Budafoki MTE-Újbuda FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

ujbuda_fc_150

NB III. Közép csoport 2015/2016. 24. forduló

Budafoki MTE-Újbuda FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

2-1 (1-0)

Időpont: 2016. március 27. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Budafoki MTE Sporttelep

Cím: 1122 Budapest, Promontor u. 89.

Játékvezető: Németh Renáta.

Asszisztensek: Hofbauer Roland, Németh Imre.

Budafok: Szabó Balázs, Huszty Dániel, Csizmadia Csaba, Khiesz Kornél, Vég Bence, Margitics Andor, Karacs Dániel, Kovács Dávid, Németh Attila István, Oláh Lóránt, Pesti Dávid. Cserék: Zima Ádám, Molnár László, Laki Imre, Ikonomou Konstantinos, Nagy Norbert, Patkós Imre Richárd.
Vezetőedző: Prukner László.

Békéscsaba: Máthé Gábor, Beszterczei Attila, Huszár Gergő, Tatár Eduard, Zámbori Dániel, Oláh László Dávid, Borbély Bálint, Viczián Ádám, Szalai Dániel, Svedyuk Alex Pál, Tóth Dániel. Cserék: Baráth Bence, Mácsai László, Ruzsa Zoltán, Vozár Dávid, Lászik Milán, Takács János Dávid, Bozsó Milán.
Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerzők: Kovács Dávid (3. perc), Borbély Bálint (54. perc), Csizmadia Csaba (91. perc).

Sárgalapok: Vég Bence (27. perc), Borbély Bálint (49. perc), Huszár Gergő (62. perc).

Balszerencsés vereséget szenvedett a fővárosban a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as labdarúgó-csapata. A lila-fehérek korán hátrányba kerültek, amit a második félidő elején ledolgoztak, majd a győztes találat megszerzéséért küzdöttek az éremre pályázó hazaiak ellen, de a végén egy kontra megpecsételte a sorsukat.

Az első hazai támadás góllal végződött. Németh éles jobb oldali beadását középre szabadították fel a csabai védők, a labda Kovács D. elé került, aki 13 méterről a kapu bal oldalába lőtt, 1–0. A folytatásban változatos játék folyt a pályán, jobbára a vendégek domináltak és irányították a játékot, a házigazdák elsősorban kontrákból veszélyeztettek.

A második félidő elején született meg a látogatók egyenlítő találata. Az 53. percben Tatár bal oldali szögletét Huszár csúsztatta a hosszúra, Borbély éles szögből tűzte rá a labdát, ami egy védő hátát is érintve pattant a kapuba, 1–1. Továbbra is támadásban maradtak a csabaiak, akadt is lehetőség előttük a vezetés megszerzésére, de kimaradtak a lehetőségeik, a végén pedig drága árat kellett fizetniük ezért. Miközben a győztes gól megszerzéséért támadtak, ők kapták meg a másodikat. A 91. percben egy csabai szöglet utáni felszabadításból kontrázhattak a hazaiak, Oláh Lóránt pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta Csizmadiát, aki Máthé kapus mellett helyezett a hálóba, 2–1.

A 90 perc során mutatott összteljesítmények alapján a vendégek álltak közelebb a győzelemhez, de a foci olykor igazságtalan játék.

Prukner László: – Az első félidőben szerzett gyors gól jó hatással volt a csapatra, ekkor el kellett volna döntenünk a mérkőzést, de ezt nem tettük meg. Szünet után kiegyenlített játék folyt a pályán és a végén szerencsével nyertünk.

