Beharangozó: Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre

A válogatott szünet előtti utolsó fordulóban, 2020. augusztus 30-án (vasárnap) 17:30 órától Dorogon lép pályára együttesünk.

A mérkőzés tétje több szempontból is igen fontos lehet, hiszen egyáltalán nem mindegy hányadik helyen zárjuk az idei bajnokság első szakaszát, tovább tudjuk-e javítani ellenfelünkkel szembeni pozitív mérlegünket, valamint megőrizzük-e veretlenségünket a szezonban? Sok-sok kérdés, és választ nyilván csak vasárnap este fél nyolc körül kapunk majd, de addig is lássuk az előzményeket, esélylatolgatásokat.

Az előző fordulók tanulságait levonva és a másodosztályú bajnokság sajátosságait szem előtt tartva látható, hogy az idén sem lehet egyértelmű esélyest kijelölni szinte egyetlen mérkőzésen sem. Bármelyik csapat, bárhol és bármikor képes meglepetést vagy olyan eredményt produkálni, amire senki sem számított. Ezért aztán nem lehet fejjel a falnak rontani, mert az könnyen pontok és pozíciók vesztéséhez vezethet. Eklatáns példaként következő vendéglátónk eddigi mérkőzései is szolgálhatnak, hiszen az első forduló kapitulációja után (PMFC – Dorogi FC 4-0) igencsak talpukra álltak, hiszen háromszor győztek és egyszer döntetlenre végeztek. Megverték a Soroksárt (1-0), majd a DEAC csapatát is (1-2), de az igen jól kezdő Nyíregyháza ellen is döntetlent (1-1) értek el. A folytatásban legyűrték az ETO-t (2-0), végül az utóbbi felvonásban a Kazincbarcikával is osztozkodtak a bajnoki pontokon (1-1). Németh Szabolcs neveltjei tehát egyáltalán nem érdemtelenül foglalják el a bajnoki táblázat 6. pozícióját, melyet az eddig összegyűjtött 11 pontjuknak köszönhetnek.

A Békéscsaba továbbra is – a másodosztályú mezőnyben egyetlenként – veretlenül, bár néhány pontot talán elvesztegetve, azonban fontos egységeket is begyűjtve – az előzetes várakozásokhoz képest jobban teljesítve: 2 győzelem és 4 döntetlen, valamint 10 pont birtokában a tabella 8. helyén áll. Érdekes, hogy eddigi két győzelmünket idegenben értük el (Szeged – Békéscsaba 1-2 és Ajka – Békéscsaba 0-1), így ezen előzményekre mindenképp pozitív előjelként tekinthetünk az előttünk álló túra szempontjából is. Egy újabb győzelem esetén, szerencsés esetben akár több pozíciót is foghatnánk, de egészen biztosan helyet cserélnénk a Komárom-Esztergom megyeiekkel.

A két csapat összesített mérlegét vizsgálva, az egymás ellen lejátszott 11 másodosztályú mérkőzésből hatot mi nyertünk, háromszor pedig következő ellenfelünk tudta begyűjteni a három pontokat. Mindössze két alkalommal (2017. május 28. és 1972. május 7.) született eldöntetlen eredmény, így gólok szempontjából jó eséllyel kalkulálhatunk a mérkőzéssel. Legutolsó találkozásunkra nem szívesen emlékszünk, hiszen 2019. november 6-án 4-1 arányban kikaptunk. Ugyanilyen eredményt ellentétes előjellel még az első osztályban produkáltunk ellenük 1976. október 16-án (Békéscsaba Előre Spartacus FC – Dorogi Bányász 4-1). Visszavágni tavasszal, a vírushelyzet miatt félbeszakadt bajnokság miatt már nem volt lehetőségünk. Talán majd most…

