Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVSC-TEVA

A válogatott Eb-selejtezőbeli szereplése miatt a hétvégén szünet lesz az NB I-es bajnokságban. Folytatódnak azonban a Liga Kupa küzdelmei. A DVSC-TEVA szerdán a B-csoport élén álló Békéscsabához látogat, a találkozóra 13:30 órai kezdettel kerül sor a Kórház utcai stadion műfüves pályáján (Fű 2.), mivel a center pálya gyepszőnyege jelenleg felújítás alatt áll.

A DVSC a 14. forduló után, az NB I-es bajnokság 7. helyén áll 22 megszerzett ponttal. Mérlegük: 6 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség. A Liga Kupa B csoportjában négy fordulót játszottak le és az eddigi 2 győzelem, 1-1 döntetlen, valamint vereség egyelőre a második helyre rangsorolja őket.

A DVSC-TEVA a Liga Kupa 2. fordulójában már játszott a Békéscsabával, akkor 3-2-re győztünk az Oláh Gábor utcai stadionban.

A statisztikára tekintve láthatjuk, hogy 2002. óta összesen 13 alkalommal találkozott egymással a két csapat, melyből hatszor hazai pályán fogadtuk a piros-fehéreket. Az adatokból könnyen kiolvasható, hogy leendő vendégeink állnak jobban a számok tekintetében. A 10 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség mindenképpen említésre méltó, de figyelembe véve a lilák veretlenségi sorozatát és nagyszerű formáját, könnyen borsot törhetünk a tavalyi bajnok orra alá!

Az időjárás előrejelzés szerint szerdán felhős, de száraz körülményekre van kilátás – bízunk benne, hogy minél több szurkolónk kilátogat majd és drukkol csapatunknak, hogy újabb bravúrt elérve biztosítani tudjuk helyünket a Liga Kupa legjobb 16 csapata között!

A Liga Kupa mérkőzésre vonatkozó eltiltás nincs. Thomas-Michel Prasler sérült, Lőrinczy Attila pedig az U-20-as válogatottban való szereplése miatt nem áll rendelkezésre.

A mérkőzést a Berke Balázs, Kispál Róbert, Pápai Zoltán trió dirigálja.

Közlemény: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

A következő bajnoki ellenfelünk a tizennegyedik fordulóban pályaválasztói jog cserével a Soroksár SC csapata lesz idegenben, a mérkőzést 2014. november 15-én szombaton 13.00 órai kezdettel rendezik meg, soroksári Szamosi Mihály Stadionban!

Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét , hogy az ellenfelünktől 30 db jegyet kaptunk a mérkőzésre, amit előre meg lehet vásárolni az Előre Székház emeletén – regisztráció nélkül kedd , szerda, csütörtök és péntek 08.00 órától 15.00 óráig. A mérkőzés helyszínén nem lesz jegyértékesítés!

Beharangozó: Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

gyula_grosics_akademia

Sorozatban a hetedik idegenbeli mérkőzésén – ezúttal Gyulán – lép pályára a Békéscsaba és a bajnoki tabella hatodik helyén álló Szeged 2011 együttese lesz az ellenfél. A kilométerhiányban nem szenvedő lila-fehér gárda 12 bajnoki forduló után, 8 győzelemmel és 4 verességgel a ranglista 4. helyezettje. Tekintettel arra, hogy az élen álló Gyirmót csak két ponttal szerzett többet, így akár egy forduló alatt jelentősen változhat a helyzet.

A statisztika szerint a Szeged még egyszer sem tudta legyőzni a Békéscsabát: kétszer nyertünk hazai pályán, egyszer idegenben és három döntetlen is becsúszott. A kötelezőnek mondható összecsapásokat mindig komolyan kell venni, melyek teljes koncentrációt, odafigyelést igényelnek. Amennyiben csapatunk továbbra is a saját játékával és megfelelő akarattal játszik, akkor minden esély megvan egy újabb győzelemre.

Thomas-Michel Prasler továbbra is sérült és Viczián Ádám is kisebb egészségügyi problémával küzd, így nem biztos, hogy játszhat – a többiek azonban egészségesen várják a találkozót. Sajnos egy eltiltás is hátráltathatja a taktikai felállást, mivel a Szigetszentmiklós ellen kiállított Bényei Balázst három soron következő bajnoki mérkőzésre eltiltották. A vezetőség az eset tanulmányozása után dönt a fellebbezés lehetőségének igénybe vételéről.

A meccs 2014. november 8-án (szombat) 13:30 órakor kezdődik Gyulán, a Grosics Akadámia pályáján. Az összecsapásra 110 darab vendég belépőjegy áll szurkolóink rendelkezésére, melyeket ezúttal csak előzetes regisztrációval vásárolhatnak meg.

http://1912elore.hu/site/kozlemeny-szeged-2011-bekescsaba-1912-elore/

Hajrá Lilák!

Értékelés: Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

A csapat megmutatta valódi erejét.

Mindenki, aki pályára lépett szombaton, nagyon fegyelmezetten és alázatosan játszott. Ebben a kiegyensúlyozott bajnokságban biztos lesznek még meglepetések, ezért minden mérkőzésre maximálisan koncentrálva kell pályára lépnünk – amit ismét sikerült elérnünk úgy, hogy az utóbbi időben sikeresen szereplő csapatból három helyen kellett változtatnunk az összeállításon. Mindez a csapategységnek köszönhető, amit tudatosan építünk és az eredmények minket igazolnak. A sok háttérben elvégzett munka nem hiába való – ezen a mezsgyén és ezzel a lendülettel kell tovább dolgoznunk, hogy azon a maratonon, amin elindultunk sikerrel érjünk célba!