Boér Gábor: – Az első félidőben három-négy emberünk kritikán aluli mentalitással futballozott, sajnos ezt elég korán kihasználta az ellenfél. A szünetben sikerült rendet tenni a fejekben, ezt követően már megfelelő volt a hozzáállás, több lehetőséget is dolgoztunk ki, mint az ellenfelünk. Az utolsó tíz percben két meccslabdánk volt, de a legvégén óriási egyéni hibákat követtünk el, ami sokba került, bár a gól előtti szituációt lesállás előzte meg. Nehéz megélni az ilyen végjátékot, azonban a sors az első félidei produktumot kőkeményen büntette. Értékes ponttal térhettünk volna haza, egy nagyon jó ellenfél otthonából.

line_purple

Boér Gábor: – Az előttünk álló fordulóban, a jó erőkből álló Budafoki MTE-Újbuda FC vendégei leszünk és biztos vagyok benne, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A hazaiak kéréssel fordultak az MLSZ-hez, miszerint a válogatott mérkőzés miatti NB1-es szünetet kihasználva korábban (pénteken) szerettek volna játszani, azonban a szövetség ezt elutasította. Így az eredeti napon és időpontban lesz a mérkőzés, vagyis Húsvét vasárnapon 15.00 órai kezdettel. Aktuális ellenfelünk feljutási tervekkel kezdte a bajnokságot, azonban az eredményeik nem alakultak jól, így jelen pillanatban “csak” hetedikek a tabellán! Keretükben több, korábban NB1-et is megjárt, rutinos labdarúgó szerepel és az egykori FTC edző, Prukner László irányítja őket. 

Számunkra eddig nagyon jól alakul a tavaszi szezon, hiszen a bajnokság ezen szakaszát tekintve a harmadik helyen állunk, azonban az őszi gyenge szereplésünk miatt, még mindig a mezőny végén vagyunk! Mindenképpen szeretnénk elmozdulni, ehhez azonban további pontra-pontokra van szükségünk.

Hétvégén is azért utazunk a fővárosba, hogy meglepetést okozzunk, ehhez azonban nagyon komoly teljesítményre és maximális koncentrációra lesz szükségünk. Az első csapat pihenője okán, mi is egy megerősített kerettel fogunk elutazni, ami további bizakodásra ad okot. Játékunk egyre javulóbb tendenciát mutat, amely mellé végre eredményesség is párosul. 

Sérült: Bogár Imre (keresztszalag szakadás), Kálmán Szilárd (hasfalizom szakadás). Eltiltott: nincs.

line_purple

Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/951413061639245/

Békéscsaba 1912 Előre II. – Szentlőrinc SE

szentlorinc_se_150

NB III. Közép csoport 2015/2016. 23. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Szentlőrinc SE

3-2 (2-0)

Időpont: 2016. március 20. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Brezovai Zoltán.

Asszisztensek: Török Sándor, Lászlai Róbert.

Békéscsaba: Máthé Gábor, Vadász Viktor, Huszár Gergő, Tatár Eduard, Zámbori Dániel, Besztercei Attila, Ruzsa Zoltán,  Szélpál Norbert, Svedyuk Alex Pál, Szalai Dániel, Tóth Dániel. Cserék: Baráth Bence, Viczián Ádám, Vozár Dávid, Mácsai László, Bozsó Milán, Lászik Milán, Takács János Dávid.
Vezetőedző: Boér Gábor.

Szentlőrinc SE: Ambrusics Róbert, Domonkos Csaba, Dekanics Márk, Szilvási Zoltán, Kalmár Zsolt, Kovac Zoltán, Füredi Szabolcs, Turi Tamás, Harsányi István, Horváth Péter, Tóth Márk. Cserék: Pacéka Norbert, Zámbó József, Nikolic Vukan, Kovács Dávid Szaniszló, Reith Renátó, Bartal Bence, Kaffai György.
Vezetőedző: Reith Róbert.

Gólszerzők: Kovac Zoltán – öngól (33. perc), Beszterczei Attila (42. perc), Füredi Szabolcs (58. perc), Turi Tamás (70. perc), Tóth Dániel (87. perc).

Sárgalapok: Szélpál Norbert (26. perc), Szalai Dániel (55. perc), Tóth Dániel (84. perc).

