Előre most



Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

A válogatott szünet után folytatódik a bajnokság, így 2025. március 30-án (vasárnap) 16:00 órától a Gyirmót FC Győr együttesét fogadjuk a 22. fordulóban.

Békéscsaba 1912 Előre - Gyirmót FC Győr

Ezzel gyakorlatilag elkezdődik a 2024/2025-ös szezon utolsó szakasza, melyben még 27 bajnoki pont szerezhető. A sorsolásunk egyáltalán nem könnyű, hiszen a táblázat jelenlegi állása szerint csak két olyan csapattal találkozunk, akik hátrébb helyezkednek el. Ez azt is jelenti, hogy a folytatásban extra teljesítményre és bravúrokra is szükség lesz a hátralévő időben.

Az előttünk álló mérkőzés a megszokottak szerint hatpontos, hiszen a Gyirmót FC Győr 6 győzelem, 7 döntetlen, 8 vereség, valamint 25 bajnoki pont birtokában két egységgel, valamint négy pozícióval előzi meg az Előrét, mely 6 győzelmet, 5 döntetlent, 10 vereséget és 23 pontot gyűjtve éppen a vonal feletti 14. helyen áll. Következő vendégeink öt forduló óta nyeretlenek, utoljára 2025. február 9-én a Soroksár ellen tudtak győzni, azóta viszont egy vereség és négy döntetlen a mérlegük, tehát nem lehet mondani, hogy szárnyalnának. Mi is jól kezdtük a tavaszt, hiszen egy döntetlen után két győzelemmel is elő tudtunk rukkolni, de az utóbbi három meccsen sajnos kikaptunk úgy, hogy 325 perce még gólt sem tudtunk szerezni. Remélhetőleg a vacak szériánkat magunk mögött tudjuk majd, még akkor is ha a statisztika inkább a sárga-kékek mellett áll. A két együttes közös múltja csupán 2013-ig nyúlik vissza és 8 gyirmóti siker, valamint 2 döntetlen mellett, csupán 2 csabai győzelmet olvashatunk ki a számokból. Utoljára 2024. szeptember 22-én találkoztunk velük, amikor 1-0 arányban a Győr-Moson-Sopron vármegyeiek tudtak győzni. Legutolsó győzelmünket 2022. augusztus 14-én arattuk ellenük, amikor 0-1 arányban tudtunk győzni.

Gyirmót FC Győr - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (1-0)

A téli szünetet a 11. helyen töltötték mindössze 18 pontot gyűjtve, ami az igen szoros mezőnyt szem előtt tartva számukra sem lehetett túlságosan megnyugtató. Az átigazolási időszakban megpróbálták rendezni a sorokat, így öt érkezőről lehetett tudni: Papp Milán (Kecskeméti TE, kölcsönbe), Gajdos Zsolt (Szeged), Iván Alex (Karvina), Dobozi Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb Sepsiszentgyörgy), Kelemen Marko (Ruzomberok). A távozási oldalon pedig Erdei Milán (Dorogi FC), Molnár János (ESMTK) és Ominger Bence (Csákvár) nevei szerepelnek.

A gyirmótiak hozzánk hasonlóan már kiestek a Magyar Kupából, bár ők az idén a legjobb 16 közé is bejutottak, ahol a Fehérvár állította meg menetelésüket, így semmi másra nem kell már koncentrálniuk, csak a bajnokságra és a bennmaradásra.

Piros lap miatt vendégeink vezetőedzője Tamási Zsolt nem ülhet ezúttal a kispadon, de összegyűlt öt sárga cédulája miatt Katona Máté is kihagyja a viharsarki túrát. Csapatunk keretében ilyen jellegű szankciók miatt nem lesz kimaradó, nekünk inkább a sérülések és különböző betegségek miatt kimaradó játékosok hiánya okozhat gondot, hiszen számolásunk szerint legalább 10 játékosunk küzd kisebb-nagyobb problémákkal. Ilyenkor látható, hogy megfelelő létszámú keret nélkül gyakorlatilag még az is kétséges lenne, miképpen tudunk egyáltalán kiállni, tehát egyáltalán nem ördögtől való, amikor 29-30 fős egy keret. Az biztos, hogy ebből a szempontól sem vagyunk egyszerű helyzetben, de bízunk benne, hogy 3-4 labdarúgónk azért még hadra fogható állapotba kerül vasárnapig. Vendégeink ügyeletes gólfelelősi posztja Ugrai (6 gól), Horváth (4 gól), Madarász (4 gól) és Pyschur (4 gól) között oszlik meg, nekik tehát mindenképpen kiemelt figyelmet illik szentelnünk.

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján:  (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Gyirmóthoz tartozik az eddig lejátszott huszonegy mérkőzés alapján): gólok száma 19/31, sárga lapok 42/56, szögletek 86/71, lövések 220/222, kaput eltaláló lövések 74/90, labdavesztések 1.572/1.442, gólhelyzetek 178/177, kulcspasszok 106/63, kulcspasszok pontossága 41%/48%, progresszív passzok pontossága 63%/68%, hosszú passzok pontossága 59%/65%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 45%/50%, megnyert párharcok 48%/52%.

Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Róbertet, segítőiként Punyi Gyulát és Tőkés Róbertet, tartalék játékvezetőként pedig Katona Balázst akkreditálta a szövetség. Az 1978-as születésű sporival 2025. február 23-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC 4-2 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 997 sárga- és 72 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 22. fordulóját 2025. március 30-án (vasárnap) 16:00 órától Kisvárda Master Good – Mezőkövesd Zsóry FC, Budafoki MTE – FC Ajka, Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr, Szentlőrinc – Kolorcity Kazincbarcika SC, 17:00 órától Opus Tigáz Tatabánya – HR-Rent Kozármisleny, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – BVSC-Zugló, 19:00 órától Budapest Honvéd FC – Aqvital FC Csákvár, valamint 2025. március 31-én (hétfő) 20:00 órától Vasas FC – Soroksár SC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit a Kisvárda (42 pont) és a Kazincbarcika (40 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Honvéd (22 pont) és a Tatabánya (20 pont) osztozkodik.

Ne felejtsék el, hogy a hazai mérkőzések látogatásával egy valódi autót is nyerhetnek!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/gyere-ki-a-meccsre-es-nyerj-egy-autot-20240816/

Mivel a vendég csapat megbízott stábja ragaszkodott hozzá, hogy élőben közvetíthessék a mérkőzést, így ezúttal mi feleslegesen nem adjuk a meccset. A stream az alábbi hivatkozás alatt érhető majd el:

https://www.youtube.com/watch?v=3FpJcbu4rw8

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap erősen felhős, szeles időjárás várható és a legmagasabb hőmérséklet mindössze +15 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. március 30-án (vasárnap) 19 óra 12 perckor nyugszik. Semmiképpen se feledjék az óraátállítást, hiszen szombatról vasárnapra virradó hajnalban kettőről háromra szükséges átállítani azokat a kronométereket, amelyek nem teszik ezt meg automatikusan!

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Óraátállítás: 2025. tavasz

Az idei tavaszi óraátállítás 2025. március 30-án (vasárnap) hajnalban történik. Ekkor az órákat 2 óráról 3 órára kell állítani, ezzel áttérünk a nyári időszámításra.

Óraátállítás

Az Európai Unió már 2021-ben megszüntette volna a váltást. Az Európai Bizottság 2018-as konzultációján a 4,6 millió válaszadó 80 százaléka azt mondta, hogy töröljék el az óraátállítást. Az Európai Parlament 2019-ben eldöntötte, hogy a nyári időszámítást választó országokban 2021 márciusában, a téli mellett voksoló tagállamokban pedig 2021 októberében lesz az utolsó óraátállítás. Az egyeztetések azonban elhúzódtak, majd 2022 februárjában kitört az orosz–ukrán háború, ezért lekerült a téma a napirendről. A napokban kiderült: az Európai Bizottság visszavonta az évi két óraátállítás megszüntetéséről szóló javaslatát, miután a tagállamok éveken keresztül nem tudtak dűlőre jutni a kérdésben. Egyelőre tehát marad a jelenlegi, 2001 óta érvényes rendszer: minden országban március és október utolsó vasárnapján sor az órák átállítására.

Idén március utolsó vasárnapján ismét át kell állítani az órákat, amikor megkezdődik a nyári időszámítás.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Meccs a jótékonyság jegyében

A 2025. március 30-án (vasárnap) 16:00 órától kezdődő Gyirmót FC Győr elleni bajnoki mérkőzést a jótékonyság jegyében rendezzük meg.

Trabach János

Korábban már felhívtuk a figyelmet, hogy a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia egyik tehetséges játékosának édesapja, Trabach János sürgős orvosi kezelésre szorul Németországban. A négygyermekes szarvasi tűzoltó gyógyulásához szükséges terápia 80.000 euróba kerül, amely nagy terhet ró a családra.

A vasárnapi mérkőzésen Ön is segíthet és hozzájárulhat János gyógyulásához, hiszen a Kórház utcai Stadion mindkét hazai bejáratánál egy-egy gyűjtőurnát helyezünk ki, melyekben bárki elhelyezheti adományát. A Békéscsaba 1912 Előre vendégül látja Jánost és családját a mérkőzésen, valamint az első félidő kezdőrúgását ifj. Trabach János végezheti majd el.

Segítsünk annak a családapának, sportolónak, köztiszteletben álló embernek, aki foglalkozása révén oly sokak életét, vagyonát mentette már meg. Hiszünk abban, hogy egy közösségi összefogás lelkiekben is rengeteget tud segíteni abban a küzdelemben, melyben Ők éppen benne vannak!

Aki pedig nem tud kilátogatni a mérkőzésre, másképp is segíthet, hiszen az adományokat az Emberöltő Alapítvány 10408131-49565153-55491017 bankszámlaszámán is várják. A közlemény rovatba minden esetben tüntessék fel, a „Trabach Jani” jeligét!


Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/surgos-segitsegnyujtas-trabach-janosnak-20250306/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

Békéscsaba 1912 ElőreGyirmót FC Győr

Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025.
22. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

?-? (?-?)

Időpont: 2025. március 30. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Nagy Róbert

Asszisztensek: Punyi Gyula, Tőkés Róbert

Tartalék játékvezető: Katona Balázs

Békéscsaba: ?????. Cserék: ?????.
Vezetőedző: Csató Sándor

Gyirmót: ?????. Cserék: ?????.
Vezetőedző: Tamási Zsolt



Sajtó akkreditáció, mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Sajtó akkreditációMérkőzés információk

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.