Címkézett bejegyzés

Élő tudósítás: Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

A bejegyzések automatikusan frissülnek!

Békéscsaba 1912 Előre
2
BFC Siófok
0
0'
Ribánszki László, Zahorán Balázs, Mezei Szabolcs, Szatmári István, Gránicz Patrik, Urbin Péter, Király Patrik, Hursán György, Viczián Ádám, Pilán Márkó, Szélpál Norbert. Cserék: Dávid Zoltán Gergő, Lustyik Levente, Máris Domink, Szalai Dániel, Ilyés Tamás, Babinyecz Balázs, Uram János. Vezetőedző: Boér Gábor
0'
Molnár Péter, Fehér Zsolt, Elek Bence, Csilus Tamás, Medgyes Zoltán Henrik, Réti Patrik, Nemes Milán Imre, Lorentz Márton, Gál Mátyás, Tóth Martin, Bolla Bendegúz Bence. Cserék: Tajti Norbert, Csibra Dániel, Nagy Dániel, Horváth Attila, Szilágyi Péter, Petneházi Márk, György Nico Julian. Vezetőedző: Varga Attila
1'
Elkezdődött a mérkőzés, lila színű mezben a hazai, sárga szerelésben a vendégcsapat. A vendég csapat kezdte a találkozót.
4'
A hétközi bravúros mérkőzés után a hazai csapat önbizalommal kezdte a játékot átvette a játék irányítását.
8'
Viczián szerelt kiválóan
11'
Szatmári kapott egy labdát kecsegtető helyzetben, de erőtlen lövése elhalt Molnár kapus kezében.
12'
Király Patrik góljával vezet csapatunk
15'
Szabadrúgással jöhetett a vendég csapat, az indítást azonban lefülelték a hazai védők
16'
Az első veszélyes támadás a vendégeknél, Tóth Martin beadástát Ribánszki magabiztosan húzta le.
17'
Zahorán volt lesen
19'
Medgyes próbálkozása jócskán fölé szállt
23'
Szatmári kapott egy hosszú indítást, de a badást a csatár elügyetlenkedte
23'
Ivószünet
25'
Gránicz kígyózott át a vendég védelmen, Urbinnal kényszerítőzött, de a vendégek közbe tudtak avatkozni.
31'
Hursán ugratta ki Zahoránt remek labdával, de a felfutó balhátvéd beadását felszabadították.
34'
Mezei kapott egy remek beadást Gránicztól, egy jó csel után kilőtte a hosszú sarkot, de Molnár kapus még oda tudott érni.
37'
Egy támadás végén Tóth Martin vágta a labdát a léc alá, de a játékvezető érvénytelenítette a lesgólt.
40'
Vendég kényszerítő után Ribánszkinak kellett jönni a labdáért.
41'
Egy siófoki beadást Király Patrik tessékelt ki az oldalvonalon.
43'
Pilán esett el a tizenhatoson belül, de nincs büntető
45'
Medgyes lövését Ribánszki tolta bravúrral szögletre
45'
1-0
46'
Elkezdődött a második félidő, a hazaiak indították útjára a labdát.
46'
Izgalmasan kezdődött a második félidő, Elek Bence lépett ki a hazai védők közül, lapos lövése a bal sarok hagyta el a játékteret.
58'
Viczián fejesével csapatunk növelte előnyét
59'
Tóth Martin helyett Nagy Dániel
62'
Zahorán helyett Szalai
66'
Babinyecz folytatja Szélpál helyett
68'
Siófoki szabadrúgás, de előtte ivószünet
70'
Bolla szabadrúgása jócskán fölé ment.
71'
Mezeit Lustyik Levente váltotta.
72'
Nemes sérült meg, az oldalvonal mellett ápolják.
74'
Elek fejesét Ribánszki tolta hatalmas bravúrral a kapu fölé
76'
Szilágyi és Csibra érkezik, Nemes és Réti helyére.
82'
Hazai szöglet után Viczián fejese tévesztett célt.
85'
Egy középre ívelt labdát Elek Bence fejelt kapu felé, de az érintés nélkül az alapvonalon túlra került.
90'
A játékvezető 3 percet hosszabbít.
90'
A hosszabbíttásban Gránicz kapott gyönyörű indítást, egyedül vezethette a siófoki kapura, de félmagas lövését Molnár a mezőnybe öklözte, majd, ha nehezen is, de fölszabadítottak a sárga mezesek.
90'
2-0

BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 28. forduló

BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

1-2 (0-1)

Időpont: 2018. április 1. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Siófok, Siófok Városi Stadion

Cím: 8600 Siófok, Dr. Révész Géza u. 11.

