A 2025-2026. évi Merkantil Bank NB II Liga labdarúgó bajnokság meghosszabbított nevezési határideje 2025. június 16. (hétfő) 12:00 óra volt.
A beérkezett dokumentációk alapján a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága 2025. június 20-án (pénteken) kiadott 085/2025. számú határozata szerint a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. nevezését elfogadta, ettől kezdve minden adott ahhoz, hogy első csapatunk a 2025/2026-os másodosztályú ligában szerepeljen.
A bizottság rajtunk kívül a következő csapatoknak adta meg az indulási jogot (ABC-rendben): Aqvital FC Csákvár, Budafoki MTE, Budapest Honvéd FC, BVSC-Zugló, FC Ajka, Fehérvár FC, Karcagi SE, Kecskeméti TE, HR-Rent Kozármisleny, Mezőkövesd Zsóry FC, Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Szentlőrinc, Tiszakécskei LC, Vasas FC.
Hajrá Lilák!
M.B.
Négy hét szünet után 2025. június 23-án (hétfőn) indul a felkészülés.
Öthetes intenzív program előtt állnak első csapatunk tagjai, hiszen a Merkantil Bank Liga NB II 2025/2026-os szezonja 2025. július 27-én (vasárnap) kezdődik. Rögtön az első szombaton, 2025. június 28-án az első osztályba feljutott Kisvárda Master Good együttesét fogadjuk felkészülési mérkőzésen – a pontos kezdési időpont még egyeztetés alatt áll. A menetrend bizonyos részleteinek pontosítása miatt a továbbiakról jövő héten tudunk beszámolni.
Az előttünk álló bajnokság pedig az alábbiak szerint alakul: az első válogatott szünet a 6. fordulót követően, szeptember 1-én kezdődik, ezután szeptember 21-én folytatódik a pontvadászat. A 13. forduló után, november 11-23-ig újabb válogatott szünet következik. Az NB II őszi idénye november 30-án, a 15. fordulóval zárul.
A bajnokságban 16 csapat küzd meg egymással oda-visszavágós rendszerben. A 30. fordulót követően a bajnokság első két helyezettje feljut a fizz liga NB I-be, míg a 15. és 16. helyezett kiesik az NB III-ba. Pontazonosság esetén a több győzelem rangsorol. Ha ez is azonos, akkor sorrendben a gólkülönbség, a több lőtt gól, az egymás elleni mérkőzéseken elért eredmény, végül sorsolás dönt a helyezésekről.
A bajnokságban résztvevő csapatoknak a mérkőzéseik jegyzőkönyveibe legalább két fő 2006. január 1-én vagy ezután született labdarúgót kell nevezniük, akiknek magyar vagy külföldi állampolgárságúnak és legalább három bajnoki évben folyamatosan vagy megszakításokkal Magyarországon igazolt labdarúgónak kell lenniük. Ezeknek a labdarúgóknak végig a pályán kell lenniük, kivéve ha a labdarúgó(ka)t lecserélték és helyette/helyettük a korosztályi előírásoknak megfelelő labdarúgó(k) lép(tek) pályára, vagy ha a labdarúgó(ka)t kiállították, vagy ha az adott csapat a cserelehetőségét kimerítette, majd ezt követően fogyatkozik sérülés miatt 10 főre.
A Merkantil Bank Liga NB II hivatalos játéknapja a vasárnap, hétközi fordulók esetén a szerda, de a televíziós közvetítések miatt ezek változhatnak. A másodosztály mérkőzéseit az M4 Sport közvetíti.
A MOL Magyar Kupa 2025/2026-os szezonjának küzdelmei 2025. augusztus 2-3-án indulnak, a 2. kupafordulót augusztus 23-24-én rendezik. Az NB I-es és NB II-es klubok a 3. körben (szeptember 13-14-én), a legjobb 64 között kapcsolódnak be a kupaküzdelmekbe.
A 3. fordulóban amennyiben az összesorsolt csapatok között osztálykülönbség van, az alacsonyabb osztályú együttes lesz a pályaválasztó. Azonos osztályban szereplő csapatok esetében az játszik hazai pályán, aki a korábbi fordulókban kevesebbszer volt pályaválasztó. Ha ebben is egyformák, akkor a sorsolásnál először kihúzott csapat otthonában rendezik a mérkőzést. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
Változás viszont az elmúlt évekhez képest, hogy a 4. fordulótól, a legjobb 32 között megszűnik az alacsonyabb osztályú csapatok automatikus pályaválasztói joga, tehát az új kiírásban ebben a szakaszban sorsolás dönt a hazai csapat kilétéről. A döntőt május 9-én (szombaton) a Puskás Arénában rendezik meg.