Akár az első félidőben kivégezhettük volna a Szentlőrinc csapatát, de a rengeteg kihagyott helyzet izgalmas hajrát hozott, melyből a Lilák jöttek ki jobban – így megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

20160320

33. perc: Egy veszélyesen előreívelt labdába Kovac Zoltán ért szerencsétlenül, a lábáról saját kapujába pattant a pettyes: 1-0.

42. perc: Vadász szaladt el a jobb oldalon és kitűnő beadással tálalt Beszterczei elé, aki higgadtan továbbította a labdát a hálóba: 2-0.

58. perc: Egy kipattanó labdát Füredi Szabolcs fejelt a kapuba, ezzel szépítettek a vendégek: 2-1.

70. perc: Turi Tamás találta el kitűnően a labdát, lövése mintegy 22 méterről védhetetlenül került a hálóba, egyenlített a Szentlőrinc: 2-2.

87. perc: Tóth Dániel remekül irányította a kapu felé a labdát, Ambrusics kapus ezúttal már nem tudott hárítani: 3-2.

A kettő perces hosszabbításban már nem módosult az eredmény, így a hajrában szerzett újabb találattal győzött a Békéscsaba.

Boér Gábor: – Felemás érzések vannak bennem. Úgy érzem, hogy az első játékrészben nagyon összeszedetten futballoztunk, ami az eredményen is meglátszott. A folytatásban legalább 4-5 százszázalékos ziccer maradt ki és ahogy az a labdarúgásban lenni szokott, majdnem meg is bosszulta magát: kaptunk két gólt, amelyből az egyik elkerülhető lett volna, a másik pedig egy nagyon jól eltalált lövésből született. A csapat erejét mutatja, hogy igen jól reagáltunk az eseményekre – cserékkel is próbáltunk frissíteni – és nem adtuk fel a győzelem megszerzésére irányuló játékot, így egy hatalmas hajrával sikerült a magunk javára fordítani a végeredmény alakulását. Bízom benne, hogy ez az újabb siker olyan lendületet és önbizalmat ad játékosaimnak, amely kitarthat a bajnokság végéig és akkor nagyon szép tavaszunk lehet. Ezek a győzelmek megerősítik a csapatot, az edzőt viszont “megölik”. A csapat nem titkolt célja, hogy a legjobb tíz között végezzünk a tabellán – ezért dolgozunk rengeteget és úgy érzem, hogy nagyon sokat fejlődtünk rutinban, egységben és tudásban egyaránt. Nagyon hasznos, hogy több játékosom az első csapattal is tréningezik, sőt többen már be is mutatkoztak az NB I-ben – ezt ők is nagyon pozitívan élik meg és bízom benne, hogy a szakmai stáb is számítani fog rájuk hosszú távon. A fiúk ma is egyértelműen bizonyították, hogy komoly érték van csapatunkban. Gratulálok a srácoknak a küzdeni tudásért és kitartásért, nagyot játszottak a mai napon!

Reith Róbert: – Egy igen jó iramú mérkőzést játszottunk. Sajnos rosszul kezdtünk, kicsit belealudtunk az elejébe. A második félidőben sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, sikerült rendezni a sorokat – bár a középpályán éreztem hiányosságokat – és szerintem benne volt a meccsben a győzelem megszerzésének lehetősége is. Fegyelmezetlenségből kaptunk egy olyan gólt, amely végül is eldöntötte a mai összecsapást – így megérdemelten tartotta itthon a három pontot a lila-fehér egyesület. Gratulálok a Békéscsabának! Maximalista vagyok, úgyhogy a folytatásban is kizárólag a győzelem elfogadható számomra.

line_purple

A tabella szerint jelen pillanatban öt helyezés és kilenc pont a különbség vendégeink javára. Ettől függetlenül a javuló forma, a szakmai stáb, valamint játékosaink elszántsága és akarása a biztosíték arra, hogy vasárnap kora délután egy harcos, vérre menő küzdelmet láthatunk a Kórház utcai centerpályán. Csapatunk egy újabb győzelem megszerzésével tovább zárkózhatna a biztos középmezőnyhöz, hiszen szerencsés esetben egy pozícióval ismét feljebb léphetnénk. A tavaszi felvonásban eddig 2 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség a mérlegünk, így hazai környezetben mindenképpen a három pont megszerzése a cél.

