Preisinger Sándor az új vezetőedző

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 228 másodperc.

A Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzőként szerződtette Preisinger Sándort.

Az 1973-as születésű, UEFA Pro licenccel rendelkező szakember a ZTE-ben kezdte pályafutását. Az 1993-94-es szezonban 27 mérkőzésen játszott az NB II Nyugati csoportjában, ahol csapatával ezüstérmes lett és lőtt 21 gólt. A Siófok elleni rájátszás-mérkőzésen három góljával segítette hozzá csapatát az NB I-be való feljutáshoz. A következő idényben is gólkirály lett, szintén 21 góllal. Ezután az MTK-hoz, majd rövidebb időre kölcsönben a belga Verbroedering Geelhez került. Magyarországra visszatérve Sopronban, majd Szombathelyen játszott, 2001–2002-ben a Haladás házi gólkirálya volt. A Győri ETO-hoz került, onnan pedig a másodosztályú Nyíregyházához igazolt, majd 2004 tavaszára hazatért Zalaegerszegre a megyei bajnokságban szereplő Andráshida csapatához. Utoljára Ausztriában játszott alacsonyabb osztályú csapatokban. 186 elsőosztályú mérkőzésen 64 gólt lőtt. 1993-94-ben másodosztályú, az 1994-95-ös szezonban gólkirályi címet ért el a ZTE színeiben. Tagja volt az 1996-os atlantai magyar olimpiai keretnek. 1999. június 5-én lépett először pályára a felnőtt válogatottban Románia ellen. 2004-től matematika-testnevelés szakos tanárként dolgozott. 2006-ban kinevezték az MLSZ-NUPI zala megyei koordinátorának, 2016 augusztusától a magyar U15-ös, 2017 júliusától az U16-os, 2018 augusztusától az U17-es, nemrég pedig az U19-es válogatott szövetségi edzője lett.

Barkász Sándor, többségi tulajdonos: – Preisinger Sándor szerződtetésével klubunk egy fiatal, de már sokat bizonyított, ambiciózus szakemberrel erősített, aki utánpótlás szinten, a korosztályos válogatottak mellett szinte mindent elért, ami a magyar viszonyok között elérhető, vagy talán kicsit még annál is többet. Úgy gondolom, eljött számára az idő, hogy az eddig megszerzett tapasztalatait felnőtt csapatnál kamatoztassa és nagyon örülünk, hogy mindezt Békéscsabán teheti meg. Az Előrénél mindig is hosszú távú projektekben gondolkodunk, ennek részeként kulcsfontosságúnak tartjuk, hogy biztosítsuk a minőségi szakmai munkához szükséges hátteret, valamint a nyugodt építkezéshez elengedhetetlen türelmet és időt. Az elmúlt időszakban a klubunknál dolgozó vezetőedzők sikerei talán ennek a modellnek a sikerei is egyben, aminek azonban volt egy járulékos hatása is: a csapat mellett dolgozó szakemberek más, nálunk tehetősebb klubok figyelmét is felkeltették. Preisinger Sándorral hosszú távra tervezünk és meggyőződésem, hogy szakmai irányításával folytatni tudjuk a megkezdett építkezést, és akár az eddigieknél is magasabb célokért szállhatunk harcba.

– Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, mert azzal együtt, hogy edzői pályafutásom eleje óta az volt a célom, hogy a felnőtt futballban dolgozhassak, a korosztályos válogatott hatalmas visszatartó erő volt – idézi Preisinger Sándort az mlsz.hu. – Négy évig irányítottam ezt a csapatot, a játékosaim a szemem előtt váltak gyerekekből fiatal felnőttekké és kész futballistákká. Büszke vagyok arra, amit ezzel a kivételes társasággal elértünk, és minden percért hálás vagyok, amit szövetségi edzőként tölthettem a szövetségnél. Nagyon szép élményekkel távozom, kiváló körülmények között, nagyszerű kollégákkal dolgozhattam együtt, és ha úgy alakul a jövőm, bármikor nagyon szívesen térnék  vissza a szövetséghez. A 2002-es korosztály játékosait természetesen kiemelten figyelni fogom a jövőben is, egészen biztos vagyok benne, hogy többen közülük hamarosan felnőtt szinten is kiemelkedő futballistává válnak.

Üdvözöljük Békéscsabán és sok-sok lila-fehér sikert kívánunk!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/preisinger-sandor-tavozik-a-szovetsegtol

https://www.transfermarkt.com/sandor-preisinger/profil/trainer/24589