Belehúzunk

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 268 másodperc.

Az NB I-be jutott Békéscsaba 1912 Előre labdarúgói szerdán reggel gyülekeztek a Kórház utcában. A játékosok az edzői eligazítás után megkezdték a felkészülést az 2015/2016-os szezonra.

20150618_edzes

A szakmai stáb tagjai Zoran Spisljak vezetőedzővel az élen bevonultak az öltözőbe, ahol a szakember üdvözölte a labdarúgókat, majd vázolta a felkészülés menetét. Ezt követően a nagyon jó talajú Fű3-as pályára mentek a játékosok. Itt a hálóőrök Hanyecz János edző vezetésével külön vonultak, míg Bücs Zsolt pályaedző irányításával a többiek megkezdték a bemelegítést.

Zoran Spisljak vezetőedzőt a felkészülés menetéről kérdeztük:
— Az idő nagyon rövid a bajnoki rajtig, mivel július 17-én már kezdődik az NB I-es bajnokság. Négy és fél hét áll a rendelkezésünkre, amit szeretnénk hatékonyan kihasználni. Szerdán délelőtt és délután is lesz edzés, miként a hét többi napján is. A jövő héten már felkészülési mérkőzéseket is játszunk. Öt találkozó időpontja már végleges, a hatodikra keressük az ellenfelet. Erős ellenfeleket közöttünk le, így a fővárosban találkozunk az Újpesttel és a Budapest Honvéddal is, majd megmérkőzünk a román I. ligába most feljutott Politechnika Temesvárral. Az élvonalbeli bajnokság negyedik helyezettje, az Európa Ligában induló Debreceni VSC is ellátogat majd hozzánk.

— Hány tagú keretet szeretnének kialakítani az NB I-re?
— A tervek szerint az NB I-es keret huszonhat tagú lenne, és ezentúl az NB III-ban szereplő utánpótlás együttesnél tizennégy-tizenhat tagú keretet tervezünk, amelynek magját a jelenlegi U21-es csapat képezi. Ehhez a kerethez csatlakozhat majd a bajnoki mérkőzéseken három túlkoros játékos. Rövidesen dönteni kell arról is, hogy ki legyen az NB III-as csapat edzője, kell technikai vezető és gyúró is a fiatalokhoz.

— Megítélése szerint hány új labdarúgó érkezhet a csapathoz?
— Úgy gondolom, hogy minden csapatrészbe szükség van az erősítésre, hat-hét az élvonalban azonnal bevethető labdarúgóra lesz szükségünk, ahhoz, hogy célunkat a bennmaradást elérjük. Miután lecsökkent az NB I mezőnye tizenkét együttesre, így sok a szabad játékos, akik vagy egyénileg, vagy menedzserükön keresztül jelentkeznek be hozzánk. A következő napokban sok próbajátékos várható, akik közül nekünk kell kiválasztani majd azokat, akik szakmailag és emberileg is illenek a mi csapatunkhoz. A védekezésünk jó volt, ezt igazolja, hogy az NB II-ben tavasszal csak hat gólt kaptunk, de az előre játékban voltak problémáink a másodosztályban, ezért a támadójátékot kell elsősorban erősítenünk, de szükség lesz középpályásra és védőre is. Miután Póser Dániel kapus távozott az újonc NB I-es Vasashoz, így új hálóőr után kell néznünk. A keret nagy többségének június 30-án lejár a szerződése, így ezekkel a fiúkkal is tárgyalnunk kell majd a továbbiakról.

— Két külföldi próbajátékost láttam az első edzésen. Röviden bemutatná őket?
— A szerb utánpótlás válogatottban is szerepelt, 23 éves Alexandar Djokovics a szerb szuperligás Napredak Krusevac együtteséből érkezett. Mellette egy montenegrói középpályás, a 22 éves Slavko Damjanovics is próbajátékon vesz részt a következő napokban.

— Korábban arról lehetett hallani, hogy a Békés megyei kötődésű élvonalbeli labdarúgókat szeretnék hazahozni. Mi a helyzet ezen a téren?
— Valóban felmerült a legutóbb a Nyíregyházában szerepelt két védekező típusú labdarúgó, Szokol Zsolt és Rubus Tamás, valamint a Fradiban szereplő Ugrai Roland leigazolása. Már puhatolóztunk ez ügyben, annyi biztos, hogy a csatár Ugrai csak kölcsönbe érkezhet a zöld-fehérektől.

Az első edzés előtt megkérdeztük Balog Zsolt csapatkapitányt is a felkészülésről:
— Kemény munka vár ránk az elkövetkező hetekben, remélem a sérülések elkerülnek bennünket. Ahhoz, hogy bennmaradjunk a csökkentett létszámú NB I-ben szükség lesz erősítésekre is. Az élvonalban nehéz dolgunk lesz, de a csapategység megőrzésével, szurkolóink támogatásával úgy érzem megőrizhetjük helyünket a legjobbak között.