A csoportban egyébként ezen a héten szerdán két elmaradt mérkőzést pótoltak: Budafoki MTE-Újbuda FC – FC Dabas 1-2 és Komlói Bányász – HR-Rent Kozármisleny 0-1. Szombaton délután pedig megkezdődtek a 23. forduló mérkőzései, ahol Monori SE – Budafoki MTE-Újbuda FC 0-2, valamint Szekszárdi UFC – Várfürdő-Gyulai Termál FC 1-3 eredmények születtek. A harmadosztályú bajnokságban március 20-án (vasárnap) hat meccset rendeznek egy időben.

Boér Gábor: – Jó formában lévő Szentlőrincet fogadunk, alkalmam volt őket a múlt héten megtekinteni – ugyanis Gyulán vendégszerepeltek és azon a mérkőzésen is bizonyították, hogy egységes, kombinatív futballt játszó csapatot alkotnak. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen az ellenfél jó képességei mellett, a sok hiányzó is nehezíti dolgunkat – többek között Huszár térdsérüléssel bajlódik, Pilán a bokáját fájlalja, Kálmánnak pedig a hasfala szakadt be. Szerencsére a keretünk alkalmas arra, hogy őket valamilyen szinten pótoljuk és emellett az első csapatra is hosszabb szünet vár, így várhatóan a visszajátszók száma is növekedhet – ezáltal a minőségi javulás szinte garantált. Hazai pályán mindenképpen szeretnénk győzelemmel zárni az aktuális fordulót.

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1563509797292895/

 

Monori SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

monori_se_150

NB III. Közép csoport 2015/2016. 22. forduló

Monori SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-0 (0-0)

Időpont: 2016. március 13. (vasárnap) 14:30 óra

Helyszín: Balassi Bálint utcai Stadion

Cím: 2200 Monor, Balassi Bálint utca 36.

Játékvezető: Horváth Tibor.

Asszisztensek: Imrő János ifj., Révész Csilla.

Monor: Bozsó Antal, Nádházi Ákos, Hunya Krisztián, Villányi Gergely, Petrezselyem Tamás, Havas Attila, Vékei Nándor, Sárközi Szabolcs, dr. Selei András, Tóth Ádám, Kiss Krisztián. Cserék: Tóth Máté, Kelemen Ádám, Csőke István, Járvás Levente, Bene Zsombor, Tokodi Sándor, Lingli Larion.
Vezetőedző: Horváth Dávid.

Békéscsaba: Máthé Gábor, Besztercei Attila, Balog Zsolt, Tatár Eduard, Zámbori Dániel, Ruzsa Zoltán, Szalai Dániel, Svedyuk Alex Pál, Mácsai László, Oláh László Dávid, Tóth Dániel. Cserék: Vozár Dávid, Bozsó Milán, Lászik Milán, Baráth Bence, Takács János Dávid.
Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerző: Kiss Krisztián (69. perc).

Sárgalapok: Sárközi Szabolcs (36. perc), Ruzsa Zoltán (71. perc), Villányi Gergely (86. perc).

A csabaiak birtokolták többet a labdát, helyzetbe is többet kerültek, de a befejezésekkel nem volt szerencséjük.

A Monor kontrákra rendezkedett, szórványos veszélyt jelentve. A félidő végéhez közeledve két kényszerű cserét is végre kellett hajtaniuk a csapatoknak sérülések miatt.

