Soha nem látott összeállításban lépünk pályára

Sajnálatos módon csütörtökön reggelre további pozitív teszt eredmények születtek, így a szakmai stáb és csapatunk soha nem látott kihívások előtt áll. A fejleményekről Igricz Mihály – klubigazgató nyilatkozott weboldalunknak.

– Ezer sebből vérzik csapatunk a koronavírus fertőzések és sérülések miatt. Természetesen felmerült a halasztás gondolata és minden követ megmozgattunk az ügy érdekében, sajnos sikertelenül. A mai napon egy olyan, főképp fiatalokból álló együttes lép pályára, amilyen összetételben gyakorlatilag még sohasem láthatta csapatunkat a közönség. Nem miattunk, hanem fiatal, ifjúsági korú játékosaink miatt szurkolóink türelmét és megértését kérjük, hiszen a nyomás és a felelősség hatalmas ezeken a srácokon. Nyilván minden tőlük telhetőt meg fognak tenni a mérkőzésen és bizonyítani szeretnének, de mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a hadra fogható labdarúgóink közül legtöbben még felnőtt mérkőzésen sem léptek pályára, nemhogy egy első osztályú csapat ellen, élő televíziós összecsapáson. Célunk a tisztes helytállás és ebben a rendkívüli helyzetben megmutatni azt, hogy a békéscsabai labdarúgás évtizedek óta egy olyan erős közeg, amit egy ilyen járvány-helyzet sem tud megtörni.

Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

MOL Magyar Kupa 2020/2021. 7. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

0-3 (0-0)

Időpont: 2020. október 29. (csütörtök) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Szilágyi Sándor

Asszisztensek: Varga Gábor, Szilágyi Norbert

Tartalék játékvezető: Sándor Csaba

Békéscsaba: Krnács Richárd, Kártyás Dávid, Palik György, Csicsely Dominik, Zelik Csaba, Pap Szabolcs, Bónus Marcell, Tóth Bence, Kasik Ákos, Sipaki Patrik Martin, Trescsula Máté. Cserék: Katona Roland, Piss Péter, Varga Zoltán.
Edző: Tököli Attila

DVTK: Danilovic Branislav, Drazic Stefan, Grozav Gheorghe-Teodor, Ivanovski Mirko, Márkvárt Dávid, Shestakov Serhii, Szűcs Kornél, Polgár Kristóf, Hegedűs János Krisztián, Kalandadze Aleksandre, Iszlai Bence. Cserék: Antal Botond, Makrai Gábor, Hasani Florent, Zsiga Máté, Zsemlye Balázs, Couto Ramalho Rui, Farkas Marcell, Karan Dejan, Korbély Kristóf, Omarashvili Giorgi.
Vezetőedző: Feczkó Tamás

 Gólszerzők: Couto Ramalho Rui (57. és 89. perc), Omarashvili Giorgi (71. perc).

 Sárga lap: Sipaki Martin Patrik (52. perc).

Nézőszám: 570

Parádés, hősies helytállással búcsúzott csapatunk a MOL Magyar Kupa sorozattól, melyen – ne felejtsük el – a Békéscsaba 1912 Előre az U19-es csapatával lépett pályára, akik átlagéletkora mindössze 17,8 év.

Közel fél órát kellett várni arra, hogy hálót érjen a labda, Drazic átadását Iszlai kíméletlenül belőtte a bal felsőbe, ám a gólt leshelyzet előzte meg. Derekasan küzdött az eddig még soha nem látott összeállításban pályára lépő, nagyon fiatal lila-fehér alakulat, akiket eddig csak a megrögzött meccsre járók az U19-es, illetve a megyei bajnokságban szereplő Előre kettes számú együttesében láthattak. Nagy nyomás nehezedett a Békéscsaba kapujára, a szünet előtti percekben Grozav lőhetett volna gólt, de a lövésébe beleléptek.

