Nagy megtiszteltetés

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 176 másodperc.

Nagy megtiszteltetésben részesült a Békéscsaba 1912 Előre csapata, amikor 2015. június 3-án este, Békéscsaba főterén több száz szurkoló előtt, Szarvas Péter polgármestertől vehették át a város által adományozott serleget és méltóképp megünnepelhették az első osztályba jutást.

20150603_csapat

Adamik Tibor hívta fel egyenként a színpadra a csapat tagjait — akik közül néhányan hiányoztak, mert már megérdemelt szabadságukat töltik — valamint a vezetőség és a szakmai stáb tagjait, miközben a B-közép pirotechnikai eszközökkel és a „Hajrá Lilák” buzdítással teremtett igazi meccs hangulatot a főtéren.

Elsőként Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere arról beszélt, hogy szeretünk ünnepelni és vasárnap este 19 óra 48 perc óta ezeket a fiúkat és edzőket ünnepeljük, akik tíz év után ismét az NB I-be juttatták Békéscsaba labdarúgását.

— Július közepétől ismét társadalmi esemény lesz a városban a meccsre járás. Az emberek egy órával a kezdés előtt felveszik a lila sálakat és mezeket, majd elindulnak a stadionba. Útközben betérnek a sörözőkbe, majd a meccs után visszatérnek oda és megbeszélik a mérkőzésen történteket, együtt sírnak vagy nevetnek a csapattal. Ezt követően a csapat védőjének Juhász Györgynek átnyújtotta Békéscsaba város ajándékát, egy díszes serleget.

20150603

Dr. Kovács Mihály – az igazgatóság elnöke azt emelte ki, hogy amit hat éve vállaltak, az megvalósult: az együttes az NB I-be jutott és közben igyekeztek olyan infrasruktúrát teremteni a stadionban, hogy jól érezzék magukat a mérkőzésekre kilátogató szurkolók.

Barkász Sándor többségi tulajdonos kiemelte: a mai világban kevés öröm adódik itt, ebben a határszéli megyében, a gazdaságban és a sportban. Vasárnap este amikor több mint hatezer szurkoló, az utolsó percekben felállva tapsolt a csapatnak, akkor értette meg, hogy ezek a fiúk milyen örömet okoztak a békéscsabai és a Békés megyei embereknek. Megköszönte mindenkinek a támogatást, a Békés-Drén dolgozóinak segítségét és megértését.

Zoran Spisljak vezetőedző azzal kezdte, hogy nagyon nehéz ekkora tömeg előtt beszélni. Megköszönte a tulajdonosoknak, a játékosoknak, a munkatársainak, a szurkolóknak a segítséget, amivel hozzájárultak a feljutáshoz. Külön kiemelte Ica nénit, aki az edzéseket követően harmincöt férfi után rendet tesz.

A két csabai szurkolói csoport, a Stormcorner 1997 és a Bad Boys 2002 egy-egy tagja ment fel a színpadra akik ajándékot kaptak a klub vezetőitől és Juhász Györgytől.

Az ünnepség végén a konfetti ágyú működésbe lépett, és felcsendült a Queen együttes „We Are The Champions” című dala, a szurkolók pedig nagy tapssal ünnepelték a kedvenceket.

line_purple