Utolsó hazai

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 233 másodperc.

A két utolsó hazai mérkőzés következik 2017. május 28-án, amikor egy valódi LILA-FEHÉR vasárnapon együtt búcsúzhatunk a Kórház utcai Stadiontól. A régi, megszokott helyek többet, ilyen formában, mérkőzésen nem szolgálnak majd, hiszen az átépítés szinte az összes lelátót érinti. A délelőtti matinén 11:00 órától második együttesünk a Pénzügyőr csapatát látja vendégül, 18:00 órától pedig a Dorogi FC-t fogadjuk a centerpályán, a Merkantil Bank Liga 37. fordulójában.

A héten több rendezvényen is tiszteletünket tesszük, hiszen a hétvégi bajnoki után már csak egy forduló marad vissza, majd labdarúgóink szabadságot kapnak. Kedden délelőtt egy kedves meghívásnak teszünk eleget, hiszen a Békéscsabai Kolbászklub invitálására közös kolbászgyúrással, -sütéssel, valamint kóstolóval egybekötött összetartással indítjuk a hetet. A délutáni edzés után 18:00 órától a Békéscsabai Előre NKSE – Master Good Kisvárda SE női kézilabda mérkőzésre látogatunk, ahol remélhetőleg ismét remek hangulatban együtt szurkolhatunk a lányoknak!

Május 26-án (pénteken) folytatódik jótékonysági akciósorozatunk, amikor délelőtt 10:00 órától a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium gyermeknapi programjára érkezünk, ahol közös focival, ügyességi játékokkal, fotózással és ajándékokkal lepjük meg a nebulókat. Az iskola diákjainak tiszteletbelépőkkel is kedveskedünk és természetesen szeretettel látjuk őket a 2016/2017-es szezon utolsó, hazai bajnoki mérkőzésén.

Mindenképp érdemes lesz kilátogatni vasárnap a Kórház utcába, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC mérkőzés előtt, a Békéscsabai Kvasz András Repülőnap jóvoltából kisebb légi bemutatót tekinthet meg a nagyérdemű. A látványosság közvetlenül a kezdés előtt látható majd, amikor több gép egymás után, közvetlenül a stadion felett repül majd keresztül a lehető legkisebb magasságban.

A Békéscsabai Repülőnapot 2017. május 27-28. között látogathatják az érdeklődők.
Helyszín: Békéscsabai Repülőtér.

További információk a rendezvénnyel kapcsolatban:
https://www.facebook.com/events/1359048704171874/

Minden kedves érdeklődőt és szurkolónkat szeretettel látjuk a szezon utolsó hazai mérkőzésein, amikor együtt szurkolhatunk és biztathatjuk csapatunkat! Várunk mindenkit, aki Csabai! Legyen ismét igazi hangulat és búcsúzzunk együtt szeretett Stadionunktól!

Csapatunk heti programjairól természetesen részletesen beszámolunk.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.bekesairport.hu/index.php/hu/