Szurkolói mobil fotó. Forrás: Facebook.

Szurkolói mobil fotó. Forrás: Facebook.

A pályán elért siker nagyszerű érzéssel töltött el minket, de külön öröm volt számunkra, hogy szurkolóink is kezdenek visszatalálni a csapathoz – ez a hétvégi bajnokin plusz erőt adott. Tudtuk, hogy a Viharsarokban vannak fanatikus szurkolók és nagyon nagy öröm volt találkozni velük – mert EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK!

Együtt erősebbek vagyunk!

Együtt erősebbek vagyunk!

Pozitív hozzáállás és akarat

“Légy erős és harcolj!” – olvasható Thomas-Michel Prasler Facebook (https://www.facebook.com/thomasprasler) oldalán, aki már megkezdte műtétje utáni rehabilitációját és iszonyú elszántsággal igyekszik mielőbb visszatérni a csapathoz. A 25 éves csatárt, aki a második szezont tölti a lila-fehéreknél elsősorban sérüléséről, gyógyulásáról kérdeztem.

– Utoljára szeptember 27-én láthattunk a Balmazújváros elleni, hazai mérkőzésen. Mi történt azóta?

A sérülés pillanatában már éreztem, hogy sajnos komolyabb a dolog. Mivel a röntgen felvételen nem látszott csontsérülés, ezért egy MR-vizsgálatot is végeztek a térdemen. Ez kimutatta az elülső keresztszalag szakadást és porcleválást. Székesfehérvárott műtöttek október harmadikán, ahol minden nagyon gyorsan és precízen zajlott, amelyet ezúton is szeretnék megköszönni orvosaimnak!

– Sok szurkolónk érdeklődött már, hogy mikor tudsz újra pályára lépni? Hogy haladsz a rehabilitációval?

A beavatkozás utáni első három nap szörnyű volt – alig tudtam megmozdulni és a térdem sem “működött”. Egy térdhajlító géppel próbálták az izmaimat és ízületeimet újra mozgásra bírni. A kezeléseknek és harcosságomnak köszönhetően, tíz nappal a sikeres operáció után, a békéscsabai kórházban megkezdtem az utókezeléseket. Itt többféle terápián is részt veszek, melyek nagyon sokat segítenek. A gyógytornán is speciális gyakorlatokat kell végeznem – bár ezek eleinte kicsit furcsák voltak, de gyorsan hozzászoktam és igyekszem minden feladatot maximális erőbedobással elvégezni. Összegezve a dolgokat elég jól haladok – jobban, mint ahogy az várható volt. Múlt héten már kétszer is kijöhettem az edzésre és elkezdtem kocogni, valamint finomabb mozgásokat végezni.

– Tavasszal jól alakultak a dolgok, négyszer is betaláltál. Mi segíthet még abban, hogy mihamarabb felépülj?

Először is szeretném megköszönni mindenkinek a biztatást és türelmet! Januárban érkeztem Békéscsabára és eleinte nagyon egyedül éreztem magam. Szerencsére a csapattársaim gyorsan befogadtak és aztán már minden sokkal jobban működött. Az első fél év elég jól sikerült, gólokat is szereztem és stabil kezdő emberré váltam. A vezetőség és az edzőink részéről is érzem a bizalmat, most is inkább próbálnak óvatosságra inteni: ne siessek annyira, hiszen nem jönne jól egy rásérülés! A szurkolóinknak is szeretném megköszönni a pozitív szavakat, mert ahányszor találkozom velük, mindenki újra a pályán szeretne már látni! Ez igazán jól esik! Remélem, hogy mihamarabb újra munkába állhatok és ha így lesz, akkor igyekszem majd sok-sok gólt szerezni.

– Februárban az SG Rot-Weiss Frankfurt csapatától szerződtél Békéscsabára. Mennyiben más a magyar a NB II-es bajnokság és hogy érzed magad a Viharsarokban?

Nehéz volt elválnom a régi csapatomtól, mert a társaim jó része egyben a barátom is volt. Sajnos a Frankfurt nem volt olyan helyzetben, hogy profi irányba tudjon mozdulni. Én viszont mindig olyan szinten szeretek dolgozni, ahol a maximumot kell nyújtani és szükségem van új kihívásokra. Ezt Németországban már nem éreztem, ezért kerestem magamnak új csapatot. Úgy gondolom, hogy Békéscsabán megtaláltam az utamat. Nem is vártam, hogy 12 mérkőzésen kezdőként léphetek pályára, így ennek nagyon örültem. A vezetőség bízik bennem és látják, hogy a német mentalitásommal, teljes erőbedobással vettem részt az edzéseken és játszottam a meccseken. A kihívás viszont most még nagyobb, hiszen új keret van – amely úgy látom, hogy nagyon jól működik – és a cél egyértelműen az NB I. Aki ezt nem gondolja komolyan, az nincs jó helyen Békéscsabán.

Köszönöm, hogy szakítottál rám időt és mielőbbi gyógyulást kívánunk! Bízunk benne, hogy nemsokára újabb Prasler góloknak is örülhetünk!