Weboldalunk eseménynaptárát továbbra is szíves figyelmükbe ajánljuk, hiszen folyamatosan frissítjük és igyekszünk minden kapcsolódó eseményt azonnal közzétenni, így lehetőségük van a magyar labdarúgó élet szinte összes eseményét egy helyen megtekinteni.
M.B.
Mivel Székesfehérvár Önkormányzata hétfőn elutalta az üzletrész vételárát a Fehérvár F.C. Kft. eddigi tulajdonosának, illetve a klub határidőben, 2025. június 16-án délelőtt benyújtotta a csapat nevezését az NB II-es bajnokságra, így gyakorlatilag is összeállt a Merkantil Bank Liga 2025/2026-os mezőnye.
A 2024/2025-ös idényben a Kisvárda Master Good és a Kolorcity Kazincbarcika SC jutott fel a fizz liga NB I-be, míg a Gyirmót FC Győr és a Opus Tigáz Tatabánya búcsúztak a második vonaltól. Az élvonalból a Fehérvár FC, valamint a Kecskeméti TE esett ki, míg az NB III-ból a Tiszakécskei LC és a Karcagi SE jutottak fel a Merkantil Bank Liga NB II-be, velük alakult ki a következő szezon 16 fős mezőnye.
Aqvital FC Csákvár
A Fejér vármegyei alakulat, amely hosszú ideje a Puskás Akadémia FC kooperációs együtteseként szerepel a másodosztályban, az előző szezonban a tizedik helyen végzett az NB II-ben. A gólkirályt is a Csákvár adta, azóta Nagy Zoárd Kornélt le is igazolta a felcsúti alakulat, aki így jövőre már az NB I-ben termelheti majd a gólokat.
Budafoki MTE
A néhány éve még az NB I-ben szereplő budafoki együttes az előző idényben a tizenkettedik helyen végzett a bajnokságban. A tavalyi szezonban több rutinos labdarúgó is a keret tagja volt, mégsem segített túlságosan rajtuk, hiszen bukdácsolva hozták a szezont.
Budapest Honvéd FC
A tizennégyszeres magyar bajnokcsapat a Vasashoz hasonlóan 2023-ban búcsúzott az élvonaltól, azóta egyszer a kilencedik, legutóbb pedig a nyolcadik helyen végzett a második ligában.
BVSC-Zugló
A korábban szintén szebb napokat is megélő fővárosi együttes az előző idényben a kilencedik helyen végzett az NB II-ben. A keretben több rutinos, NB I-et is megjárt labdarúgó szerepel, elég csak az egykori fehérvári kedvencet, Paulo Viníciust megemlíteni.
FC Ajka
Az előző idényben a Vidi kooperációs csapata, az FC Ajka az utolsó fordulóban harcolta ki a bennmaradást. A kiesési rangadó hatalmas izgalmakat hozott, de a Gyirmótot kiejtve végül előttünk végeztek a 13. helyen.
Fehérvár FC
Az első osztályból való kiesés, valamint a klub adás-vétele körüli ribillió után mégis indulhat a Vidi az NB II-ben. Az biztos, hogy további változások várható a házuk táján, ráadásul új vezetőedző érkezéséről is hallani.
Karcagi SE
Az NB III-ból a karcagi együttes az egyik feljutó. Az osztályozón a Nagykanizsa ellen idegenben és hazai környezetben is 2-2-t játszottak, büntetőkkel sikerült kiharcolniuk a feljutást érő győzelmet.
Kecskeméti TE
A másik NB I-től búcsúzó együttes a Kecskeméti TE. A hírek szerint a következő idényben is Gera Zoltán lesz a csapat vezetőedzője, a célkitűzést pedig már meg is fogalmazták Kecskeméten: azonnali visszajutás az NB I-be.
HR-Rent Kozármisleny
Az előző szezon egyik meglepetéscsapata a Kozármisleny volt, mely végül a negyedik helyen végzett a bajnokságban. Mivel az elmúlt időszakban rendszerint az élmezőnyben fejezte be az adott idényt az együttes, nem lenne meglepetés, ha az előttünk álló szezonban is a bajnokság első harmadában végeznének.
Mezőkövesd Zsóry FC
A néhány éve még stabil élvonalbeli együttes az előző szezonban kisebb hullámvölgybe is került, Tóth Mihály vezetőedzőt menet közben Csertői Aurél váltotta és ezt követően eredményesebben is szerepelt a Mezőkövesd, mely végül a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot.
