Stadion építkezés 12. rész

A tartósan rossz időjárás nem kedvez a Kórház utcai Stadion új lelátójával kapcsolatos külső munkálatok befejezéséhez.

Legutolsó beszámolónk óta az összes nyílászáró a helyére került, a külső szigetelési feladatokkal is végeztek, így jelen pillanatban az épület belső részén dolgozik a kivitelező. Bizonyos dolgok miatt többszöri újratervezésre volt szükség, ezek kötelező engedélyeztetési eljárása némileg hátráltatja a haladást, de az építő elmondása szerint még így is tartható a június végi átadási határidő. Az új lelátó alatt elhelyezkedő részen hétfői bejárásunk alatt főképp a villanyt szerelték, így a világítótestek jó része már a helyére is került. A folytatásban festők és burkolók érkeznek, akik április végéig megpróbálják befejezni teendőjüket. A tetőszerkezet helyére daruzásához meg kell várni a tartósan jó időt, az ehhez szükséges tartozékok azonban már majdnem teljes egészében megérkeztek. Az építkezés további lényeges fázisa lesz a közművek átvezetése a Kórház utca felől az új épületig. Az épületen belül viszont már felismerhetők az öltözők, a konditerem, a VIP terem, az aula, a mellékhelyiségek és az irodai rész is.

További információk itt:
http://1912elore.hu/site/category/stadion/rekonstrukcio/

Stadion építkezés 11. rész

A 2017-es évben utoljára számolunk be a stadion rekonstrukció pillanatnyi állapotáról. Részben az utóbbi napok szerencsés időjárásának, másrészt a kivitelező hihetetlen szervezőképességének köszönhetően látványos tempóban zajlanak a munkafolyamatok. Bár kívülről-elölről nem sok változás látszik az új lelátón, azonban belülről és a színfalak mögé nézve, jelentős átalakuláson ment keresztül az új épület.

Az építésvezető elmondása alapján továbbra is megfelelő ütemben haladnak a munkálatok, de nyilván próbálják rugalmasan és ésszerűen kezelni a folyamatokat, hogy a továbbiakban is tartani tudják a határidőket. Túránk alkalmával közelről is megtekinthettük az építmény belső részeit, ahol gyakorlatilag már felismerhetővé váltak azok az elemek, melyeket a közeljövőben nap, mint nap használni is fogunk.

Jelen pillanatban a legfőbb feladat a külső nyílászárók lehető leggyorsabb beszerelése, hogy ezután már az időjárási viszonyoktól függetlenül tudják folytatni a belső munkálatokat. Ezzel párhuzamosan az úgynevezett függönyfalak létrehozása, a belső nyílászárók beszerelése, a közbenső födém építése, gépészeti- és elektromos szerelések is folynak. Jelentős fázisnak számítanak a padlófűtéssel kapcsolatos munkálatok elvégzése, hogy az aljzatbetonozást is be lehessen fejezni, mely a csőrendszerek nyomáspróbája után a napokban meg is történik.

Szintén jelentős és szemrevaló fázis lesz a tetőszerkezet tartóvázának helyére daruzása. Ennek előkészületi munkálataiként már a fogadórész hegesztését végzik, így gyors ütemben összeállnak majd a kirakós játék darabjai. Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy az egész szerelvény mintegy 70 tonna súlyú lesz, így az ilyen nagyságrendű emelési munkálat alapos előkészületet igényel.

Az előbb említett tevékenységekkel párhuzamosan víz-, hő- és tetőszigetelési munkálatok is zajlanak. Karácsonykor természetesen a kivitelező is leállást vezényel, de a két ünnep között már tovább folytatják a tennivalókat, hiszen a módosított határidő szerint, március 31-ig mindennel el kell készülni.

További információk itt:
http://1912elore.hu/site/category/stadion/rekonstrukcio/

Stadion adatok

Biztonságtechnika érvényessége: 2024. december 31.

Hitelesítés osztálya: II. osztály

Hitelesítés érvényessége: 2025. június 30.

MLSZ határozat ügyiratszáma: 116/2024.

MLSZ határozat iktatószáma: VERBI24_1/0345-0001


Engedélyezett befogadóképesség:

Szektor
Ülőhely
Típus
Megjegyzés
A1221hazaiülőhely
A15hazaimozgássérült
A2392hazaiülőhely
A3345hazaiülőhely
A4345hazaiülőhely
A5392hazaiülőhely
A6238hazaiülőhely
VIP310hazaiülőhely
Sajtó15hazaiülőhely
Tribün216vendégülőhely
Összesen2263hazaiülőhely
Összesen216vendégülőhely
Összesen2479hazai, vendégülőhely


Pályák méretei:

Pálya
Játékterület mérete (hosszúság x szélesség) / méter
Centerpálya105 x 68
Műfűves105 x 68
Fű3105 x 57

Megjegyzés: hivatalos NB2-es pályaméret 100-110 x 64-75 méter.


Stadion rajz:


Nézőtér:

nezoter_20191114

Az új Kórház utcai Stadion

A sportlétesítmény új lelátókat, kiszolgáló helyiségeket, pályafűtést és világítást kap. A korábbi lelátók bontását is magába foglaló beruházás összköltsége közel 1 milliárd forint.

Békéscsaba önkormányzata 2017. január 18-án írta alá a beruházás kivitelezési szerződését: a Kórház utcai labdarúgó sportlétesítmény fejlesztését a dunavarsányi Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. végzi. A munkaterületet 2017. február 8-án adták át a cég számára.

A nettó 930,2 millió forint értékű megbízás keretében a Pharos 95 kivitelezésében megtörténik:

– a centerpálya Kórház utca felőli (dél-keleti) oldalán meglévő vasbeton szerkezetű lelátó visszabontása és felújítása,

– a centerpálya Izraelita temető felőli (észak-nyugati) oldalán egy több mint 2.280 fő ülőhellyel ellátott új lelátó építése,

– a lelátókhoz kapcsolódó öltözők, VIP-helyiségek, sajtó helyiségek, pénztár, büfé, vizesblokkok és egészségügyi helyiségek kivitelezése,

– egy 3.500 négyzetméteres VIP parkoló kialakítása,

– a pályavilágítás rekonstrukciója,

– a pályafűtéshez tartozó kazánház építése, valamint 2 darab 770 W fűtő teljesítményű gázkazán beépítése és gépészeti rendszerének kialakítása.

A projekt teljes befejezése előre láthatólag 2017. november-december hónapra várható.

A békéscsabai stadion megújítása a kormány stadionrekonstrukciós programja keretében 2014-ben kezdődött, a pálya talajfelújítása ezért már megtörtént.

Friss drónfelvétel a Kórház utcai Stadionról