A szünetben két cserét is végrehajtott Feczkó Tamás és 11 perccel később éppen a frissen beállt koszovói Hasani és a portugál Rui Pedro hozta össze a Diósgyőr első gólját. Nem omlott össze a fegyelmezetten védekező csabai együttes – sőt, ha Kasik beadása után Tóth Bence pontosabban fejel, egyenlő az állás. Egy újabb csereember, Omarasvili egyéni akció után lőtt találatával növelte előnyét a Diósgyőr. A csabaiak továbbra is bátran futballoztak, Tóth Bence 25 méteres hatalmas lövése után a kapufa mentett. A rendes játékidő utolsó percében Rui Pedro emelésével alakult ki a végeredmény.

A legjobb 32 közé az esélyesebb Diósgyőr lépett, de a békéscsabai fiatalok minden dicséretet megérdemelnek, hiszen felvették a harcot a diósgyőri profik ellen, hősies játékkal ragadtatták tapsra a publikumot.

Tököli Attila: – Egy rossz szavam sem lehet, óriási dolog, amit véghez vitt a csapat, fantasztikusak voltak a srácok, akik közelebb kerülhetnek az első csapathoz.

Feczkó Tamás: – Szeretnék gratulálni a csabai fiataloknak a hősies játékukhoz! A kapusuk, Krnács Richárd szenzációsan védett. A továbbjutás volt a lényeg.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1212222272495018

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

YouTube Információk Jegyzőkönyv

 

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Nehéz, szinte lehetetlen helyzetben folytatjuk mind a bajnokságot, mind a MOL Magyar Kupa sorozatot, hiszen a koronavírus-járvány gyakorlatilag nullára redukálta csapatunkat. Ettől függetlenül azonban nyilván nem tehetjük fel a kezünket és jelen helyzetben azoknak kell legjobb tudásukat nyújtani, akik egészségesek, rendelkezésre állnak és lehetőséget kapnak.

Nem fogjuk tovább ecsetelni a helyzet súlyosságát, hiszen felesleges – aki meg akarja érteni, úgyis magáévá teszi az információkat. Egy szó, mint száz a jelenlegi helyzetben a DVTK elleni Magyar Kupa mérkőzésnek – az előzetes várakozások alapján – egészen más sansszal futhattunk volna neki, ám a rendelkezésre álló kerettel – nem megbántva ezzel bevethető labdarúgóinkat – sajnos a győzelmi esély gyakorlatilag nullára csökkent. Mindent elmond a szituációról az is, hogy egyes fogadási portálok fel sem vették a palettára ezt a mérkőzést, hiszen szinte százszázalékos eséllyel vendég győzelmet aposztrofálnak – így még esélyt sem adnak arra, hogy akár minimális odds-szal, de megtegye valaki a meccset. Nem fogunk senkit hiú reményekbe ringatni, tényleg nagyon nem jó a helyzet, hiszen a járvány az eddig szépen és szisztematikusan felépített rendszert teljesen romba döntötte. A kedden reggel elvégzett újabb PCR-teszten sajnálatos módon további pozitív eredmények is születtek, ezáltal az eddig is szűkösebb lehetőségeink, hogy finoman fogalmazzunk, az a bizonyos kétéltű hátsó része alatt van. Preisinger Sándor családi okok miatt nem lesz jelen a csütörtöki kupameccsen, szombaton azonban már csatlakozik a stábhoz és vasárnap a Haladás elleni idegenbeli mérkőzésen már ismét a kispadról irányítja a Lilákat – tekintettel arra, hogy letöltötte az egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltását. A DVTK elleni mérkőzésen még Tököli Attila asszisztens edző ül a kispadon.

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége mindent megpróbált a soron következő mérkőzések halasztása érdekében, de erre nincs semmiféle lehetőség – tekintettel arra, hogy sem a DVTK, sem a Haladás nem tudja máshova beilleszteni a fordulót, így nem járultak hozzá az időpontok módosításához.

