Mórahalom VSE – Békéscsaba 1912 Előre II.

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 229 másodperc.

morahalom_vse_150

NB III. Közép csoport 2016/2017. 11. forduló

Mórahalom VSE – Békéscsaba 1912 Előre II.

6-0 (5-0)

Időpont: 2016. október 16. (vasárnap) 14:30 óra

Helyszín: Mórahalom, Mórahalom VSE Sporttelep

Cím:  6782 Mórahalom, Móradomb körút 16-18.

Játékvezető: Farkas Mátyás

Asszisztensek: Baghy Csaba, Kovács Gábor

Gólszerzők: Crkvenjakov Dalibor (2., 16., 31., 40. perc), Busa Bence (3. perc), Magyar György (90. perc).

Sárgalap: Konyecsni Zoltán (52. perc).

line_purple

Nagyjából egyharmadához érkezett a 18 csapatos, 34 fordulós harmadosztályú bajnokság Közép csoportjának 2016/2017-es szezonja is, amikor második csapatunk a 11. felvonásban Mórahalomra utazik.

A soron következő meccs számunkra gyakorlatilag kiesési rangadóként is aposztrofálható, hiszen a csongrád megyei klub 10 lejátszott mérkőzés után mindössze 2-2 győzelemmel és döntetlennel, valamint 6 vereséggel, egy pozícióval és két egységgel előzi meg a Békéscsabát. Pontra, még inkább pontokra lenne szüksége Szenti Zoltán együttesének – hiszen csak így tudnának elmozdulni a kiesést jelentő helyekről – ellenkező esetben lassanként szinte behozhatatlanná válhat lemaradásunk. Nincs egyszerű helyzetben vezetőedzőnk, hiszen folyamatos sérülések is hátráltatják mindkét csapatunkat, így jó ideje visszajátszók nélkül kénytelen meghatározni a keretet.

Az NB III egyik újonca az előző szezonban még a Csongrád megyei bajnokságban vitézkedett és a Gyöngyös elleni, oda-visszavágós osztályozó mérkőzésen harcolta ki az idei részvétel jogát. Vojnic-Zelic Sasa együttese is jócskán átalakult a nyár folyamán, így a homokhátiak összesen kilenc új igazolással vághattak neki a harmadosztály küzdelmeinek.

Az aktuális fordulóban, 2016. október 15-én (szombat) négy mérkőzést 14:30 órás, egyet pedig 18:00 órás kezdési időponttal rendeznek meg, a hét utolsó napján pedig a maradék négy összecsapás közül egyet 11:00, hármat pedig 14:30 órától bonyolítanak le.

Szenti Zoltán: – Sajnos nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, mert az első csapatban van három eltiltott és sérültek is, így három játékosom (Beszterczei, Kálmán és Tóth) ezen a hétvégén visszakerül az NB II-es keretbe, ráadásul Máthé kapus az ujját fájlalja – így nem tudja vállalni a hétvégi túrát. A hiányzókat jelen esetben az U19-ből kell pótolnom, de ennek ellenére sem mondunk le a pontszerzésről és az utolsó leheletünkig küzdeni fogunk. Bízom a srácokban, hogy odateszik magukat és akkor pontosan fogunk hazajönni.

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/167608933693480/