Játékvezető: Szilágyi Sándor

Asszisztensek: Iványi István, Kis Zoltán

Tartalék játékvezető: Nazsa Tamás

Siófok: Balajcza Szabolcs, Fehér Zsolt, Nagy Dániel, Bévárdi Zsombor, Elek Bence, Hidvégi Sándor, Petneházi Márk, Farkas Norbert, Kiss Balázs, Lorentz Márton, Gál Mátyás. Cserék: Tajti Norbert, Berde István Zsolt, Nemes Milán Imre, Lénárt András, Vólent Roland, Opavszky Balázs Szilárd, Balázs Zsolt.
Vezetőedző: Varga Attila

Békéscsaba: Ribánszki László, Birtalan Botond, Gránicz Patrik, Mészáros Márk, Nagy István, Urbin Péter, Tóth Dániel, Lustyik Levente, Hursán György, Dlusztus András, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Zahorán Gábor, Király Patrik, Babinyecz Balázs, Kiss László, Kálmán Szilárd.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerző: Urbin Péter (45. perc), Gál Mátyás (46. perc), Gránicz Patrik (55. perc).

Sárga lapok: Farkas Norbert (39. perc), Elek Bence (61. perc), Petneházi Márk (70. perc), Nemes Milán Imre (88. perc), Király Patrik (90. perc), Lorentz Márton (92. perc).

Vasárnap délután nagy szélben, igen nehéz körülmények között kezdődött a találkozó, ami végig zavarta a játékot.

A lilák az első félidő hajrájában, már a hosszabbítás pillanataiban, a szezonban hetedik bajnoki gólját jegyző Urbin Péter révén szereztek vezetést, így előnnyel mehettek pihenőre (0-1). A második játékrészt kiválóan kezdte a Balaton-parti gárda, a 46. percben Gál Mátyás góljával jött az egyenlítés (1-1). Nem sokáig volt döntetlen az állás: az 55. percben Gránicz Patrik távoli lövése megpattant és a hazai kapuban kötött ki (1-2). A 70. percben újra egalizálhatott volna a Siófok, de a megítélt büntetőt Petneházi a jobb kapufa mellé lőtte. A hajrában tartotta előnyét a Békéscsaba, bár a házigazdák mindent megtettek az egyenlítés érdekében. A látottak alapján az egységesebb lila-fehér együttes megérdemelten győzött.

Boér Gábor: – Nagyon nehéz időjárási körülmények között megvívott összecsapás volt, ahol a nagy szél és a mély talaj is megnehezítette a csapatok dolgát. Az idei szezonban talán most játszottunk a leggyengébben és kellett a szerencse is a győzelemhez, de ilyen a futball és az elmúlt időszakban rengeteget tettünk azért, hogy most végre nekünk jöjjön ki a lépés. Nem mindig akkor nyersz, amikor jól játszol és viszont. Talán egy kicsit kárpótolt minket a sors, hogy most győzni tudtunk. Nem mondom, hogy a Siófok jobb volt nálunk, hiszen ők is hasonlóan szenvedtek az időjárástól. Az első félidő végén megszereztük a vezetést, a második játékrész elején szinte sokkolt minket a gyors egyenlítés, hiszen gólt kaptunk egy újabb, hatalmas figyelmetlenségből. Ebből azonban talpra tudtunk állni és újból vezetni tudtunk. A véleményem szerint könnyű síppal befújt tizenegyes kimaradt és ezután már nem nagyon jelentettek veszélyt a kapunkra. Egyszer még a kapufát is eltaláltuk, úgyhogy ebből a szempontból megérdemelt a győzelmünk. Bízom benne, hogy ez a nyögvenyelős siker kihúz minket a gödörből, erőre tudunk kapni és vissza tudjuk szerezni a dobogós helyet. Sajnos a meccs folyományaként újabb sérültjeink lettek, Mészáros Márkot például le kellett cserélnünk. Nagyon sűrű a program, éjszaka érünk haza és holnap már edzünk, hiszen szerdára megint össze kell drótozni a fiúkat, aztán hétvégén újabb bajnoki forduló következik. Ez most ilyen időszak, készültünk erre, de ettől függetlenül nagyon remélem, hogy össze tudunk szedni tizenegy egészséges játékost szerdára. Szeretnénk tisztességesen lejátszani a visszavágót, de ettől kezdve nyilván elsődleges prioritást a bajnokság élvez, de nem adjuk fel a szerdai kupameccset – mindent meg fogunk tenni, hogy kiszolgáljuk közönségünket.

