Felkészülés: első nap

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 207 másodperc.

Hathetes kemény program kezdődött meg 2017. június 19-én (hétfőn) délután a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgói számára, amikor a vezetőség és a szakmai stáb tagjai összevont megbeszélésen köszöntötték játékosainkat.

Kozma János, az igazgatóság elnöke eddigi tapasztalatai alapján hangsúlyozta a csapategység és a lelkesedés fontosságát, külön kiemelte, hogy évek óta talán az egyik legnehezebb felkészülési időszak és bajnokság vár csapatunkra. Elmondta, hogy a klubnál dolgozó minden alkalmazott és a vezetőség egyaránt mindent meg fog tenni és alá fog rendelni annak, hogy játékosaink akadály nélkül teljesíthessék szerződéseikben vállalt kötelezettségeiket, addig amíg az elvégzett munka megfelelő eredménnyel és hozzáállással párosul.

Barkász Sándor többségi tulajdonos köszöntötte az egybegyűlteket, sérülésmentes szezont kívánt mindenkinek és reményét fejezte ki, hogy az előttünk álló új idényben sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtanak majd labdarúgóink. Tájékoztatást adott arról, hogy a stadion építése is rendben halad és – tervek szerint – a tavaszi szezonra már használatba is vehetjük az új létesítményt. Külön kiemelte a békéscsabai labdarúgás múltját és jövőjét, a közönség megfelelő kiszolgálását és bízik benne, hogy célunkat elérve a szezon végén ismét a feljutást ünnepelhetjük.

Igricz Mihály klubigazgató egyértelmű célként fogalmazta meg feljutó helyek egyikének megszerzését és elmondta, hogy az erősítések és a felkészülés programja is mind ezt a célt szolgálja.

Boér Gábor vezetőedző inkább szakmai szempontból ismertette az előttünk álló feladatokat és a szezonkezdés előtt elvégzendő munkát. Kiemelte, hogy teljesen új stílust és játékrendszert kell mindenkinek elsajátítani, amihez nyilván több idő és energia szükséges, de azt is elmondta, hogy ehhez minden szükséges eszköz és forrás a rendelkezésünkre áll. Pozitív hozzáállást és maximális erőbedobást vár el mindenkitől, hiszen a célunk egy és ezt csak megfeszített munkával, minden tartalék mozgósításával tudjuk csak elérni.

Az első közös edzésen egyébként az alsóbb osztályban szereplő labdarúgóink, valamint fiatal, saját nevelésű és első profi szerződésükkel rendelkező focistáink is részt vettek. A szakmai stáb már az első alkalommal izzasztó tréninget vezényelt, ezzel is megadva a felkészülés alaphangját.

Csapatunk kedden és szerdán orvosi vizsgálatokon vesz részt, de a napi két tréning közben is folytatódik majd. Csoportokra osztva konditermes és pályás foglalkozás egyaránt szerepel a programban, míg a hét harmadik és negyedik napján már videós taktikai megbeszélésen is tanulják a kijelölt új játékrendszer és stratégia részeit. Pénteken új elemként jelenik meg az úgynevezett prevenciós foglalkozás. Ennek lényege a megelőzés és olyan gyakorlatok napi szinten való elvégzése, mely elősegítheti, hogy minél kevesebb elkerülhető sérülést szenvedjenek el a labdarúgóink. Szombaton pedig már Miskolcra utaznak a Lilák, ahol délután 17:00 órától a DVTK csapata ellen lépünk pályára az első felkészülési mérkőzésen.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Szerzői jog:
http://1912elore.hu/site/adatvedelem/szerzoi-jog/