Keret alakítás

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 254 másodperc.

A szakmai stáb, a tervek szerint szerdáig valamennyi lejáró szerződésű régi játékosnak meghosszabbíthatja szerződését – akikkel a jövőben együtt kívánnak működni és remélhetőleg az első új, erősítést jelentő kiszemeltekkel is sikerül majd közös nevezőre jutni. Ebben a tekintetben nincs könnyű helyzetben a szakmai vezetés, hiszen a mezőny létszámának csökkentésével ugyan sok szabad játékos lett egyszeriben a piacon,  de az árak, fizetések tekintetében nem egyszerű a konszenzus.

– Való igaz, hogy a légiósok mennyiségi korlátozása kapcsán bevezetett új MLSZ-szabály hatására rendkívüli módon megnőtt a hazai labdarúgók ára. Mindez tovább nehezíti a helyzetünket, hiszen, nyakunkon a bajnokság, az idő sürget, készíteni kellene a játékosokat, de nincsenek új igazolásaink, mert a tárgyalások ennek hatására lelassultak – erősítette meg az információkat Zoran Spisljak.

Időközben kinevezésre került az NB III-as csapat szakmai igazgatója is Boér Gábor személyében.

– Azt gondolom, hogy a legjobb megoldás született, mert Gábor képzett, intelligens edző, Orosházán is bizonyította szakmai hozzáértését. Csapata az U21-es alakulat játékosaira, valamint a felnőtt keret fiatal tehetségeire épül majd, amelyet kiegészítenek a megyében játszó legügyesebb ifjak. A munka teljes egészében a felnőtt és az utánpótlás csapatokéval azonos koncepció alapján folyik majd – fűzte a döntéshez Zoran Spisljak.

A hétfői próbázók között magyar, bolgár, román, ukrán, francia és elefántcsont-parti játékosok is szerepeltek.

A téma rövid áttekintését Oláh Lászlóval kezdjük, aki az U20-as válogatottal néhány napja a világbajnokságot megjárt középpályás. Jelenleg a Vasas labdarúgója, de csabai nevelés, ami mindenképpen előnyt jelenthet számára.

Vele ellentétben NB I-es múlttal rendelkezik a 27 esztendős Póti Krisztián. A jobb oldali védő Kecskeméten és Nyíregyházán szerepelt a legmagasabb osztályban, a tavaszt azonban Szigetszentmiklóson töltötte kölcsönben.

A külföldi jelölteket illetően vegyes a kép, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Egyesek a zavarosban próbálnak halászni, mások viszont igyekeznek minél többet megmutatni magukból. A francia harmadik ligában megforduló Cissoco vagy az állítólag ukrán élvonalban szereplő Tarasz keresztnévre hallgató labdarúgóról vajmi keveset tudunk.

A Romániából érkező két játékosról annál többet tudtunk meg. Az elefántcsontparti nemzetiségű, 29 éves Abdoulaye Diarra, a román harmadik ligából visszakapaszkodó UTA Aradnál töltötte az előző évet. Posztját tekintve bal oldali középpályás, esetleg védő.

A 23 éves jobb szélső, Ionut Nastasie, az I. osztályú FC Viitorul Constanța játékosa volt legutóbb. Fiatal kora ellenére megfordult a Steauában és a kolozsvári egyetemista csapatban is, a fővárosi klubtól került 2013-ban a tenger-parti üdülővárosba, igaz tavaly szeptember óta ott nem szerepelt, mert Gheorghe Hagi edző nem tartott rá igényt.

Bulgáriából próbálja megvetni a lábát a Viharsarokban a 27 éves George Koroudijev. Az irányító középpályás igazi vándornak számít, korábban megfordult már egyebek mellett Moldáviában, Romániában az FC Bihor csapatában és Magyarországon is, ahol 2006-ban Sopronban játszott. Az elmúlt idényben a bolgár sereghajtó PFC Haskovo szolgálataiban állt, amelynek színeiben 9 meccsen 1 gólt és 1 gólpasszt jegyzett.

Ha már a külföldieknél tartunk: a múlt héten itt járt játékosok közül a Szabadkán játszó, montenegrói Slavko Damjanovicot, illetve a nagyváradi kapust, Călin Florin Fildant visszavárják, társaiktól viszont elköszöntek.

Közben délelőtt bővült az Előre addig négytagú fix állománya. Az élő szerződéssel rendelkező Viczián, Szilágyi, Borbély és Balázs mellé Koszó (2 éves szerződés) és Mursits (1 éves szerződés) is csatlakozott, miután eredménnyel zárult a hosszabbításra vonatkozó tárgyalás velük. Délután pedig Fehérrel és Spitzmüllerrel gyarapodhat a névsor, ha minden igaz, de jönnek szépen sorban a többiek is, ahogy győzi idővel a szakmai stáb.