Ezzel a győzelemmel a párhuzamos mérkőzések eredményeképpen, pontazonossággal a Gyirmót FC Győr együttesével maradtunk az ötödik helyen. Az mindenképpen pozitív, hogy elmozdultunk a holtpontról, kétszer is betaláltunk és talán ez biztató lehet a folytatásra nézve. A tabella továbbra is igen szoros, hiszen a 3-6. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi a különbség.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk

YouTube

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2044326082248960/

line_purple

Beharangozó: BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

Míg következő ellenfelünk a kiesés ellen küzd, addig a csapatunknak a bronzérmes pozícióért folytatott csatában újra, idegenben szükséges jól teljesítenie 2018. április 1-én (vasárnap) 17:00 órától, amikor Siófokon lépünk pályára.

Vendéglátóink más szempontból vannak nehéz helyzetben és egyben pontszerzési kényszerben, hiszen csupán két pontnyi előnyt sikerült eddig kiharcolniuk a már kiesést jelentő 18. helyhez képest. Bár egy fordulóval a Balaton-partiak is kevesebbet teljesítettek, az eddig lejátszott 25 mérkőzés alatt megszerzett 7 győzelem, 5 döntetlen, 13 vereség, valamint az ezzel együtt járó 26 bajnoki egység csupán a tabella 16. helyére elég. A Siófok idei szezonját nehéz minősíteni, hiszen képesek voltak bravúrokat (pl. Kisvárda Master Good – BFC Siófok 0-2, BFC Siófok – Nyíregyháza Spartacus FC 1-0) is végrehajtani, ugyanakkor egyértelműnek tűnő mérkőzéseken rendszeresen alulmaradtak. A tavaszi szezonra igyekeztek a szakmai stábot is rendbe tenni, hiszen Varga Attila vezetőedző nem volt túl szerencsés helyzetben, mert az őszi változások után kemény feladat volt egyedül irányítani a csapatot. Zombori Regő erőnléti edzőre tudott csak támaszkodni, míg Posza Zsolt foglalkozott a Siófoki Bányász SE fiataljai mellett a kapusokkal. A tavasznak sokkal nyugodtabb körülmények között vághattak neki, hiszen Vég Csongor lett a pályaedző, a helyi kötődésű László András végzi az egyéni képzéseket, az egykori remek kapus Biró Imre pedig a kapusedző feladatait látja el. Igazolások tekintetében is ráfért a vérfrissítés a sárga-kékekre, Diósgyőrből Nemes Milán, Lénárt András a Videotontól, Balázs Zsolt Zalaegerszegről, Benke András a Vasas Kubala Akadémiától, valamint Vólent Roland Balmazújvárosból érkezett. A felkészülésük is izmosra sikeredett, hiszen előbb Lipóton, majd Side városában (Törökország) is edzőtáboroztak, valamint számos felkészülési mérkőzést játszottak: BFC Siófok – Pápai Perutz FC 2-0, BFC Siófok – FC ViON Zlate Moravce 2-1, BFC Siófok – Monori SE 4-1, BFC Siófok – HB Koge 2-2, FK Dinamo Vranje – BFC Siófok 1-1, BFC Siófok – Rustavi 2-0. Így aztán mindenki bizakodó volt és a tavasz első két mérkőzésén jöttek is az eredmények: ETO FC Győr – BFC Siófok 0-1, Kisvárda Master Good – BFC Siófok 0-2. Aztán újra kiestek a ritmusból, vagy valami ismét elromolhatott, hiszen zsinórban két vereség következett: BFC Siófok – Aqvital FC Csákvár 1-2, Ceglédi VSE – BFC SIófok 2-0. A Kupában majdnem megtréfálták az aktuális első osztályú bajnok, Budapest Honvéd csapatát, hiszen otthon 2-2, idegenben pedig 2-1 eredményekkel búcsúztak a 9. fordulóban. A Somogy megyei egyesület egyébként nincs könnyű helyzetben ezen a hétvégén sem, hiszen a Cegléd elleni mérkőzésen piros lapot kapott Szilágyi Zoltánnak automatikusan ki kell hagynia a Békéscsaba elleni találkozót, a kölcsönben náluk szereplő Fehér Zsolt azonban ezúttal pályára léphet majd.

Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok (2017. 09. 17.)

Bízunk benne, hogy csapatunk az igen hajtós és kemény Kisvárda elleni, hazai rangadó (1-1) után kikecmergett a gödörből, és hasonlóképpen a 9. fordulóhoz (Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok 3-1) ismét magabiztosan hozza a Siófok elleni következő mérkőzést is. Bár sérültjeink miatt továbbra sem vagyunk megnyugtató helyzetben, ráadásul Viczián Ádámnak összegyűlt színes cédulái miatt ki kell hagynia a balatoni túrát, a papírforma szerint így is mi vagyunk az esélyesebbek. Bár a tabella továbbra is foghíjas, hiszen két együttes (Soproni VSE és Ceglédi VSE) csak 24, tizennégyen 25, négyen pedig 26 fordulót teljesítettek, de a 27. felvonás egyik meglepetés eredménye miatt az ötödik pozícióból várhatjuk a folytatást. A Nyíregyháza Spartacus FC – MTK Budapest 2-0 (!) mérkőzésen szerzett három bajnoki egységnek köszönhetően, a szabolcsiak egy ponttal megelőztek minket, a Gyirmót FC – Aqvital FC Csákvár 3-1 összecsapás miatt pedig a Győr-Moson-Sopron megyeiek jobb gólkülönbségükkel foglalhatják el a 4. helyet. A folytatásban a Szpari Sopronban, a Gyirmót pedig Kazincbarcikán lép fel, így a számítások szerint számunkra csakis a három pont megszerzése lehet opció.

A Siófok elleni mérlegünk szerint erre minden esélyünk megvan, hiszen vendéglátóinknak tizenhat éve (2002. augusztus 17. Siófok – Békéscsaba 4-1) nem sikerült legyőznie a viharsarkiakat. Az utóbbi 22 évben 8 lila-fehér győzelem, 5 döntetlen és mindössze az előbb említett egyetlen vereség egyértelműen csabai sikert vetít elő. A legnagyobb arányú győzelem egyébként 2017. május 14-én született, amikor hazai körülmények között 3-0 arányban múltuk felül őket.

A BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Az 1984-es születésű sporival legutóbb 2017. október 8-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr 1-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 470 sárga és 24 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Iványi Istvánt és Kis Zoltánt jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait ezúttal Nazsa Tamás látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok (2017. 09. 17.)

A szakmai stáb és labdarúgóink is pihenőnap nélkül folytatták a munkát és már nagyszombaton, a délelőtti edzés után útra keltek. Az éjszakát Székesfehérvárott tölti csapatunk, hogy vasárnap mindenki megfelelően frissen érkezzen meg Siófokra. Húsvét hétfőre sincs kimenő, hiszen délelőtt regenerációval indul a heti program. Kedden pedig már videózással és edzéssel készülünk a szerdai Magyar Kupa visszavágóra.

