Előre programozva

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 81 másodperc.

Összeállt a Békéscsaba 1912 Előre pontos felkészülési programja. Idegenben kezdünk, majd két hazai mérkőzéssel melegítjük be a Kórház utcai Stadiont.

20160107

A felkészülési mérkőzések időpontjait és ellenfeleinket a lejjebb látható táblázatban tekinthetik meg. Véglegessé vált a Kozármisleny elleni, Magyar Kupa 5. forduló első mérkőzésének kezdési időpontja is. A Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny mérkőzés 2016. február 10-én (szerdán) 18:00 órától kerül megrendezésre, Békéscsabán a Kórház utcai Stadionban. Ezzel párhuzamosan arról is döntés született, hogy a MK-mérkőzést INGYENESEN tekinthetik meg azok az érdeklődők, akik felmutatják a 2016. február 13-i Ferencvárosi TC mérkőzésre, elővételben megváltott belépőjüket. Így két legyet üthetnek egy csapásra, hiszen mindamellett hogy biztosítják helyüket a 2016-os év első bajnokijára, az ezt megelőző meccs számukra teljesen díjmentes lesz! Amint az OTP Bank Liga 20. fordulójának kezdési időpontjai is konkretizálódnak, azonnal megkezdjük a jegyértékesítéseket, így mindenkinek lehetősége lesz időben megváltani tikettjeit!

Felkészülési mérkőzések 2015/2016-os szezon tél

Dátum
Időpont
Hazai
Vendég
Eredmény
2016.01.16.12:00FC Dabas SEBékéscsaba 1912 Előre1-0 (0-0)
2016.01.20.14:00Békéscsaba 1912 ElőrePankotai Şoimii3-1 (0-0)
2016.01.23.13:00Békéscsaba 1912 ElőreFK Spartak Subotica1-0 (0-0)

A változtatás jogát fenntartjuk. A hazai felkészülési mérkőzések megtekintése ingyenes.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:

http://1912elore.hu/site/naptar/