Soroksár SC
Az FTC kooperációs csapata a tizenegyedik helyen végzett az NB II-ben. Lipcsei Péter évek óta vezetőedzőként tevékenykedik Soroksáron, ahol a fiatal és rutinos labdarúgók aránya is megfelelőnek mondható, a fő hangsúlyt azonban a fiatal ferencvárosi labdarúgók versenyeztetésére helyezik. Jó példa erre Tóth Alex, aki ősszel még Soroksáron játszott, majd előbb a Ferencvárosban robbant be, később pedig már Marco Rossi figyelmét is felkeltette a fiatal labdarúgó, aki azóta meghívót is kapott már a válogatottba és 2025-ben ő lett az NB I felfedezettje.
Szeged-Csanád Grosics Akadémia
A szegediek évek óta az NB I-be való feljutást célozzák meg, eddig nem túl sok sikerrel. A mögöttünk lévő szezont a hetedik helyen zárta az együttes. Az igazolásokba már láthatóan jócskán belenyúltak, kérdés mekkora erősítést jelentenek majd az érkezők a bajnokság többi résztvevőjéhez képest.
Szentlőrinc
Ugyancsak jól szerepelt és végül az ötödik helyen végzett a Szentlőrinc, ahol az is eldőlt már biztosan, hogy Waltner Róbert lesz a vezetőedző a következő szezonban is.
Tiszakécskei LC
Úgy tűnt, a Tiszakécske simán veszi az osztályozó jelentette akadályt, hiszen az első mérkőzésen 3-0 arányban győztek Mosonmagyaróváron. A visszavágón azonban hamar kétgólos hátrányba került a Tiszakécske, de végül nem tudták a mosoniak megszerezni a harmadik gólt.
Vasas FC
Az angyalföldi alakulat 2023-ban esett ki az NB I-ből, azóta próbál visszajutni a legjobbak közé, de tavaly és idén is a harmadik helyen végzett. A következő idényben sem más a célja a fővárosi piros-kékeknek, mint az, hogy visszajussanak az NB I-be.
Végül, de természetesen nem utolsó sorban csapatunk, a Békéscsaba 1912 Előre is megőrizte tagságát, ráadásul második együttesünk is indulhat az NB3-ban, így a 2022/2023-as szezon után ismét két NB-s bajnokságban leszünk érdekeltek.
M.B.
Lezárultak az NB III-as szereplésért kiírt osztályozók, az erőnyerőként feljutó két csapat mellett további nyolc együttes léphet pályára a 2025/2026-os idény harmadosztályú bajnokságában.
Tíz hely volt kiadó az NB III-ban, amelyre tizennyolc területi I. osztály bajnoka pályázott. A sorsoláson a Békéscsaba II és az Ikoba Beton Zsámbék erőnyerőként mérkőzés nélkül jutott fel, a további 16 csapat pedig nyolc párban harcolt az NB III-as szereplésért.
Az oda-visszavágós párharcokban hét esetben az a csapat örülhetett, amely megnyerte az első mérkőzést, egyedül a Balatonlelle tudott fordítani, a csepeli vereséget követően otthon harcolta ki a feljutást. Kettős győzelmet aratott az Ózd-Sajóvölgye, a Gödöllő, a Szeged II és a Dunaújváros, a Frutti Drink Perutz és Karancslapujtő megőrizte előnyét a visszavágón, míg a Tarpának az egygólos vereség is belefért.
NB III-AS OSZTÁLYOZÓK
Dombóvár FC–Tarpa SC 0–3
Tarpa SC–Dombóvár FC 0–1
Frutti Drink Perutz FC–Törökszentmiklósi FC Veteriner 3–0
Törökszentmiklósi FC Veteriner–Frutti Drink Perutz FC 0–0
Silver Tüzép Karancslapújtő–ZTE FC II 2–0
ZTE FC II–Silver Tüzép Karancslapújtő 2–2
Hajdúnánás FK–Ózd-Sajóvölgye 0–3
Ózd-Sajóvölgye–Hajdúnánás FK 2–0
Gödöllői SK–Mohácsi TE 1–0
Mohácsi TE–Gödöllői SK 0–3
Gyöngyösi AK–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II 0–3
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyöngyösi AK 7–1
Csepel UFC–Balatonlellei SE 2–1
Balatonlellei SE–Csepel UFC 2–0
Dunaújváros–ISA Haladás 2–1
ISA Haladás–Dunújváros 1–2
M.B.
Közösségi média