Boér Gábor: – Sajnos a régebbi mérkőzések statisztikái a mai labdarúgásban már nem sokat jelentenek, hiszen következő ellenfelünk teljesen átalakult a tél folyamán. Új edzőjük van, új játékosokat igazoltak és sokkal sikeresebben szerepelnek, mint a szezon elején. Ettől függetlenül a mérkőzés esélyesei mi vagyunk, de ezt nem elég papíron szerepeltetni, ki is kell vinni a pályára és be kell bizonyítani, hogy jobb csapat vagyunk. Nehéz hetünk volt, hiszen hosszú utazásból értünk haza hétfőn hajnalban, szerdán pedig játszottunk egy nagyon komoly és intenzív mérkőzést. Kevesen is vagyunk, rengeteg olyan kisebb, apró bajunk van, amelyek miatt nem tud néhány játékos velünk tartani – éppen ezért most csak tizenhetes kerettel kelünk útra. Megpróbáltuk a srácokat kifrissíteni, hiszen újra hosszabb túra előtt állunk. Nagyon bízom benne, hogy mindezek ellenére megfelelő állapotba tudunk kerülni és sikeresen tudjuk venni ezt az akadályt. A fiúk mentális állapota nem a legjobb, de ez jelen helyzetben érthető, hiszen nem túl jó szériában vagyunk. A kisebb sérülések, izomfáradságok száma sajnos ismét gyarapodott, a rásérülést pedig nem szeretnénk kockáztatni, így némileg foghíjas a keretünk. Azonban megállni nem lehet, hiszen szerdán itt az újabb megmérettetés, nagyon besűrűsödött a program. Fontos lesz, és azok a csapatok tudnak majd ebből a sorozatból jól kijönni, akik mentálisan rendben lesznek, úgyhogy most a játékosok lelkével is foglalkoznunk kell és el kell velük hitetni, hogy tudunk újra győzni.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 27. fordulójának valamennyi mérkőzését megrendezik 2018. április 1-én (vasárnap) 16:30 órától Credobus Mosonmagyaróvár – Budaörs, Kisvárda Master Good – Vác FC, Szeged 2011 – Soroksár SC, Soproni VSE – Nyíregyháza Spartacus FC, KBSC FC – Gyirmót FC, 17:00 órától WKW ETO FC Győr – Budafoki MTE, ZTE FC – Szolnoki MÁV FC, BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre, Aqvital FC Csákvár – Ceglédi VSE, MTK Budapest – Dorogi FC párosításokban.

Az előrejelzés szerint vasárnap Siófok térségében 12 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, hidegfront érkezése várható erős széllel, valamint 2 mm csapadék is valószínűsíthető. A Nap 2018. április 1-én (vasárnap) 19 óra 14 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2017. április 1. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Siófok, Siófok Városi Stadion

Cím: 8600 Siófok, Dr. Révész Géza u. 11.

Mérkőzés információk:

A vendég szurkolók beléptetésével kapcsolatban annyi változás van, hogy nem az 5-ös, hanem a 6-os kapun történik, és a betonlelátón foglalhatnak helyet. A fa lelátót biztonsági okokból lezártuk. Parkolás a Fő utcán és az Aradi utcában lehetséges.

Pénztárnyitás: 16:00 órakor.

Belépőjegy árak: diák/nyugdíjas 500,- Ft / fő, felnőtt 1.000,- Ft / fő.

A mérkőzésre előzetesen akkreditált VIP vendégek, a 4-es pénztárban tudják átvenni belépésre jogosító karszalagokat, belépésük a főbejáraton keresztül lehetséges.

Biztonsági intézkedések:

A mérkőzés normál biztonsági fokozatú besorolást kapott, így fokozott hatósági jelenlét nem várható.

Stadion:

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozás:

http://www.bfc-siofok.hu/jegy–es-berletaraink

Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 9. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok

3-1 (2-0)

Időpont: 2017. szeptember 17. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Oláh Gábor

Asszisztensek: Becséri Gergely, Szilágyi Norbert

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Békéscsaba: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Birtalan Botond, Mészáros Márk, Szatmári István, Nagy István, Gránicz Patrik, Kiss László, Viczián Ádám, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Máthé Gábor, Eszlátyi István, Urbin Péter, Szalai Dániel, Király Patrik, Pilán Márkó, Gyurján Bence.
Vezetőedző: Boér Gábor

Siófok: Balajcza Szabolcs, Erőss Csaba, Nagy Dániel, Bévárdi Zsombor, Hidvéi Sándor, Szilágyi Zoltán, Petneházi Márk, Farkas Norbert, Lorentz Márton, Gál Mátyás, Opavszki Balázs Szilárd. Cserék: Tajti Norbert, Tamaskó Ádám, Szabó Balázs, Senic Milán Nikola, Tóth Barna, Kovács Dávid Szilveszter, Lázár Zsolt Albert.
Vezetőedző: Disztl László

Gólszerzők: Nagy István (9. perc), Birtalan Botond (28. perc), Farkas Norbert (64. perc), Urbin Péter (81. perc) – a jegyzőkönyv szerint Szilágyi Zoltán (öngól).