A dorogiak keretében tisztességes mennyiségű változás történt. Távoztak: Borsos Vilmos, Forró Gyula, Takács Péter, Paudits Patrik és Kitl Miklós – utóbbiak ketten éppen hozzánk érkeztek. Hosszabbított: Délczeg Gergely, Lenárth Tamás, Papp Máté, Ryaskho Mykhaylo, Vajda Gellért és Vígh Ádám. Befejezte aktív pályafutását Sitku Illés, aki sportigazgatóként segíti tovább egyesületét. Érkezett: Tulipán Ákos (Taksony), Zabari Dávid (Lábatlan), Tóth Barnabás (Tiszakécske), Kovács Máté (MTK – kölcsönbe), Szerencsi Miklós (MTK – kölcsönbe), Beliczky Gergő (Siófok), Zuigéber Ákos (MTK – kölcsönbe), valamint profi szerződéssel folytatja Váli Balázs is. Látható, hogy az MTK Budapesttel kötött kooperációs megállapodás eredményeképpen több olyan labdarúgó is érkezett, akik elősegíthetik a fiatal-szabály betartását és/vagy a rendelkezésre álló, bevethető focisták számát is gyarapítják – ez pedig a bajnokság későbbi szakaszában döntő jelentőséggel bírhat. Felkészülési mérkőzéseiken a következő eredmények születtek: Dorog – BVSC 0-0, Dorog – ESMTK 1-0, Paks – Dorog 4-0, Dorog – Ajka 1-1. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Girsik Áron Róbertnek és Tomás Lénártnak is, hiszen előbbi három, utóbbi pedig két találattal járult hozzá csapata sikereihez. Színes lapok miatti eltiltott egyik oldalon sem nehezíti a szakmai stábok dolgát. A dorogifc.hu beszámolója szerint Délczeg Gergely, Barna Gergő, Dlusztus András sérültek és Lénárth Tamás játéka még kérdéses, a többiek a szakmai stáb rendelkezésére állnak jelen állapot szerint.

Korábbi sérültjeink továbbra is a visszatérés útján járnak – legutóbb már a pályán láthatták például Farkas Márkot és Kitl Miklóst, de Váradi Ádám is leülhetett a kispadra. Természetesen még nem teljes a merítési névsor és apróbb újabb sebesülések is nehezítik a felkészülést, de a dorogi túrára is igyekszünk majd a leghatékonyabb, legfrissebb kerettel kiállni.

A komplett bajnoki táblázatra pillantva látható, hogy valamilyen szinten ismét borult a papírforma, hiszen az első két helyen a DVSC és Szolnok (!) áll, a kieső zónában pedig a DEAC, Csákvár és a Szeged (!) küzd az elemekkel és főképp önmagukkal. A hét fejleménye még, hogy a Budaörs elleni vereség (3-1) után távozott a Vasas kispadjáról Bene Ferenc. Érdekességképpen három olyan együttes (Szeged, Csákvár, Kaposvár) van még a mezőnyben, amely hat fordulót követően is győzelem nélkül áll. Az is furcsaság, hogy a félidei tabellát a Kaposvár vezeti a Haladás előtt, amely azt jelentheti, hogy a mérkőzés második játékrészében csúszik ki a talaj a lábuk alól. A lejátszott hat fordulót követően egyébként összesen 151 gól esett, amely 2,5-ös mérkőzésenkénti átlagot jelent.

A Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szigetvári Márkot akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bertalan Dávidot és Kovács Gábort jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Kovács Imre látja el. Az 1994-es születésű sporival utoljára 2019. december 8-án, a Duna Aszfalt TLC – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 340 sárga- és 10 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 7. fordulója már augusztus 29-én (szombaton) 18:15 órától a Vasas FC – DVSC mérkőzéssel megkezdődik. A többi összecsapást augusztus 30-án 17:30 órától Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár, Gyirmót FC Győr – Szolnoki MÁV FC, Dorogi FC – Békéscsaba 1912 Előre, DEAC – WKW ETO FC Győr, 19:00 órától PMFC – Szentlőrinc, Kaposvári Rákóczi FC – Szombathelyi Haladás, FC Ajka – Budaörs, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – BFC Siófok, valamint Nyíregyháza Spartacus FC – Kolorcity Kazincbarcika SC párosításokban bonyolítják le.

Az előrejelzés szerint Dorog térségében, a mérkőzés napján gyengén felhős, szeles időjárás várható, akár 36 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. A Nap 2019. augusztus 30-án 19 óra 28 perckor nyugszik.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

http://www.dorogifc.hu/hu/news/paudits_es_kitl_ellenfelkent_ujra_dorogon

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Szabadkígyósi SZSC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály kvalifikáció A-csoport 3. forduló

Szabadkígyósi SZSC – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-6 (1-2)

Időpont: 2020. augusztus 30. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Szabadkígyós, Sportpálya

Cím: 5712 Szabadkígyós, Zrínyi Miklós u. 15.