A második félidőben jobbára kiegyenlített mezőnyjáték folyt. A 69. percben váratlanul szerzett vezetést a Monor. Jobb oldali támadást beadással fejezett be, a mélységből érkező Kiss Krisztián pár lépésről helyezett a kapuba, a védők csak asszisztálni tudtak hozzá, 1–0. A meccs hátralévő részében a lila-fehérek támadtak, a házigazdák életveszélyesen kontráztak, az eredményt azonban már egyik fél sem tudta megváltoztatni.

Horváth Dávid: – A héten történt változások miatt felszabadultak voltak a játékosok. Mindez fegyelmezettséggel is párosult a jó játékerőt képviselő csabaiak ellen. Az első félidőben inkább a védekezésre koncentráltunk, szünet után feljebb toltuk a védekezést, ami szép támadásokban is megmutatkozott.

Boér Gábor: – Az első félidőben gólokkal kellett volna vezetnünk, hiszen a szezon legjobb játékát produkáltuk. Rengeteget birtokoltuk a labdát, szép támadásokat vezettünk és sokszor kerültünk óriási helyzetbe. Szünet után számomra érthetetlen okból elkezdtünk kapkodni és átengedtük a játék irányítását. Miután egy óriási egyén hiba következtében hátrányba kerültünk, újra elkezdtünk jól focizni, azonban ekkor már kevés idő állt rendelkezésünkre, a legvégén pedig még egy százszázalékos helyzetet elhibáztunk. Gratulálok a Monor új edzőjének, egy hetet igazán várhattak volna még a kinevezéséig!

line_purple

Boér Gábor: Az előttünk álló fordulóban a tavaszi szezont gyengén kezdő Monorhoz látogatunk! Ellenfelünknél edzőváltás történt a héten, ami számunkra nem a legjobb hír, hiszen ilyenkor plusz energiák szabadulnak fel a játékosokban, és sokkal motiváltabban lépnek pályára, hiszen dolgozik bennük a bizonyítási vágy az új edző felé. Természetesen mi szeretnénk folytatni megkezdett tavaszi “hadjáratunkat”, és Monorról is értékes pontot-pontokat akarunk elhozni, hiszen célunk továbbra is az, hogy felzárkózzunk a középmezőnyhöz. Úgy gondolom, hogy a játékunk hétről-hétre javul, és most már nem csak hátul vagyunk kellőképp stabilak, hiszen a tavaszi mérkőzéseken az előre játékunk is egyre jobb formát mutat. Ellenfelünk játékát, amennyire lehet feltérképeztük, kielemeztük, és próbáltunk megfelelően felkészülni az ellenük való hatékony játékra. A heti felkészülésünk remekül sikerült, a srácok minden héten keményen és becsületesen dolgoznak, hogy jobbá váljanak, és bízom benne, hogy sok olyan játékost tudunk felmutatni a szezon végén, aki számításba kerül az első csapatnál is! Nekünk ez kell, hogy legyen az elsődleges célunk! Huszár Gergő sérüléssel bajlódik, így rá nem számíthatok, azonban a keret többi tagja bevetésre készen áll! Eltiltottunk nincs.

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/196469150720796/

Békéscsaba 1912 Előre II. – Várfürdő-Gyulai Termál FC

gyulai_termal_se_150

NB III. Közép csoport 2015/2016. 21. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Várfürdő-Gyulai Termál FC

4-2 (1-1)

Időpont: 2016. március 6. (vasárnap) 14:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion – műfüves pálya

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Brezovai Zoltán

Asszisztensek: Bornemissza Norbert, Minda Gábor

Békéscsaba: Máthé Gábor, Pilán Márkó, Huszár Gergő, Tatár Eduárd, Zámbori Dániel, Besztercei Attila, Szélpál Norbert, Oláh László Dávid, Kálmán Szilárd, Szalai Dániel, Tóth Dániel. Cserék: Baráth Bence, Ruzsa Zoltán, Vozár Dávid, Takács János Dávid, Bozsó Milán, Lászik Milán, Orovecz Ádám.
Vezetőedző: Boér Gábor.