Sárga lap: Zahorán Balázs (18. perc), Gál Mátyás (47. perc), Szatmári István (50. perc), Farkas Norbert (65. perc), Szélpál Norbert (66. perc), Senic Milán (69. perc).

Piros lap: Balajcza Szabolcs (5. perc).

Nézőszám: 748

A tapogatózó első percek után aztán megadta az alaphangot az 5. perc eseménye. Egy nagyszerű kiugratást követően Birtalan vágtázott egyedül a kapura, Balajcza kapus tulajdonképpen nem tehetett mást, csak úgy tudta megakadályozni a csatárt a gólszerzésben, hogy szabálytalankodott vele szemben utolsó emberként. Természetesen ezért a tettért járt a piros lap. Ez a történés mindenképpen meghatározta a továbbiakat, különösen úgy, hogy rögtön a tizenhétméteres szabadrúgásból Nagy István felavatta a csereként beállt Tajti kapust és a jobb alsó sarokba lőtt (1-0). Valószínűleg létszámegyenlőség esetén is védekezésre rendezkedett volna be inkább a Siófok, de ezt követően természetesen nem maradt semmi más választása. A csabai játékosok nem kockáztattak, türelmesen adogattak, járatták a labdát, keresték a rést a falon. A 12. percben Szatmári próbálkozott lövéssel, ekkor még nem kellett Tajtinak védenie, de két perccel később Gránicz éles szögből adott próbálkozásánál már volt munkája. Aztán Birtalan Botond pillanatai következtek, a 23. percben még blokkolni tudott egy védő az általa leadott lövésnél, a 28. percben azonban már nem. A csatár a tizenhatos vonalánál vezette keresztbe a labdát, majd ballal lapos lövésre szánta el magát, mely löket a bal kapufa segítségével a hálóban landolt (2-0). Ez a második találat nyugtatólag hatott a Békéscsaba játékosaira, talán túlságosan is, mert a félidő további részében már nem jegyezhettünk fel izgalmas jelenetet az ellenfél kapuja előtt. Sőt, a 34. percben egy szögletet követően Opavszky fejelhetett teljesen tisztán hét méterről, Ribánszki nagyot védett. A lényeg azonban maradt az eredményjelzőn: 45 perc játék után 2-0 a Békéscsaba javára.

A második félidő elején növelhette volna előnyét Gránicz révén a viharsarki együttes, de az 50. percben a csatár lövése tizenhat méterről hajszállal elkerülte a siófokiak kapuját. Nem késett a válasz a másik oldalon sem, óriási ziccerbe került Nagy Dániel és tényleg már csak rajta múlott, hogy nem szerzett gólt. Ezen a helyzeten is látszott, nem adják fel a vendégek, mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy ne vereséggel hagyják el a pályát. A 64. percben Farkas Norbert gondolt egyet, óriási szólót mutatott be, négy embert is maga mögött hagyott, majd tizenöt méterről a jobb alsó sarokba lőtt, Ribánszki kapus sem tehetett semmit (2-1). Kényelmesen játszott eddig a pontig a csabai egylet a második játékrészben, ez a történés viszont figyelmeztetés volt. Ezt követően sokkal jobban koncentráltak a védők, nem engedtek tovább réseket a falon. Igaz, a hazai támadásokban sem volt olyan nagy átütőerő, amit esetleg joggal várhatott volna a hazai közönség az emberelőny miatt. Csöndben csordogált úgy a mérkőzés, hogy a lilák birtokolták a labdát. Aztán a 81. percben tulajdonképpen váratlanul bebiztosította a győzelmet a csabai egylet. Szatmári jobbról adott be remekül középre, Urbin Péter nagyszerű helyzetfelismeréssel megelőzte a vendégek kapusát és tíz méterről a kapu közepébe fejelt, így is ünnepelvén születésnapját (3-1). Ezzel valószínűsíteni lehetett, hogy eldőlt a találkozó sorsa, hiszen az ezt megelőző 83-84 percben emberhátrányban játszott a Siófok és nem volt tőlük elvárható, hogy innen fordítsanak. Még egy kis elalvás a védekezésben azért összejött a csabaiaknak, aminek köszönhetően a csereként beállt Szabó Balázs a 87. minutumban kis híján bevette a csabai kaput. Ha Ribánszki nem véd bravúrral, szépített volna vendég együttes.

