Klubkártyák az utánpótlásban

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 49 másodperc.

Szerdán az utánpótlásban dolgozó szakembereink is kiváltották Előre Klubkártyájukat.

Jakab Péter, Marik László és Ottlakán Mihály elmondták, hogy számukra is nagy öröm, hogy a Lilák a 2015/2016-os szezonban már az első osztályban szerepelhetnek.

20150610_01

20150610_03

Ezzel párhuzamosan természetesen az utánpótlás nevelésben is átszervezések történnek, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as csapatot is indít. Így elkerülhetetlen a fiatalabb játékosok képzéséért felelős edzők és az első csapat szakmai stábja közötti további összehangolás. Mindez azonban megfelelő szervezés és lebonyolítás mellett mindenképpen a békéscsabai labdarúgás előnyére válik, a lehetőség az NB I-ben történő bemutatkozásra pedig minden utánpótlás korú játékos számára adott lehet.

20150610_02