Sporthétfő

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 120 másodperc.

Időpont: 2017. július 24. (hétfő) 16:00-18:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, Szent István tér

Ha szünidő és hétfő: Sporthétfő a csabai főtéren!

A soron következő hétfői napon a Békéscsaba 1912 Előre első csapata érkezik a békéscsabai Szent István térre, ahol terveink szerint változatos, vidám és szórakoztató programmal lepjük meg az érdeklődőket. Versenyekkel, nyereményekkel, ajándékokkal, aláírásgyűjtéssel, fotózással, élő internetes közvetítéssel és Szurkolók vs Békéscsaba 1912 Előre meccsekkel készülünk, így mindenképpen érdemes lesz kilátogatni és velünk tartani!

Amennyiben Önök közül bárki szeretne részt venni és együtt focizni csapatunk tagjaival, várjuk jelentkezését a sajto(at)1912elore.hu e-mail címen!

Lassan három éve, hogy az iskolákban bevezették a mindennapos testnevelés órát, de a statisztikák szerint még most is minden negyedik diák túlsúlyos. A sporthétfő elnevezésű programsorozat segítségével a békéscsabai főtéren megjelenő egyesületek, klubok ezen is próbálnak változtatni. Egy-egy alkalommal több mozgásformát mutatnak be, amelyek közül iskolán kívüli elfoglaltságot is választhatnak a fiatalok, akár szülői segítséggel – hiszen a mindennapos sport hobbi szintű űzése elengedhetetlen része a jó közérzetnek, a megfelelő fizikumnak.

Mindenkit szeretettel várunk, hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Programterv:

Időpont
Esemény
16:00-17:15Bemutatkozás, dedikálás, Szurkolók vs. Békéscsaba 1912 Előre meccsek
17:15-17:45Dekázó-verseny
17:45-18:30Eredményhirdetés, fotózás, interjúk, szabad program

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/168455990358492