Meglett tehát a találkozó végére a biztos csabai siker, de a siófokiakat is minden dicséret megilleti, hogy tíz emberrel játszva is megnehezítették Boér Gábor legénységének dolgát.

Boér Gábor: – Úgy gondoltam, hogy a kiállítás és az abból szerzett gól megnyugtatja az idegeket. Ettől függetlenül is jól és megfelelő felfogásban kezdtük a meccset és az első játékrészben hoztuk is az elvárt szintet, azokat a kötelező dolgokat, amelyeket megbeszéltünk. Nyilván volt benne hiba és sokszor a közönség is belehajszolt minket pontatlan passzokba. Nem rájuk akarom fogni, de ilyenkor egy játékosnak sokkal érettebben és türelmesebben kell futballozni, hiszen egy tíz emberes védekezés ellen nagyon nehéz játszani, még akkor is ha kivülről könnyebbnek tűnhet. Nem csak nekünk nehéz ez, hanem más, sokkal komolyabban képzett együtteseknek is. Ettől függetlenül az első félidővel elégedett voltam, a másodikkal azonban nem. Pedig a szünetben külön felhívtam a figyelmet arra, hogy milyen változtatásokat kell végrehajtani. Saját magunkat altattuk el és tettük kényelmessé, ezt megbosszulta a sors és majdnem nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Úgy érzem azonban, hogy összességében a győzelem nem forgott veszélyben, hiszen nagyon kevés lehetőséget adtuk a Siófoknak. Ezt a meccset ennél sokkal hamarabb le kellett volna zárni és pontot kellett volna tenni a végére. Megint tanulnunk kell a dologból, de az biztos, hogy még mindig hiányolom a szenvedélyességet a futballunkból. Amíg én vagyok a leghangosabb a pálya széléről addig nem teljesen van minden rendben. Ezen sürgősen változtatnunk kell és el kell érnünk, hogy ne így legyen. Mindig őszinte szoktam lenni, de nem akarok senkit megbántani, viszont másképp nem tudok fogalmazni: egy picit rossz országban élünk felfogás szempontjából és nem csak a futballban, hanem az élet sok más területén is. Amíg hátradőlnek és idő előtt megelégednek emberek – nem akarok általánosítani, mert vannak kivételek -, addig ezen nagyon nehéz változtatni. Nyilván én is hibás vagyok ebben, hiszen azért is vagyunk, hogy a felfogáson megpróbáljunk változtatni – van amikor sikerül, van amikor nem. Nagyon remélem, lesz annyi időnk, hogy eljussunk addig, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Azt szeretném, hogy egy olyan csapat fusson ki a pályára, aki ezekkel az elvárásokkal teljes mértékben azonosulni tud.

Disztl László: – Arra készültünk, hogy egy kiélezett és szoros mérkőzés lesz, hiszen mindkét csapatnak nagy szüksége volt a pontra-pontokra. Az első félidő elején hibáztunk a védekezésben, sima indításból szembe került a kapusunkkal a támadó és piros lap lett a vége, valamint a pontrúgásból gólt is szerzett a Békéscsaba. Ez megzavarta a csapatot és a rendezetlenségből kaptunk még egyet. Ez már elég tetemes előny volt, egy tíz emberrel játszó együttes ellen. Az első játékrészben a hazaiak főlényben voltak, sokat birtokolták és járatták a labdát, ami nehéz feladat elé állított minket. A második félidőben szerintem nagyszerűen játszottunk, átszerveztük a csapatot, megpróbáltunk bátran focizni és zárt védekezésből, támadásokat vezetni. Feljöttünk 2-1-re és ezzel a jó játékkal szerintem még az iksz is benne volt a mérkőzésben. A harmadik csabai találat azonban mindent eldöntött, az első félidőben összeszedett kétgólos hátrány túl soknak bizonyult. Jól küzdöttünk, de sajnos nem sikerült a mai napon pontot szerezni.

Fotók 

Élő tudósítás 

Információk

Jegyzőkönyv

Tabella

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/526683041056497

line_purple