Kelemen Dávid hazatért

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 125 másodperc.

Visszatért szülővárosába és egykori csapatához, a tapasztalt első osztályú és külföldi tapasztalattal is rendelkező belső védő, Kelemen Dávid.

Kelemen Dávid

Dávid a 2016/2017-es idényben szerepelt az Előre kötelékében, majd visszatért Paksra. A folytatásban a Nyíregyháza és a Vasas színeiben is feltűnt, majd Csíkszeredán találta meg számítását.

– A békéscsabai kölcsönjátékot követően visszakerültem Paksra, ahol szerencsére sikerült játszanom az NB I-ben és igen hasznos, jó szezonokat töltöttem el. Végül Csíkszeredára szerződtem akkor még a másodosztályba, viszont a feljutás volt a cél. Az első két évben sajnos nem jött össze a dolog, viszont harmadik évben a rájátszásban, 34 ezer szurkoló előtt is játszottunk a Dinamo Bukarest ellen. Összesítésben 2-0 lett az összecsapás, így nem tudtuk kiejteni őket, de a rákövetkező esztendőben végre összejött a feljutás, így most onnan érkeztem vissza Békéscsabára. Évek óta tartottuk a kapcsolatot az Előre klubvezetésével, kitartóan érdeklődtek irántam, követték pályafutásomat és most eljött a pillanat, hogy visszatérjek, amit ezúton is köszönök! Sosem felejtettem el a csabai közönséget sem, hiszen emlékszem, amikor még 5-6 ezer ember előtt tudtunk játszani a Kórház utcában és ahogy hallom, Békéscsabán továbbra is szeretik a focit. Bízom benne, hogy tudok segíteni a klubnak és sikerül kiharcolnunk a bennmaradást!

Barkász Sándor és Kelemen Dávid

Dávid, szeretettel köszöntünk! Sikeres és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!


A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelőképpen megerősítse csapatunkat, így hamarosan újabb érkezőkről is be tudunk számolni. Továbbra is szeretnénk leszögezni, hogy a Békéscsaba 1912 Előre ellentétben más labdarúgással foglalkozó portállal vagy közösségi oldallal, csak akkor teszi közzé új érkezőit, amikor a labdarúgók papírjai és átigazolása mindenféle szempontból rendben van. Türelmüket és megértésüket köszönjük!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.