Játékvezető: Krajcsovicz Zsolt

Asszisztensek: Varga Levente, Baranya Tamás

Szabadkígyós: Kun Tamás, Sebestyén Máté, Alb Attila, Maglóczki Roland, Frankó Márk, Milek Bence, Sebestyén Antal, Török Szabolcs, Szabó Zoltán, Danczik Pál, Grim László. Cserék: Magyari Norbert, Kiss Péter, Csiernyik Mihály, Képíró Richárd Károly, Ökrös Dávid, Hegedűs Norbert.
Vezetőedző: Szabó Zoltán

Békéscsaba: Nagy Szabolcs, Kasik Ákos, Nyéki Boldizsár, Styecz Bence, Farkas János, Balog Zsolt, Oláh Ákos, Bónus Marcell, Fehér Zsolt, Fazekas Lóránt, Szabó Zsombor. Cserék: Gyucha Bálint, Trescsula Máté, Czvalinga Áron, Körömi Zoltán, Pap Szabolcs, Csicsely János, Bánfi Dominik.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Török Szabolcs (12. perc), Oláh Ákos (37. perc), Farkas János (40. perc), Szabó Zsombor (59. perc), Balog Zsolt (62. perc), Körömi Zoltán (87. perc), Bánfi Dominik (90. perc).

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/883386335519536/

Jegyzőkönyv Tabella

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 6. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC

1-1 (1-0)

Időpont: 2020. augusztus 26. (szerda) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Takács János

Asszisztensek: Punyi Gyula, Szilágyi Norbert

Tartalék játékvezető: Nazsa Tamás

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Kitl Miklós, Mészáros Márk, Nikola Pantovic, Szalai Dániel, Hursán György, Hodonicki Márk, Lukács Raymond Barna, Bora György, Paudits Patrik. Cserék: Krnács Richárd, Nagy Sándor, Szabó Péter, Váradi Ádám, Máris Dominik, Babinyecz Balázs, Horváth Péter.
Vezetőedző: Schindler Szabolcs

Soroksár: Varga Ádám Gábor, Kópis Norbert, Csernik Kornél Bonifác, Valencsik Dávid, Huszák Tamás, Pászka Lóránd, Gyömbér Gábor, Derekas Zoltán, Gengeliczki Gergő, Korozmán Kevin, Erdélyi László. Cserék: Abu Attila, Orosz Márk, Gárdos András, Magyari Szilárd, Lovrencsics Balázs, Tóth Dominik Bence, Takács Zsolt Zsombor.
Vezetőedző: Lipcsei Péter

Nézőszám: 1.560

 Gólszerzők: Nikola Pantovic (41. perc), Lovrencsics Balázs (65. perc).

 Sárga lap: Korozmán Kevin (14. perc), Hodonicki Márk (26. perc), Huszák Tamás (55. perc), Mészáros Márk (56. perc), Lukács Raymond (66. perc), Gengeliczki Gergő (93. perc).

A Békéscsaba 1912 Előre harmadik hazai meccsén sem nyert, de egyedüliként veretlen a labdarúgó Merkantil Bank Ligában. Schindler Szabolcs együttese hiába vezetett az első félidő után, a végén mégis 1-1-es döntetlent játszott a Soroksár csapata ellen szerdán este.

Fotó: Milyó Pál

Az első lehetőség a csabaiaké volt a 3. percben, Lukács lövése elakadt egy védőben, a szögletet követően pedig Hursán nem találta el a kaput ígéretes helyzetben. Az első negyedóra főként mezőnyjátékkal telt, mindkét csapat sok hibával játszott. A 13. percben Czinanó lépett ki a kapujából bátran, Korozmán elől tisztázni tudott, a játékvezető pedig még sárga lapot is adott a támadónak szimulálás miatt. Az első kaput eltaláló lövés a vendégeké volt a 18. percben: Csernyik próbálkozását Czinanó hárította. A soroksáriak kedvet kaptak a távoli lövésekhez, Gyömbér mintegy 22 méterről lőtt és alig kerülte el a labda a bal felső sarkot a 22. percben. Két perccel később Pantovic próbálta takarásból meglepni Vargát, de ez nem sikerült, a kapus magabiztosan védett. Az első félóra végén Kitl, majd Paudits harcolt meg egy labdáért a vendég tizenhatos környékén, végül Hodonicki lőhetett éles szögből, Varga szépen védett. Hét perccel később egy gyors hazai ellentámadás végén Pantovic lőtt 17 méterről, de csak az oldalhálót zörgette meg. A csabaiak a 41. percben szerezték meg a vezetést, egy gyors ellentámadás után Szalai indított, a bal szélen Nikola Pantovic érkezett, aki befelé tolta a labdát, 16 méterről pedig pontosan lőtt, a labda a bal kapufáról vágódott a hálóba (1-0). Pantovic majdnem duplázni tudott, a 43. percben a felső lécet találta el! A 44. percben pedig Paudits hozhatta volna ziccerbe Lukácsot, labdája azonban hosszú lett. Az első 45 perc első fele kiegyenlített játékot hozott, de a folytatásban a hazaiak akarata érvényesült és megérdemelten vezettek.

