Boldog születésnapot Tusi Bácsi!

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 80 másodperc.

A mai napon – 2015. október 31-én ünnepli 74. születésnapját a Békéscsaba 1912 Előre örökös és nélkülözhetetlen tagja: Baukó András. A Lilák gyúrója – Tusi Bá, immár 51 éve dolgozik az Előre kötelekében – ami önmagában is elismerésre méltó.

bauko_andras_20151031_01

– Mikor és hogyan kezdődött a kapcsolata a lila-fehér klubbal?
– Futballozni mindig szerettem, az Építők ifi csapatában játszottam, de be kellett látnom, hogy a magasságom miatt nem vihetem sokra, egyébként pont emiatt, itt kaptam a becenevemet is a kapustól, Andó Tamástól. Huszonhárom éves koromban, 1964-ben lettem gyúró az Előrénél, mert az addigi masszőr Sándor Imre, Tubi – aki később a Tatabányánál és a magyar válogatottnál dolgozott – eligazolt máshová. A vezetők beírattak két tanfolyamra Pestre, s eleinte társadalmi munkában voltam a csapat mellett, mert főállásban eladóként egy Közértben dolgoztam.

– Mely sikerek, mérkőzések a legemlékezetesebbek?
– Körülbelül ezerötszáz meccsen ültem a padon, számtalan jó mérkőzésünk akadt, de a Fradi elleni mérkőzések, főleg a győztesek mindig rendkívüliek voltak. Ja, persze az 1988-as MNK döntő a csúcs.

bauko_andras_20151031_02

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében további hasznos munkát és jó egészséget kívánunk!