Brlázs István Gábor a megbízott vezetőedző

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 122 másodperc.

A mai nappal a Békéscsaba 1912 Előre közös megegyezéssel megszüntette Schindler Szabolcs vezetőedző munkaviszonyát.

Schindler Szabolcs két időszakban is irányította a Békéscsaba 1912 Előre első csapatát, először 2019. június 4. és 2020. szeptember 8. között, majd 2021. szeptember 10. és 2022. április 17. között. Összességében 59 bajnoki és 9 Magyar Kupa mérkőzésen, 24 győzelem, 21 döntetlen, valamint 23 vereséget tudhat maga mögött, melyből 10 győzelem, 9 döntetlen és 11 vereség az utóbbi időszak mérlege. Munkáját ezúton is köszönjük és természetesen sok sikert kívánunk neki a jövőben!

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége mindenféle szempontból mérlegelte a kialakult helyzetet és egyelőre, a hátralévő öt bajnoki mérkőzésre, megbízott vezetőedzőként Brlázs István Gábort jelölte ki. A megbízott vezetőedző egyetlen és legfontosabb feladata, hogy első csapatunkkal minél több bajnoki pontot gyűjtsön, ezáltal kiharcolja a biztos bennmaradást. Munkáját Balog Zsolt pályaedzőként és Pásztor József szakmai tanácsadóként továbbra is segíti, míg Mészáros Márk a jövőben második együttesünk szakmai stábjában kap szerepet, melynek vezetőedzői pozíciójáról a közeljövőben döntés születik. A klubvezetés kizárólag helyi kötődéssel bíró szakemberekben gondolkodott, amitől elsősorban azt reméli, hogy mindenki maximálisan átérezze az előtte álló feladatot és felelősséget.

A csapat jelenlegi pozícióját tekintve úgy gondoljuk, hogy ebben a helyzetben csakis a mérlegelés nélküli összefogás vezethet eredményre. Játékosaink és a klubvezetés minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy megőrizzük másodosztályú tagságunkat. Az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen cél érdekében arra kérjük szurkolóinkat, szimpatizánsainkat, hogy mindent félretéve álljanak ki a klub, a csapat és Békéscsaba városa mellett, hogy ebből az állapotból együtt és közösen tudjunk kilábalni! Köszönjük!

Hajrá Lilák!