Na, de a sírásból elég ennyi, koncentráljunk a mérkőzésre és maradjunk pozitívak! A Diósgyőr évek óta – talán nem bántódnak meg – hatalmas szerencsével és a körülmények számukra kedvező alakulásával maradt az első osztályban. Az utolsó valamirevaló szezonjuk a 2014/2015-ös volt, amikor a tizenkét csapatos bajnokság hetedik helyén végeztek. Aztán elindult egy mélyrepülés, amely gyakorlatilag azóta is tart: 2015/2016-ban 9. hely, 2016/2017-ben 10. hely, 2017/2018-ban 10. hely, 2018/2019-ben 10. hely, végül 2019/2020-ban 9. hely. Az idén sem állnak túl fényesen, hiszen a hét teljesített fordulójuk után a kiesést jelentő 11. pozíciót foglalják el. Mérlegük: 2 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség, valamint az ezzel együtt járó mindössze 7 bajnoki pont. Aki nem követi az OTP Bank Liga idei eredményeit azok kedvéért: a Ferencváros vezeti a tabellát (16 pont), a Mezőkövesd (7 pont) pedig a sereghajtó. A miskolciak hozzánk hasonlóan a hatodik fordulóban csatlakoztak a kupa küzdelmekhez, amelyben a Balassagyarmat együttesét búcsúztatták 0-2 arányban, míg a Békéscsaba a Vác ellen tudott győzni 1-4-re.

Elvonatkoztatva a helyzettől akár a mostani forduló legrangosabb mérkőzésének is nevezhetnénk ezt a találkozót, ugyanis két korábbi kupagyőztes találkozik egymással. A kupa története során eddig egyszer mérkőztünk egymással: az 1981/1982. évi kiírásban, a négy közé jutásért küzdött a két csapat. 1982. március 10-én Diósgyőrben zajlott le az összecsapás 4.500 néző előtt. A nem túl magas színvonalú 90 perc 0-0-ás eredménnyel zárult. Jött a hosszabbítás és a 97. percben a hazaiak szereztek gólt. A gól után megsérült Kurucz, lejött a pályáról, így tíz emberrel kellett megkísérelni legalább az egyenlítést, mely a 115. percben Ravasz révén sikerült. Jöhetettek a tizenegyesek. Minden csabai értékesítette a büntetőjét, a DVTK-nál viszont volt egy hibázó. Ezzel csapatunk történelmi továbbjutást ünnepelhetett, ugyanis a kupa története során először jutott az elődöntőbe.

Köszönet a krónikáért Juhász Zolinak (magyarfutball.hu)!

A két csapat bajnoki múltja jelentős, hiszen egészen 1945-ig tudunk visszatekinteni. Az első osztályban 29 alkalommal mérkőztünk, a mérleg pedig aránylag kiegyenlítettnek nevezhető, hiszen 10 alkalommal következő vendégeink, nyolcszor pedig mi tudtunk győzni, a maradék 11 mérkőzés viszont eldöntetlen eredménnyel végződött. A másodosztályú egyenleg viszont a mi oldalunkra billen, hiszen az egyetlen döntetlen mellett a nyolc találkozásból négyszer békéscsabai, háromszor pedig miskolci győzelmet olvashatunk ki a históriás könyvből. Utoljára egyébként 2016. április 2-án szintén Békéscsabán találkoztunk a DVTK-val, amikor 0-0 lett az eredmény. Tegyük a szívünkre a kezünket: egy ilyen rezultátummal jelen helyzetünkben is kiegyeznénk a kilencven perc után. Érdekesség, hogy az egymás elleni legnagyobb arányú győzelem és vereség a 1978/1979-es szezonban született, hiszen ebben az idényben mindkét együttes 5-0 arányban verte a másikat hazai pályán. A számok tengerében még egy adalék, hogy első osztályú gólátlag 2,6, a második vonalban ugyanez az érték pedig kereken kettő. Mindebből levonhatjuk a konzekvenciát: valószínűleg ezúttal sem maradunk gól(ok) nélkül.

