Angyalok jótékonysági licit

A Békéscsaba 1912 Előre évről-évre bizonyítja, hogy vezetői, játékosai és dolgozói rendszeresen részt vesznek jótékonysági aktivitásokban, melyekkel embertársainkon, esetleg állatokon is segíthetünk.

Tekintettel arra, hogy járvány-helyzet miatt az idén nem volt rá módunk, sem lehetőségünk személyesen részt venni jótékonysági tevékenységekben, így más módot kerestünk arra, hogy rászoruló gyermekeken segíthessünk. Ebben az évben klubunk az Angyalok Jótékonysági Licithez csatlakozott és felajánlott egy csapatunk tagjai által aláírt mezt, valamint labdát is. Természetesen egyénileg és csapat szinten is hozzájárulunk a gyűjtéshez, most azonban arra kérjük Önöket is, hogy segítsenek, licitáljanak – amennyiben módjukban áll!

Az Angyalok Jótékonysági Licit csoport 2019. szeptemberében jött létre, azzal a céllal, hogy segítse Hosszú Levente, SMA beteg kisfiú gyűjtését a világ legdrágább gyógyszerére, a Zolgensma-ra. A sikeres gyűjtést követően szembesültek azzal, hogy szükség van a folytatásra, hiszen sorra érkeztek a segítségkérő levelek. Tizenhat eredményes gyűjtésen vannak túl: gyermekeknek és felnőtteknek is segítettek akadálymentesítésben, kezelésekre való eljutásban, állapot javulásához vagy fenntartásához szükséges eszközök beszerzésében és harmadik alkalommal vesznek részt a (730 millió forintos) Zolgensma gyűjtésben (Levente, Noel és Zsombi). Sokan várnak arra, hogy a csoport által esélyt kapjanak egy könnyebb, élhetőbb életre, így minden egyes felajánlásért hálásak!

Az Angyalok Jótékonysági licit facebook oldalán 2020. december 19 és december 30. között licitálhatnak a Békéscsaba 1912 Előre által felajánlott mezre és labdára. A licitálás mellett természetesen pénzbeli adományokat is szívesen fogadnak a szervezők, jelen pillanatban az alábbi célokra.

Burinda Zsombor egy lyukkal a szívében született, amit még pici baba korában sikeresen megműtöttek, de sajnos a betegség története itt nem ér véget. Nem sokkal később SMA 1-et diagnosztizáltak nála – gerincvelő izomsorvadást. A mai orvostudománynak hála, van rá egy gén-terápia, amely a világon a legdrágább gyógyszer, ez a Zolgensma. A család erre gyűjt 730 millió forintot.

Licitálás itt:
https://facebook.com/groups/2390630724483030/permalink/2789176554628443/

Szép Jövőért Zsombornak Alapítvány
OTP 11734152-21916838-00000000
IBAN: HU97 1173 4152 2191 6838 0000 0000
SWIFT KÓD: OTPVHUHB
KÖZLEMÉNY: ANGYALOK ZSOMBOR
PAYPAL: SMAZSOMBOR(at)GMAIL.COM
PAYPAL.ME/HELPZSOMBOR

Szász Níla kétéves korában rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak. Hosszú hetekig kemoterápiás kezelést kapott, majd megműtötték, és nyolc órán keresztül tartó műtéttel eltávolították a fél veséjét, a tumor már szétterjeszkedett és a szíve felé indult. A műtétből való felépülés után újabb fél éves kemoterápiás kezelést és sugárkezelést kapott. Hónapok, évek teltek el és Níla tünetmentesek bizonyult. Kijárta az óvodát, majd hatéves korában, 2017-ben megkezdte az iskolát. Nem élvezhette sokáig, mert 2017. novemberében egyik napról a másikra, a semmiből lebénult. Még aznap kiderült a diagnózis: leukémia. Újabb, erősebb kemoterápia, később csontvelő transzplantáció, ezután ismét kemoterápia. Jelenleg az orvosok szerint gyógyíthatatlan. Természetesen nincs szülő, aki ezt elfogadja és beletörődne, speciális készítményekre gyűjtenek, amely a fájdalmait csökkenti és az élete minőségén javít.

Licitálás itt:
https://facebook.com/groups/2390630724483030/permalink/2789175477961884/

Muzsek Hajnalka (édesanya)
ERSTE BANK 11600006 – 00000000 – 25647583
KÜLFÖLDRŐL TÖRTÉNŐ UTALÁSHOZ:
IBAN HU28 1160 0006 0000 0000 2564 7583
ERSTE BANK SWIFT CODE: GIBAHUHB
KÖZLEMÉNY: ADOMÁNY ANGYALOK NÍLA

A licitálás menetéről az Angyalok Jótékonysági Licit facebook csoporthoz csatlakozva tájékozódhatnak.

A Békéscsaba 1912 Előre tagjai által aláírt labda induló licitjének összege: 5.000,- Ft, a mezre pedig 10.000,- forinttól indul az árverés.

A Békéscsaba 1912 Előre minden tagja bízik benne, hogy közös erővel a lehető leggyorsabb idő alatt sikerül összegyűjteni a szükséges összegeket, ezáltal Níla és Zsombi létfontosságú kezelései megvalósulhatnak. Szeretettel várnak minden felajánlást, melyeket előre is köszönnek!

Angyalok Jótékonysági Licit információs oldal:

https://www.facebook.com/angyalok.jotekonysagi.licit

Kapcsolódó hivatkozások:

https://www.facebook.com/groups/2390630724483030

https://angyalok-licit.webnode.hu/

Futball Pápa- Foci tippek profiktól - Sportfogadás