Keddi körkép

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 111 másodperc.

Talán megszokhatták már, hogy minden hét elején beszámolunk – néhány gondolat erejéig – az ősszel megkezdett és azóta is megszakítás nélkül folytatott szisztematikus munkáról és ennek eredményeiről. Egy-két dolog apróságnak tűnhet, de – szokták mondani – sok kicsi, sokra megy, így aztán nem mehetünk el szó nélkül a változások, fejlesztések és újdonságok mellett.

A csapat folytatja a megszokott rend szerinti munkát: ma délelőtt például sebességmérések és kis területen folytatott, kevés és gyors átadásokkal vezetett támadások és azok befejezései voltak terítéken.

A székház első emeletén beállítottunk és berendeztünk egy mutatós vitrint, melyben a webshop-ban megvásárolható szurkolói tárgyakat tekinthetik meg az érdeklődők.

Mai fényképes beszámolónkból természetesen nem maradhat ki a centerpálya pillanatnyi állapotának bemutatása sem. A ma délelőtt folyamán kimérték és beállították az új kapukat, melyeket vadonatúj lila-fehér hálóval szereltek. A jövő hét elején megtörténnek a felfestések és a szakhatósági bejárások is. Ezután az MLSZ minősíti a pályát, amely már minden szempontból alkalmas lesz a mérkőzések lebonyolítására. Az időjárásnak megfelelően a borítás is jól fejlődik, így nagy valószínűséggel a Vasas elleni hazai mérkőzést már a régi-új helyen vívhatják meg a lilák.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezúton teszi közzé, hogy a 2015. március 28-án (szombaton) 15:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC labdarúgó mérkőzés félidei KEZDŐRÚGÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉT bárki megvásárolhatja. Bővebb felvilágosítás és információ: +36 66 637 787.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!