Visszatérve vendégeinkhez, az előző csonka szezon után elindult a “tisztogatás” a Diósgyőrnél. Távoztak: Vég Csongor, Tóth Barnabás, Kiss Tamás, Egerszegi Tamás, Haris Tabaković, Joachim Adukor. Érkeztek: Stefan Dražić, Augusto Max. Szerződést hosszabbított, illetve profi szerződést kapott: Orosz Donát és Zsiga Máté. Kölcsönbe adták Orosz Marcellt és Géringer Tamást. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni – amennyiben pályára lépnek Békéscsabán – Stefan Dražićnak és Molnár Gábornak, hiszen mindketten 3-3 találattal járultak hozzá csapatuk sikereihez.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A legjobb 64 csapat közül ketten már október 21-én letudták a kupa-fordulót, melyen a Csákvár jutott tovább a Budaörs ellenében (1-3). A többiek október 28-án (szerda) kezdik meg a küzdelmeket, 29-dikére pedig a Nyíregyháza – Paks, valamint a Békéscsaba – DVTK összecsapás marad. Két mérkőzést (Szolnok – Gyirmót és Bicske – Ferencváros) későbbre halasztottak, melyeket november 13-án és 14-én rendeznek meg.

Az Békéscsaba 1912 Előre – DVTK mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Varga Gábort és Szilágyi Norbertet jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Sándor Csaba látja el. Az 1984-es születésű sporival utoljára 2020. szeptember 13-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 696 sárga- és 38 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Kormány az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1b) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a maszkviseléssel kapcsolatban szigorításokat rendelt el, és a szabályozás 2020. október 23-án lépett életbe. Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a szabadtéren megtartott sportrendezvények helyszínén, tehát már a vasárnapi – a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc bajnoki találkozón is az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A szabályozás alól kivételt jelentenek, tehát nem kell maszkot viselniük a hatodik életévüket be nem töltött kiskorúaknak, a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A kormányrendelet szerint azt, aki felszólítás ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására. Kérjük drukkereinket, hogy a kormányrendeletben megfogalmazott szabályozást minden esetben maradéktalanul tartsák be! Köszönjük a megértést és az együttműködést!

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, őszi időjárás várható, 17 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, eső a pillanatnyi állapot szerint nem valószínűsíthető. A Nap ezen a napon 16:32 órakor nyugszik, így a bemelegítésre már kapcsoljuk a villanyfényt.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és biztassák a srácokat! 

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://1912elore.hu/site/mol-magyar-kupa-7-fordulo-20201010/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Időpont: 2020. október 29. (csütörtök) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

FIGYELEM! A MÉRKŐZÉSEN KÖTELEZŐ A MASZK VISELÉSE!

Élő tudósítás

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon, de élő stream-et nem. Az összecsapást felvételről YouTube csatornánkon is megtekinthetik majd.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztár 14:00 órakor, a vendég kassza pedig 15:00 órakor nyit. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolnia.

A büfék 15:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A1, A2, A3, A4, A5 és A6 szektorokba.

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Továbbra sem teljes a keret

Sajnos csapatunkat sem kerülte el a járvány, mivel a csütörtökön és szombaton elvégzett tesztek több pozitív eredményt is hoztak.

Az előírásokat betartva az elkülönítések megtörténtek, így a rendelkezésre álló keret tovább fogyatkozott, hiszen a sérültekkel, eltiltottakkal és más jellegű betegekkel együtt most már jelentős létszám hiányzik. Ezzel együtt a Békéscsaba 1912 Előre – lehetőségeinek végső határáig – továbbra is vállalja a kihívásokat és mindent megtesz azért, hogy a soron következő találkozókon részt tudjon venni.

A helyzet megértéséhez fontos tudni, hogy az MLSZ elnökségének határozata szerint csapatonként egyetlen mérkőzést lehet elhalasztani a koronavírus járványra hivatkozva, de azt is csak az ellenfél hozzájárulásával. A Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábja és vezetősége mérlegelte a lehetőségeket, így a soron következő Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc bajnoki mérkőzés NEM marad el.

Több csapat is érintetté vált a járvány kapcsán: például ebben a fordulóban elhalasztották a WKW ETO FC Győr – Budaörs mérkőzést, de az FC Ajka – Vasas FC összecsapást függetlenül attól, hogy a hazai együttes halasztást szeretett volna, megrendezik.

A Békéscsaba 1912 Előre felelősnek érzi magát játékosai, stábtagjai, alkalmazottjai és szurkolói egészségéért, így a továbbiakban is megtesz minden szükséges óvintézkedést a járvány terjedésének minimalizálására.

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!