Rendben halad a Kórház utcai stadion felújítása

A békéscsabai Kórház utca stadion lelátójának bontási munkálatait befejezték – a régi, fedett lelátót teljes egészében lebontották. A helyére egy vadonatúj, komplett épület készül, lelátóval, kiszolgáló egységekkel és a technikai eszközök számára létfontosságú elemekkel.

Jelenleg a mélyalapozási, cölöpözési munkálatok zajlanak, utóbbiból összesen 286 készül el. Az eredeti terveken módosítaniuk kellett a szakembereknek, ugyanis a munkálatok során előre nem várt nehézségekkel szembesültek. Kiderült ugyanis, hogy a talajvíz sokkal magasabban van, mint azt az előzetes feltárások mutatták, valamint a közművek kiváltásával is foglalkozniuk kellett az építőknek.

A további munkálatok már látványosabbak lesznek, amelyek a kivitelező elmondása alapján határidőre – július közepére – elkészülnek.

Stadion építkezés 5. rész

Ismét látványosabb szakasszal folytatódhat a Kórház utcai Stadion átépítése.

20170323_stadion_01

A kivitelező tájékoztatása szerint akár már a jövő héten megkezdődhetnek az új építmény alapozásának előkészületei. Jelen pillanatban talajmunkálatok és a keletkezett törmelék elszállítása, valamint rekultiválása folyik és az időjárási, valamint egyéb organizációs körülmények függvényében a következő napokban újabb fázisba léphet a rekonstrukció.

20170323_stadion_02

Stadion építkezés 2. rész

Egyre látványosabb az átalakulás és gyakorlatilag percről-percre tűnnek el a megszokott objektumok, a régi lelátó pedig a múltba vész.

Stadion építkezés 1. rész

Hétről-hétre, napról-napra be fogunk számolni a Kórház utcai Stadion átépítési munkálatairól és fotók formájában is megpróbáljuk dokumentálni a történéseket. Az előkészületeket követően, az első héten (2017. 01. 13-19. között) megkezdődtek a már tényleges és látható leszerelési és bontási műveletek is: kialakításra került az új stúdió és a vezetési pont, elbontásra került a pályát határoló kerítés, leszerelték és letárolták a műnyag ülőhelyeket, valamint a burkolat bontását és a törmelék elszállítását is végrehajtották.

Aláírták a kivitelezői szerződést

A sportszerető futballrajongó csabaiak komfortérzetét javító felújításra írták alá 2017. január 18-án (szerdán) a kivitelezői szerződést.

20170118

A tervek szerint még idén befejeződhetnek a Kórház utcai stadion fejlesztési munkálatai. Az átépítés alatt a elvileg a mérkőzések folyamatosak lehetnek, így a nézők végigkövethetik a korszerűsítés menetét.

A teljes beruházás műszaki tartalma magában foglalja a centerpálya észak-nyugati oldalán lévő elavult lelátó elbontását, annak átépítését (az elbontott lelátó helyén teljesen új fedett lelátó épül), a centerpálya dél-keleti oldalán lévő lelátó lefedését, itt és a lelátó északi részén vizesblokk és büfé kialakítását, valamint a meglévő pályavilágítás korszerűsítését, bővítését.

Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere bizakodó a kivitelezés minőségét és pontosságát illetően és a lila-fehérek fejlesztéshez méltó teljesítményét illetően is, amelyek eredményeként jobb körülmények között, minél többen szurkolhatnak majd a csapatnak.

Fotó és forrás:
https://www.facebook.com/szarvas.peter.bcs