A fordulást követően a Soroksáré volt az első pár perc, előbb Pászka cselsorozata volt veszélyes, majd Gyömbér fejesét kellett bravúrral védeni Czinanónak a 48. percben. Két perccel később pedig Korozmán lapos próbálkozását védte lábbal a hazai kapus. A csabaiak nagy lehetőségeket hibáztak egy óra elteltével: először Lukács passza után Paudits lőtt mellé, majd Lukács került kétszer is helyzetbe, előbb mellé lőtt, majd Varga védte az éles szögből leadott lövését. A Soroksár megbosszulta a kihagyott helyzeteket: Derekas adott be a bal szélről, középen Lovrencsics Balázs érkezett, a csereként beálló támadó pedig első labdaérintéséből, 6 méterről a kapu közepébe fejelt (1-1). A csabaiak rögtön ezután egy meg nem adott gólig már eljutottak, a játékvezető szerint Máris már kivitte a labdát az alapvonalon túlra, így beadása után Lukács hiába pörgetett a kapu jobb alsó sarkába. A 71. percben Máris szaladt el egy indítással, de Gengeliczki blokkolta a lövést. Kilenc perccel később a vendégek a vezetést is megszerezhették volna: Orosz legurítását Derekas lőtte kapu mellé centikkel. A hajrában újra Lovrencsics fejében volt a gól: egy újabb Pászka beadására érkezett a center, de öt méterről fölé fejelt.

Az első félidő után megérdemelten vezetett a Békéscsaba, a térfélcserét követően pedig volt esélye arra, hogy lezárja a mérkőzést és megduplázza az előnyét. Ez nem sikerült, a Soroksár pedig az utolsó fél órában, a cseréket követően frissebb volt, így megérdemelten egyenlített.

A csabaiak harmadik hazai meccsüket sem tudták megnyerni ebben a szezonban, de egyedüli csapatként továbbra is veretlenek a másodosztályú mezőnyben. Schindler Szabolcs gárdája legközelebb a Dorog otthonában lép pályára vasárnap.

Schindler Szabolcs: – Az első félidő langyos futball volt, negyedórát játszottunk jól, jókor szereztük a gólt, kapufánk, helyzeteink voltak. A 2. félidőben mindkét csapat odatette magát, de 6-3 vagy 7-4 helyett 1-1 lett a végeredmény. Elégedetlen vagyok, mert ma nyernünk kellett volna. A futball törvényszerűsége érvényesült, mi nem rúgtuk be a helyzeteket, az ellenfél pedig kiegyenlített.

Lipcsei Péter: – Elégedett vagyok a srácokkal, vesztett állásból jött vissza a csapat. Jól küzdöttek a fiúk, nyerhettünk volna, de az utolsó passzok nem sikerültek a második félidőben. Szerettünk volna nyerni, azonban ma egy nagyon jó Békéscsaba ellen játszottunk.

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/3236620709738529/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Fotók Élő szöveges tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Ribánszki László máshol folytatja

A Békéscsaba 1912 Előre 35 esztendős, tapasztalt hálóőre máshol folytatja pályafutását. Klubunk közös megegyezéssel, kifejezetten játékosunk kérésére bontotta fel szerződését és nem állított semmiféle akadályt továbblépése elé.

Laci 2016 óta segítette az Előrét és 147 tétmérkőzésen keresztül védte a lila-fehér kaput, valamint többször a csapatkapitányi karszalagot is magára ölthette. Tapasztalatára, munkabírására mindig is nagy szükségünk volt, de az élet úgy hozta, hogy máshol próbálja ki magát és a több játéklehetőség reményében igazolt el Békéscsabáról.

Laci, mindent köszönünk! Sok szerencsét, jó egészséget és sérülésmentes szezont kívánunk! Sosem feledünk, hiszen beírtad magad az Előre történelmébe!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksári SC

A válogatott szünet előtti utolsó előtti mérkőzés, egyben a tizedik Békéscsaba – Soroksár összecsapás következik 2020. augusztus 26-án (szerdán) 19:00 órától.