Gyula: Harman József Ákos, Barna István Róbert, Ferenczi Máté, Turcsek Szilveszter, Szabó Csaba, Sipos Krisztián, Burai Dávid, Katona György Viktor, Nagy Gergely, Styecz Milán, Balogh Milán. Cserék: Szarvasi Péter, Tokaji Zsolt, Kerekes István, Sajti Bálint, Tóth Levente.
Vezetőedző: Szekeres Lajos.

Gólszerzők: Tóth Dániel (4. perc), Barna István Róbert (35. perc), Tatár Eduard (65. perc), Szélpál Norbert (68. perc), Szalai Dániel (70. perc), Katona György Viktor (92. perc).

Sárgalapok: Huszár Gergő (34. perc), Balogh Milán (41. perc), Szalai Dániel (64. perc).

Igazi megyei rangadót hozott a vasárnap délutáni, esős-borús időben lebonyolított mérkőzés. Az időjárástól függetlenül közel 150 néző látogatott ki a Kórház utcai műfüves pályára.

A borúra jött a derű, hiszen már 4. percben magához ragadta az előnyt az Előre, mivel Tóth Dániel megszerezte első találatát a szezonban: 1-0. Az érdeklődést tükrözi, hogy az első csapat szakmai stábja – Zoran Spisljak és Purguly Árpád – is a helyszínen tekintette meg a mérkőzést. A gyorsan szerzett gól után némileg alább hagyott a lendület és középpályán tologatott mindkét együttes. A párharcok és a labdáért folyó küzdelem továbbra sem mérséklődött, így aztán a 34. percben villant az első sárgalap – Huszár Gergőt “jutalmazta” meg a játékvezető. Egy perccel később Barna István Róbert – kihasználva egy pillanatnyi megingást – egalizálta az eredményt: 1-1. Az első játékrész hajrájában a vendégek is begyűjtöttek egy lapot: a 41. percben Balogh Milán sárgult be.

A második félidőt a csabaiak kezdték és a szünetben kapott újabb instrukciók alapján megpróbálták nyomás alá helyezni vendégeket. Az 53. perctől kezdve megkezdődtek a cserék, mindkét mester megpróbálta frissíteni csapatát: Ruzsa, Bozó és Lászik, valamint Tokaji, Sajti és Tóth kapott lehetőséget.  A gyulaiak fekete időszaka következett, hiszen a 65. minutumtól kezdve 5 perc leforgása alatt három gólt is kaptak. Tatár, Szélpál és Szalai is feliratkozott a jegyzőkönyv megfelelő rovatába és gyorsan 4-1-re módosították a kijelzőn szereplő számokat. Egészen a mérkőzés végéig úgy látszott, hogy mindenki megelégedett az eredménnyel – érdekes módon a gyulaiak az utolsó percekben sem kapkodták el egy-egy bedobás elvégzését – de szinte a semmiből, közvetlenül a lefújás előtt Katona György Viktor még kozmetikázott a végeredményen: 4-2.

Kiválóan sikerült a visszavágás az Előrének, így egy pozícióval előrébb mozdult a tabellán.

Boér Gábor: – Beigazolódott, hogy egy igazi presztízs mérkőzésre számíthattunk. Rengeteg olyan párharc és ütközés volt a mérkőzés folyamán, melyek már-már a durvaság határát is súrolták. Azt vallom, hogy ez egy férfias küzdelem – így kell beleállni az ilyen meccsekbe. Szerencsére kezdünk mi is beérni, kezdjük megszerezni azt a rutint, amellyel meg kell vívni az ilyen csatákat – bízom benne, hogy a megkezdett útról nem térünk le. A srácok nagyon motiváltak, nagyon sokat dolgozunk ezért a szereplésért. Úgy néz ki, megérte gyakorolni a pontrúgásokat, hiszen három gólunkat abból értük el – illetve közvetve a negyediket is. Ebben az osztályban nagyon fontosak a rögzített szituációk kihasználása és kezelése. Ezen a téren is sikerült előre lépnünk, hiszen ősszel sok gólt kaptunk ilyen helyzetekből, az idén viszont már sokadik találatunkat érjük el ilyen formán. Tanulunk tovább – van mit mindenkinek – és remélem, hogy jövő héten folytatjuk a pontok gyarapítását, mert mihamarabb szeretnénk a középmezőnyhöz zárkózni.

