Változott a felkészülési program

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 86 másodperc.

Nemrég kaptuk az információt, hogy a törökországi edzőtábor programja megváltozott. Mivel a február 8-ra tervezett Orenburg elleni mérkőzést az ellenfél lemondta, ezért egy orosz első osztályban játszó csapat, az FC Amkar Perm ellen lépnek pályára a lilák. A mérkőzés vasárnap 17:30-kor kezdődik.

amkar2014_small

Az orosz csapat jelen pillanatban a 14. helyen áll a 16 csapatos első osztályú bajnokságban – éltek már meg szebb időket is – például 1998-ban bajnokként végeztek. A Rasim Rahimov által vezetett, piros-fekete színekben játszó alakulatban korábban (2007.) szerepelt magyar játékos is Gaál Miklós személyében. Utolsó felkészülési mérkőzésén a lengyel KKS Poznan Lech ellen, hazai pályán 0-2 arányban szenvedtek vereséget. Mindettől függetlenül, a tipikusan orosz stílusú labdarúgást játszó Perm kemény ellenfelünk lesz és ez a mérkőzés is nagyban hozzájárul majd a felkészülés sikeréhez, eredményességéhez.

Az Amkar Perm weboldala itt érhető el: http://fc-amkar.org/

line_purple

Első ellenfelünk február hatodikán, pénteken, a tizenkét csapatos kazah élvonal hetedik helyezettje, az FK Zhetysu Taldykorgan lesz. Huszonkét mérkőzésből hét győzelemmel, hat döntetlennel és kilenc vereséggel kerültek ebbe a pozícióba. Gólarányuk mínusz három. A kazahokkal egyébként február 9-én a Paksi FC is összeméri erejét.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!