Újra dübörög a banda…

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 104 másodperc.

Hosszú idő után újra lesz igazi szurkolás és hangulat a Kórház utcában.

A Bad Boys és a Stormcorner csoportok vezetői arról tájékoztatták klubunkat, hogy az MTK-Budapest elleni hazai, bajnoki mérkőzésen visszatérnek a lelátókra és ismét igazi meccs-hangulatot teremtenek a centerpálya lelátóján.

20150531_elore_cegled

A mindenki számára ismeretes szurkolói bojkotthoz – amely elsősorban az első osztályú labdarúgó mérkőzések túlzott biztonsági szabályozása és a regisztráció ellen irányult – legtovább a két békés megyei csoport tartotta magát. Mostani döntésüket a 2015. szeptember 30-án megtartott parlamenti bizottsági ülésen elért eredményekkel indokolták, ahol június után újra a szurkolók problémáival foglalkozott a Parlament Honvédelmi és rendészeti bizottsága és az ülésen a politikusok végre megismerhették a szervezett szurkolói csoportok álláspontját is.

Jó hír a fanatikusok számára, hogy az ülésen részt vevők közt szinte teljes volt az egyetértés és a politikusok továbbra is eltökéltek a változtatások mellett – a végső megoldáshoz azonban még számos, többek közt technikai jellegű problémát is meg kell oldani.

A szurkolók garantálták: ha visszajutnak a stadionokba, visszatér a hangulat és a rend is.

A Békéscsaba 1912 Előre örömmel fogadta a hírt és lehetőségeihez mérten – minden területen betartva az érvényben lévő szabályozásokat – támogatni és segíteni fogja drukkereit, akik a hosszú évek alatt már megismert fantasztikus látványelemekkel és hangulatteremtéssel valóban segíteni tudják csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

A parlamenti ülésen történtekről részletesebben itt olvashatnak:
http://alfahir.hu/ujabb_lepes_a_megoldas_fele_orommel_fogadtak_a_szurkolok_javaslatait