Már csak egy nap

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 341 másodperc.

Szeptember 7-én Futball Éjszakája

Az országban 21 csapatnál nyílnak meg a stadionok A Futball Éjszakáján, amelyet szeptember 7-én rendeznek meg első alkalommal. Az egész világon egyedülálló kezdeményezéshez alapvetően NB I-es és NB II-es klubok csatlakoztak, de több, nagy múlttal rendelkező, alacsonyabb osztályú alakulatnál is lesznek foglalkozások. Az országos rendezvényen a helyi eseményeket a résztvevő klubok alakítják, így helyszínenként eltérő a kezdési időpont és a befejezés, illetve a programok is különbözőek. A Futball Éjszakája központi helyszíne az MTK Budapest pályája, az Új Hidegkuti Nándor Stadion lesz.

A Békéscsaba 1912 Előre karöltve a Békéscsaba Labdarúgó Akadémiával az elsők között csatlakozott a rendezvényhez és 2018-ban a békéscsabai Akadémia 4-es Honvéd utcai központjában várja majd az érdeklődőket, résztvevőket.

Információk, tudnivalók

A kiemelt érdeklődés miatt mindenkinek azt javasoljuk, hogy a helyszínt inkább gyalogosan vagy kerékpárral közelítse meg, hiszen az akadémia területére ezúttal nem tudnak majd gépjárművel behajtani. Parkolás csak a környező utcákban, az akadémia területén kívül, korlátozott mértékben lehetséges.

Az akadémiát 16:00 órától nyitjuk meg a látogatók előtt, így ettől az időponttól fogva tudják megvásárolni a belépésre jogosító Futball Éjszakája karszalagokat. A belépők váltása közvetlenül a rendezvény előtt a helyszínen (bejáratnál) lehetséges, mely 14 éven aluliak számára 100,- forintba, a 14 éven felüliek részére pedig 500,- forintba kerül. A képletes összegért megváltható belépő mindenki számára kötelező (kivéve a versenyeken, bajnokságokon résztvevőket), mellyel teljes egészében az akadémia működését támogatják.

A bajnokságokon, versenyeken résztvevők lehetőség szerint 17:00 óráig érkezzenek meg, hiszen 18:00 órától már kezdődnek a programok. Az átöltözéshez, sorsoláshoz és előkészületekhez mindenképpen szükség van ennyi időre, hogy ne csússzunk el időben.

A főzőcsapatok tagjai természetesen gépjárművel is behajthatnak az akadémia területére, hiszen az alapanyagok és eszközök szállítása ezt indokolttá teszi. Számukra a parkolás a hátsó konténer garázsok előtti betonos parkolón lehetséges.

A rendezvény ideje alatt 400 adag babgulyással várjuk vendégeinket, az egy adag ételt a rendelkezésre álló készlet erejéig a karszalag bemutatásával igényelhetik majd.

A Futball Éjszakáján természetesen az akadémia büféje is szeretettel látja Önöket, ahol hűtött italokkal, kávéval és szendvicsekkel is rendelkezésükre állunk.

A Futball Éjszakája hivatalos, ingyenes kiadványát több partnerünknél is megtalálhatják a városban, de az Előre Székházban vagy az Akadémián is hozzájuthatnak.

A rendezvényen meglátogathatják a békéscsabai Munkácsy Hotel Wellness és Konferencia sátrát is, ahol a gyermekeknek vattacukorral és kókuszgolyóval is kedveskednek majd.

A főzőcsapatok által készített ételek megkóstolhatók, a legjobb alkotásokat pedig a zsűri díjazni fogja.

A Futball Éjszakáján Joseph Bowand zenél.

Délután öt órától vállalkozó szellemű szülők lila-fehér díszbe öltöztetik a fiatalokat, hiszen arcfestéssel várják a gyermekeket.

A versenyek és bajnokságok az akadémia világítással ellátott, műfüves pályáján kerülnek megrendezésre. A pályát több részre osztjuk, hogy az eseményeket minél könnyebben figyelemmel kísérhessék az érdeklődők. A kispályás bajnokság a büféhez legközelebb eső területen, az előre kijelölt 40 x 20 méteres pályán kerül lebonyolításra. A bajnokságon nyolc csapat indul: Csabai Öregfiúk, Polgármesterek, Játékvezetők, Szülők, Sarkadi Pitbullok, Lila Szurkolók FC, Előre Edzők, valamint a Live Sport Pub. A lebonyolítás kétszer négycsapatos csoportokban, körmérkőzéses rendszerben, sorsolás útján történik. A csoport helyezései alapján, a helyosztó mérkőzéseken dőlnek el a helyezések. A játékidő egyszer húsz perc, a cserelehetőségek száma nincs korlátozva. A mérkőzések 18:00 órától kezdve folyamatosan zajlanak.

A tizenegyes párbaj 19:00 órakor kezdődik. A verseny egyenes kieséses rendszerben kerül lebonyolításra. Az összesorsolt versenyzők 5-5 tizenegyest rúgnak. Amennyiben pontegyenlőség alakul ki, 1-1 rúgás következik mindaddig, amíg valamelyik versenyző nem hibázik. A sorsolás folyamán először kihúzott versenyző kezdi a párbajt, úgy mint a kapusok. A versenyen a tizenegyesrúgás általános szabályai érvényesek. A kapusok felváltva állnak a kapuba. A továbbjutó versenyzőkből újabb csoport alakul és így folytatják a párbajt egészen addig, amíg kialakul a 2 fős döntő.

A célbarúgó verseny a tizenegyes párbaj után veszi kezdetét – tekintettel arra, hogy több olyan jelentkező is van, aki mindkét versenyszámban érdekelt. A versenyben résztvevőknek 10-10 rúgásuk van. A rúgásokkal elért pontszámok összesítése után kialakul a végső sorrend. Holtverseny esetén szétrúgás dönt.

Az akadémia területén található 2 darab Teqball asztal szabadon használható, míg a gyermekeknek is ki lesz jelölve egy műfüves terület, ahol szabadon focizhatnak.

A sajtó képviselőit 19:00 órától tájékoztatóra várjuk, ahol lehetőségük lesz interjúkat is készíteni és kérdezni.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/2071137796483688/’ width=’680′]

Ne hagyják ki a Futball Éjszakáját, hiszen aki számít ott lesz – látványos programokkal, izgalmas versenyekkel és mérkőzésekkel várunk mindenkit!

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.facebook.com/1912elore/