line_purple

A szomszédok csatájával folytatódik a harmadosztályú bajnokság a 21. fordulóban. Ezúttal hazai pályán fogadjuk a Várfürdő csapatát és az is biztos, hogy az átalakított és egységességében, ütőképességében megerősödött második csapatunk rendesen felpaprikázva áll a megmérettetés elé. Annál is inkább, hiszen a gyulaiak az általuk lejátszott 18 forduló alatt szorgalmasan gyűjtögették a bajnoki pontokat, így jelenleg a tabella 8. helyét foglalják el – 7 győzelem, 4 döntetlen és 7 vereség a mérlegük. Az őszi fordulóban 2-0 arányban érkező vendégeink arattak sikert, így aztán Boér Gábor együttese mindent meg fog tenni a fordított előjelű, számunkra kedvező eredmény elérése érdekében.

Boér Gábor:Presztízs értékű mérkőzésre, megyei rangadóra készülünk – úgy gondolom, hogy külön motivációra egyik félnek sincs szüksége. Nagyon szeretnénk visszavágni az őszi zakóért és folytatni a megkezdett sorozatunkat – azaz PONTOSAN végezni az aktuális fordulóval is. Ez alatt azt értem, hogy mindenképpen pontot, de legfőképp hazai pályán pontokat szeretnénk szerezni. Ehhez arra van szükség, hogy azokat a dolgokat – amelyeket a héten kiveséztünk – meg tudjuk valósítani a mérkőzés folyamán is. Nagyon komolyan készülünk a gyulai csapatból – jelen pillanatban is azon gondolkozom, hogy milyen stratégia vezethetne eredményre – mindenféleképpen meg fogjuk találni a megfelelőt. Szerencsére sérültekről nem tudok beszámolni, így az egész keret a rendelkezésemre áll. Egyetlen eltiltott játékosom van – Mácsai László, aki öt sárgalap miatt nem tud szerepelni -, azonban a keretünk most már alkalmas arra, hogy bármelyik hiányzót pótolni tudjuk. Mindig azt szoktam mondani, hogy az aktuális tizenegy a legjobb – így jelen pillanatban is ez lesz ránk igaz. Minden szurkolónkat szeretettel látjuk, hiszen a pálya széléről érkező biztatás mindenképpen extra motivációt jelent a srácoknak!

Szekeres Lajos: – Az Előréről tudjuk azt, hogy jól erősített a télen, lényegesen masszívabb kerettel dolgozhatnak és visszajátszóik is lesznek, éppen ezért nem számítok könnyű mérkőzésre. Mindkét csapatnak nagy szüksége van a pontokra, nekünk a nem túlságosan jó rajt miatt, nekik pedig a feljebb lépés érdekében. A két fél jól ismeri a másikat, sok múlik majd azon, kinek jön ki jobban a lépés. Sokszor tapasztaltuk már meg ezen a szinten azt, hogy ebben az osztályban egészen kis dolgokon múlnak nagyok. Bizonyára most is döntő szereppel bír majd, ki hibáz kevesebbet, vagy ki rúgja az első gólt. A keretünkben annyi változás van, hogy Tóth Levente papírjai megérkeztek, így a támadó bevethető lesz vasárnap, ellenben Okos és Bálint eltiltás miatt kihagyja majd a kilencven percet.

