Címkézett bejegyzés

Mátraházán folytatódik a felkészülés

Az eltervezett program szerint július 10 és 14. között Mátraházán folytatódik a felkészülés csapatunk számára.

Mátraháza

Napi két edzéssel, valamint több kiegészítő foglalkozással zajlik az ötnapos tábor. Július 12-én (szerdán) 17:00 órától a Salgótarján elleni felkészülési mérkőzés szakítja meg a tréningeket, július 15-én (szombaton) 11:00 órától pedig Kecskeméten zárja együttesünk a heti programot.

Az edzőtáborban résztvevő labdarúgók (24 fő) névsora (ABC-rendben): Albert István, Babinyecz Balázs, Bacsa Krisztián, Bora György, Fazekas Lóránt, Futó Zsombor, Geiger Norbert Attila, Hodonicki Márk, Ilyés Tamás, Komáromi Csongor, Kóródi Nándor, Krnács Richárd, Kuzma Hunor, Máris Dominik, Mihály Bálint, Mikló Roland, Pap Szabolcs, Pintér Norbert, Póser Dániel, Sármány Kristóf, Somogyi Pál, Váradi Ádám, Vólent Roland, Zádori Krisztián.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Edzőtáborozunk

A kedd délelőtti tréninget követően első csapatunk útra kelt és szerencsésen megérkezett, majd megkezdte edzőtáborozását Mátraházán.

Napi két edzés és/vagy regeneráció, egyéb erőnléti programok, mérések, videózások, valamint a tábor utolsó napján egy felkészülési mérkőzés teszi teljessé a programot.

Az utazó játékosok névsora (ABC-rendben): Albert István, Babinyecz Balázs, Bónus Marcell, Bor Dávid, Bora György, Czinanó Antal Áron, Farkas Botond, Farkas Márk, Fazekas Lóránt, Fülöp István, Hamed Yasin, Hodonicki Márk, Horváth Péter, Ilyés Tamás, Kitl Miklós, Korógyi Szabolcs, Krnács Richárd, Lukács Raymond, Mágocsi Bence, Máris Dominik, Mikló Roland, Oláh Ákos, Pap Szabolcs, Puskás Gábor, Sipos Gábor, Szabó Csaba, Szabó Péter, Zvara Levente.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/edzesek/

Hétfőn kezdődik a felkészülés

Huszonegy nap szünet után, 2020. január 6-án belevágunk a közepébe és a Békéscsaba 1912 Előre első csapata megkezdi felkészülését a 2019/2020-as szezon tavaszi időszakára.

A bő keretből 25 játékos rögtön a mátraházi edzőtáborban kezd, ahol először találkozik az ünnepek után a szakmai stábbal. Az edzőtáborozás célja elsősorban a fizikai kondíció teljes visszaállítása és a megfelelő terhelés biztosítása lesz. Az első héten jobbára futás, torna és erősítés szerepel a programban, kiegészítve a megfelelő regenerációval, úszással. Kifejezetten labdás edzésekre, technikai felkészítésre és az ezekkel együtt járó edzőmérkőzésekre gyakorlatilag csak a második héttől kezdve kerül majd sor.

A felkészülés első hetében több fiatal játékosunk is lehetőséget kap az edzőtáborban való részvételre és jó hír, hogy elvileg a már huzamosabb ideje sérült játékosaink (Lustyik Levente, Faragó Tomás) is teljes értékű munkát végezhetnek, így minden feltétel adott lehet, hogy a 22. fordulót már részvételükkel kezdhessük meg. Új játékos egyelőre még nem csatlakozik a kerethez, de az eddigi összetételben várhatók még változások, melyekről természetesen be fogunk számolni.

Az edzőtáborozók névsora (ABC-rendben): Anton Bidzilya, Babinyecz Balázs, Burai Erik, Czinanó Antal Áron, Faragó Tomás, Farkas Márk, Gréczi Márton Péter, Hursán György, Ilyés Tamás, Kasik Ákos, Király Patrik, Kovács Ádám Tibor, Lustyik Levente, Máris Dominik, Mészáros Márk, Nagy Sándor, Nikola Pantovic, Pilán Márkó, Polényi Gábor, Ribánszki László, Szalai Dániel, Tóth Dániel, Uram János, Váradi Ádám, Zahorán Balázs.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/460824888139799/’ width=’680′]

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

A naptárban egyébként négy felkészülési meccs szerepel – tekintettel arra, hogy az idő igen rövid, hiszen február 2-án már Budapesten lépünk tétmeccsen pályára a Vasas ellen. Addig azonban január 15-én (szerdán) a DVSC, 18-án (szombaton) – egy napon, egymás után kétszer – a Duna Aszfalt TLC (Tiszakécske), majd január 26-án (vasárnap) pedig a Szolnoki MÁV FC lesz a csabaiak edzőpartnere.

Második csapatunk egy héttel később, január 13-án kezdi a programot és mivel a Megyei I. osztályú bajnokság menetrendje némileg lazább, így nyolc felkészülési meccsel készül a tavaszi folytatásra.