A Békéscsaba 1912 Előre veretlen mérleggel várhatja a Merkantil Bank Liga 6. fordulóját és a legutóbbi, Pécsett szerzett egy bajnoki pont is igen sokan érhet majd a végelszámolásnál. Ezzel szemben következő ellenfelünk az első forduló kivételével nem túl fényesen szerepel. A Soroksárral szembeni egyenleg viszont éppen vendégeink számára hízelgőbb, hiszen kilenc találkozásunkból négy alkalommal ők, háromszor pedig mi győztünk, kétszer pedig döntetlenre végeztek a felek. A budapestiek jelen pillanatban a bajnoki táblázat 13. helyét foglalják el, köszönhetően egy-egy győzelmüknek, döntetlenjüknek és három vereségüknek, valamint az ezzel együtt járó mindössze négy pontnak. A Békéscsaba öt fordulót követően két győzelem és három döntetlen eredménnyel, valamint kilenc bajnoki egységgel, a tabella nyolcadik helyén áll. Egy újabb győzelem esetén, szerencsés esetben akár jócskán is előre léphetnénk, hiszen az első helyhez képest mindössze 3 pont (1 mérkőzésnyi) lemaradásban vagyunk. Látható, hogy igen sűrű a mezőny és fordulóról-fordulóra változnak a helyezések. A XXIII. kerületiek legutóbbi összecsapásuk alkalmával 0-2 arányú vereséget szenvedtek hazai pályán a Kazincbarcikától, így a rossz sorozat megszakítására biztosan lesz bennük akarás. Sosem tudtunk velük egyszerű mérkőzést játszani és szurkolói szempontból mindenképpen izgalomra adhat okot, hogy a két csapat mérkőzésein eddig mindig született gól.

Vendégeink kerete a következőképpen alakult át a 2020/2021-es idény előtt: távozott Lőrinczy Attila, Molnár Róbert, Pál András és Völgyi Dániel, érkezett, szerződést hosszabbított, vagy profi szerződéssel folytatja Magyari Szilárd, Gyömbér Gábor, Orosz Márk, Huszák Tamás, Gárdos András, Ladányi Gergő, Kópis Róbert, József Dániel, Gengeliczki Gergő, valamint visszatért Lovrencsics Balázs. Felkészülési mérkőzéseik eredményei: ESMTK – Soroksár 0-2, Soroksár – PMFC 2-2, Soroksár – Győr 1-0, Puskás Akadémia – Soroksár 0-1. A tavalyi csonka szezont egyébként biztos középcsapatként a 10. helyen fejezték be, így sem kiesési, sem feljutási “gondjaik” nem voltak.

Lapok miatti eltiltott egyik csapatban sem nehezíti a szakmai stáb dolgát. Együttesünkbe folyamatosan térhetnek vissza sérültjeink, ezzel együtt, és a szünet előtt még hátralévő két mérkőzés miatt viszont biztosan lesznek változások, hiszen úgy kell sáfárkodni az erőforrásokkal, hogy a kitalált taktika a lehető legjobban megvalósítható legyen. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Pászka Lórándnak és Szerető Krisztofernek is, akik a csapatuk neve mellett szereplő két találatot jegyezhetik.

Pontokban, gólokban, helyezésben is egyértelmű hazaira tehetnénk a találkozót, de tartsuk szem előtt, hogy az idei bajnokság mindig tartogat meglepetéseket, amelyek remélhetőleg a hétközi mérkőzésen elkerülnek majd minket! Az viszont egészen biztos, hogy a válogatott szünet mindenféleképpen jókor jön és sérültjeink jó része a Nyíregyháza elleni kelet-magyarországi rangadón már visszatérhet a pályára.

A bajnoki táblázatra pillantva érdekesség, hogy az Ajka és a Gyirmót áll az első két pozícióban, az ETO (ahol egyébként a Dorog elleni mérkőzés után lemondott az edzőpáros), a Szeged és a Csákvár pedig továbbra is betegeskedik, valamint az első és nyolcadik helyezett között mindössze egyetlen mérkőzésnyi a differencia.

A Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC mérkőzés játékvezetőjeként Takács Jánost akkreditálta a szövetség. Segítőiként Punyi Gyulát és Szilágyi Norbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nazsa Tamás látja el. Az 1972-es születésű, tapasztalt sporival utoljára 2018. szeptember 25-én, a Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr 1-0 mérkőzésen találkozhattunk. Pályafutása során eddig 839 sárga- és 76 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 6. fordulóját augusztus 26-án (szerda) 17:30 órától Budaörs – Vasas FC, Szentlőrinc – Kaposvári Rákóczi FC, 18:00 órától DVSC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 19:00 órától Szolnoki MÁV FC – DEAC, BFC Siófok – Gyirmót FC Győr, Szombathelyi Haladás – FC Ajka, Aqvital FC Csákvár – PMFC, Békéscsaba 1912 Előre – Soroksár SC, Kolorcity Kazincbarcika SC – Dorogi FC, valamint WKW ETO FC Győr – Nyíregyháza Spartacus FC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős, szeles időjárás várható, 31 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. A Nap ezen a napon 19:36 órakor nyugszik, így kapcsoljuk a villanyfényt.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és biztassák a srácokat! 

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.