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/221456748205907/

 

Paksi FC II. – Békéscsaba 1912 Előre II.

paksi_fc_150

NB III. Közép csoport 2015/2016. 20. forduló

Paksi FC II. – Békéscsaba 1912 Előre II.

0-2 (0-1)

Időpont: 2016. február 28. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Fehérvár úti Stadion

Cím: 7030 Paks, Fehérvári út 29.

Játékvezető: Kulcsár Katalin

Asszisztensek: Kulcsár Judit dr., Török Katalin

Paks: Székely György, Bagó Patrik, Szekszárdi Tamás, Asztalos Dávid, Hanol Milán, Kesztyűs Barna, Kiss Tamás, Kővári Róbert, Péter Antal, Vlasics Dániel, Nagy Richárd. Cserék: Csoknyai Balázs, Nagy Ádám István, Bognár Dávid, Pach Bálint Oszkár, Luczek Roland, Simon Márk, Varga Milán.
Vezetőedző: Osztermájer Gábor.

Békéscsaba: Máthé Gábor, Pilán Márkó, Huszár Gergő, Tatár Eduárd, Zámbori Dániel, Juhász György, Beszterczei Attila, Mácsai László, Kálmán Szilárd, Szalai Dániel, Tóth Dániel. Cserék: Démusz Dominik, Oláh László Dávid, Ruzsa Zoltán, Vozár Dávid, Takács János Dávid, Bozsó Milán.
Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerzők: Besztercei Attila (33. perc), Szalai Dániel (48. perc).

Sárgalapok: Tatár Eduárd (42. perc), Mácsai László (60. perc), Pilán Márkó (61. perc), Oláh László Dávid (78. perc), Szekszárdi Tamás (91. perc).

Az első játékrészben kiegyenlített mezőnyjátékkal telt az idő, gyakorlatilag helyzet nélkül. Ennek fényében a 32. percben némileg váratlanul jött a csabai vezető gól, amit az újonc Besztercei Attila szerzett, az ötös jobb oldali sarkáról kilőve a hosszú alsó sarkot, 0–1. A gól után felélénkültek a hazaiak, nagy erőkkel kezdtek támadni, de csak a felső lécet sikerült eltalálniuk kétszer, gólt nem tudtak elérni.

Csabai szemszögből jól indul a második játékrész, hiszen az első momentumként növelték előnyüket. Az ötös magasságából elvégzett bedobást Tóth Dániel csúsztatta Szalai irányába, aki pár lépésről a rövid sarokba bólintott, 0–2.

A folytatásban élvezetes játék alakult ki, a hazaiak irányították a meccset, a látogatók pedig kontrákból igyekeznek veszélyt teremteni. Nem esett újabb gól, maradt a megérdemelt csabai győzelem.

line_purple

line_purple

Nem túl biztató előjelekkel látogat a hónap utolsó előtti napján Paksra a Lilák második csapata, hiszen Boér Gábor vezetőedzőnek szombaton még kapusa sem volt. Eltiltás, betegségek és sérülések is hátráltatják NB3-as együttesünk kibontakozását, pedig a pontszerzés ezúttal is létfontosságú lenne. Szombaton aztán nagy nehezen kialakult az utazókeret: Beszterczei Attila, Bozsó Milán, Démusz Dominik, Hudák Martin, Huszár Gergő, Juhász György, Kálmán Szilárd, Lászik Milán, Mácsai László, Máthé Gábor, Pilán Márkó, Ruzsa Zoltán, Oláh László, Takács János, Tatár Eduárd, Tóth Dániel, Vozár Dávid, Zámbori Dániel, Szalai Dániel.

A Paks, csakúgy mint a Békéscsaba 17 fordulót játszott és jelen pillanatban a tabella 14. helyét foglalja el, mérlegük 4 győzelem, 5 döntetlen és 8 vereség. A Békéscsaba az utolsó előtti, 16. helyről még nem tudott elmozdulni – így ismét győzelmi kényszerben lép majd pályára.

line_purple

Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/571147656367843/