Részletes program itt:

https://1912elore.hu/site/felkeszulesi-program-2019-2020-tavasz/

A felkészülési időszakkal párhuzamosan körvonalazódni látszik csapatunk tavaszi menetrendje is, melyről weboldalunk vonatkozó rovatában tájékozódhatnak részletesen – ahol egyébként már a hét hazai bajnoki tervezett kezdési időpontjait (változások még lehetségesek) is feltüntettük. A februári program természetesen kiegészül még a Békéscsabán megrendezendő Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa 9. fordulójának első összecsapásával is, így a februártól májusig terjedő időszakban összesen nyolc alkalommal várjuk majd kedves közönségünket a Kórház utcában. Jó hír, hogy a pillanatnyilag rendelkezésre álló információk alapján a hazai meccsek tervezett kezdési időpontjai nem ütköznek más, kiemelt érdeklődésre számot tartó sportágak (kézilabda, röplabda) programjával.

Hajrá Lilák!

Gyöngyösi AK – Békéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

Gyöngyösi AK – Békéscsaba 1912 Előre

1-7 (1-3)

A MÉRKŐZÉS AZ EREDETI KEZDÉSI IDŐPONTHOZ KÉPEST KORÁBBAN KEZDŐDÖTT.

Időpont: 2018. július 12. (csütörtök) 17:30 óra

Helyszín: Mátraházi Edzőtábor

Cím: 3233 Mátraháza, Kékes-alja út 3.

Játékvezető: ?

Asszisztensek: ?

Gyöngyös: Daróczi Dávid, Papp Máté, Csornij Áron, Pilinyi István, Petrezselyem Tamás, Molnár Erik, Dávid Róbert, Tarnai Dániel, Földi Máté, Gergely Péter, Laurinyecz Ákos. Cserék: Halasi Ádám, Fekete Bence, Timon Kolos, Botos Szabolcs.

Békéscsaba: Uram János, Pilán Márkó, Szélpál Norbert, Dávid Zoltán, Mészáros Márk, Király Patrik, Hursán György, Máris Dominik, Szatmári István, Urbin Péter, Gránicz Patrik. Cserék: Czinanó Antal Áron, Nagy Sándor, Seres Bence, Babinyecz Balázs, Zahorán Balázs, Lustyik Levente, Mezei Szabolcs, Váradi Ádám, Viczián Ádám, Tóth Dániel.

Gólszerzők: Urbin Péter, Máris Dominik, Király Patrik, Gránicz Patrik, Viczián Ádám, Tóth Dániel, Lustyik Levente, Gergely Péter.

Boér Gábor: – Egy NB3-as együttes ellen játszott fiatal csapatunk. Igyekeztünk vegyesen összerakni a brigádot, hogy a tapasztalat és a fiatalság egyenlő arányban legyen jelen a pályán. Úgy gondolom, hogy mindkét félidőben jól teljesítettünk, szép gólokat és megoldásokat láthattunk, melyek talán még koraiak is ebben a szakaszban – ettől függetlenül természetesen örültünk. A meccs elején egy picit belealudtunk a játékba, ezzel nem voltam elégedett. Utána viszont mezőnyfölényben játszottunk és annyi helyzetet alakítottunk ki, hogy túlzás nélkül még ugyanennyi gólt rúghattunk volna, ha jobban koncentrálunk. A védelem is jól működött, hiszen az ellenfélnek gyakorlatilag két kapu felé tartó lövése volt. Nyilván az eredményből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, nekünk a terhelés miatt – mindenki játszott egy-egy félidőt – nagyon jó volt a mérkőzés. Nagyon sok feladatunk van és iszonyúan sok munka vár még erre a csapatra, de ettől függetlenül a felkészülés ezen szakaszában az összecsapás elérte célját. Három nap van még hátra az edzőtáborból: holnap főképp taktikai dolgokat gyakorlunk majd, ezen belül is a pontrúgásokra helyezzük a hangsúlyt, emellett van még egy száraz, labda nélküli edzésünk erősítéssel, szombaton viszont komoly erőpróba elé nézünk a Mezőkövesd csapata ellen. Ott nem fogjuk kettéválasztani a csapatot, lesz aki majd nem kap lehetőséget, hiszen több játékosnak meg akarjuk hagyni a terhelés miatt a lehetőséget. Vasárnap pedig egy átmozgató tréning után indulunk haza.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/2145747375438704/

line_purple

Edzőtáborozunk

Első csapatunk hétfőn szerencsésen megérkezett és megkezdte egyhetes összetartását a Mátraházi Edzőtáborban.

Az ebéd utáni program egyéni beszélgetésekkel indult, majd tornatermi, stabilizációs gyakorlatokkal kezdődött meg az intenzív program rávezetése. Délután hat órától a szakmai stáb megtartotta az első tréninget, majd közös vacsorával zárták a Lilák a hét első napját. Kedden már sűrűsödnek a tennivalók, hiszen délelőtt konditermes foglalkozás, délután pedig egy újabb tesztmérkőzés következik Komáromban.