba 1912 Előre
07. (MK)2019.10.30.sze12:30Füzesgyarmati SKBékéscsaba 1912 Előre
15.2019.11.03.v13:30Békéscsaba 1912 ElőreBudaörs
16.2019.11.06.sze13:30Dorogi FCBékéscsaba 1912 Előre
17.2019.11.10.v13:30Békéscsaba 1912 ElőreSoroksár SC
18.2019.11.24.v15:15Békéscsaba 1912 ElőreWKW ETO FC Győr
11.2019.11.27.sze18:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
19.2019.12.01.v17:00FC AjkaBékéscsaba 1912 Előre
08. (MK)2019.12.04.sze20:00Békéscsaba 1912 ElőreFerencvárosi TC
20.2019.12.08.v17:00Duna Aszfalt TLCBékéscsaba 1912 Előre
21.2019.12.15.v13:00Békéscsaba 1912 ElőreKazincbarcika

A sorsolás kemény menetet aposztrofál rögtön a szezon elején, hiszen a 3-4-5. felvonásban a Vasas-Nyíregyháza-MTK trióval kell megmérkőznünk.

Hajrá Lilák!

Menetrend

Újabb támadóval erősítettünk

Tapasztalt támadóval erősítettünk, Olasz Dénes is aláírt a Békéscsaba 1912 Előre csapatánál.

Együttesünk a tiszaújvárosi edzőtáborban pallérozódik, ahol menet közben csatlakozott a kerethez új szerzeményünk. A távozó Urbin Péter pótlására az előző idényben Kazincbarcikán és Cegléden játszó Olasz Dénessel is megállapodott a vezetőség, valamint a szakmai stáb. A 30 éves, rutinos támadó pályafutása alatt 336 tétmérkőzésen eddig 75 gólt szerzett.

Dénes, üdvözlünk Békéscsabán! Sok-sok lila-fehér gólt és sérülésmentes szezont kívánunk!

A tervek szerint zajlik a munka

Az előzetesen eltervezett menetrend szerint, rendben zajlik az Előre felkészülése a tiszaújvárosi edzőtáborban, ahol a második napra kitűzött feladatokat is teljes egészében elvégezték.

Július 3-án (szerdán) viszont már valódi erőfelmérő következik, amikor délután 18:00 órától Miskolcon, a DVTK Stadionban lép pályára csapatunk a Diósgyőr ellenében az első felkészülési mérkőzésén.

Schindler Szabolcs és Kincses Ádám beszámolója: – Kedden délelőtt csoportokra bontva, specifikus foglalkozást tartottunk, majd délután már a taktikai jellegű gyakorlatok kerültek előtérbe. Mivel megfelelőek a körülmények, így a regenerációra is van lehetőség, amelyet két edzés között elő is írtunk a csapatnak, hiszen ez gyakorlatilag ugyanolyan fontos, mint a terhelés. Mivel a nap huszonnégy órájában együtt van a társaság, így kezdünk összekovácsolódni – ennek külön örülünk, hiszen a csapategység kialakítása egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Szerdán újabb két foglalkozásunk lesz, délután pedig Diósgyőrbe megyünk játszani. Jól érezzük magunkat és rendben, a tervek szerint tudunk készülni és szerencsére eddig sérülésekről sem tudunk beszámolni. Bízunk benne, hogy a hét további részében is ilyen tempóban tudunk haladni és akkor egészen biztosan eredményesen zárhatjuk a táborozást. Azt látjuk, hogy a csapat nagyon pozitívan fogadta az új érkezőket és ez is a közösség erejét mutatja. Mindenki könnyen és probléma nélkül be tudott illeszkedni, hiszen többen már eleve is ismerték egymást, ráadásul igen befogadó és jó mentalitású sportolók alkotják a keretet. Az edzésmunkába mindenki maximálisan beleállt és igyekszik képességeinek határán teljesíteni. Úgy érezzük, hogy jó közösség formálódik, köszönhetően annak is, hogy el tudtunk jönni az edzőtáborba.