Liga Kupa középdöntő

A MLSZ által 2014. november 25-én megtartott sorsolás eredményeképpen, a Liga Kupa középdöntőben a Békéscsaba 1912 Előre a Nyíregyháza Spartacus FC csapatával találkozik. A továbbjutás sorsa két mérkőzésen dől el és a szabályok értelmében a Békéscsaba kezd hazai pályán. A hivatalos időpontok 2014. december 2-dika és 9-dike.

A további párosítások a következők: Soproni VSE – DVSC-TEVA, Dunaújváros – Videoton, PMFC – Szombathelyi Haladás, MVM Paks – MTK-Budapest, FTC – Újpest, Győri ETO – SZTK-Erima, DVTK – Honvéd.

Beharangozó: Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre SE

A 2014/2015-ös bajnoki szezon, őszi idényének utolsó mérkőzésére utaznak a lila-fehérek Ceglédre. A mérkőzés 2014. november 22-én (szombaton) 13:00 órakor kezdődik, a Malomtó széli Sporttelepen. Az időjárás hidegre fordult, így csak abban reménykedhetünk, hogy legalább a csapadék megkíméli a résztvevőket és szurkolóink is elkísérik a csapatot!?

cegled_stadion

Az már biztos, hogy december 2-án Liga Kupa forduló, ezért nem vonulhatnak pihenőre Zoran Spisljak “fiai”, így önbizalom szempontjából sem lényegtelen a holnapi derbi eredménye. A Liga Kupa középdöntőinek sorsolását egyébként 2014. november 25-én (kedden), a Ferencvárosi TC – MVM-Paks mérkőzés után, a Sport1 csatornán élőben megtekinthetik. A szabályok szerint a csoportjukban 2. helyen végzett csapatok hazai pályán kezdenek és az is száz százalék, hogy a DVSC-TEVA nem lehet az ellenfelünk. Így aztán lehet találgatni és esélyeket latolgatni…

A fiúk eltökéltek és függetlenül az előző két mérkőzés eredményétől, ugyanolyan elszántsággal készülnek a találkozóra. A statisztika kiegyenlített mérleget mutat, hiszen 2011 óta tizenkétszer találkozott egymással a két alakulat, melyből 3 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség szempontunkból a mutató. Utoljára március 22-én látogattunk a Pest megyei városba, ahol gólzáporos derbin 7-2 arányban kiütöttük a ceglédieket. Ellenfelünk november 18-án a DVTK otthonában 3-1 arányú vereséget szenvedett, ezzel befejezte a Liga Kupa küzdelmeit. Mindent összevetve a bajnoki tabella 13. helyén állnak és az eddig lejátszott 14 forduló alatt mindössze kétszer tudták begyűjteni a három pontot.

Bényei Balázs még mindig eltiltott, Thomas-Michel Prasler sérült, egyébként mindenki a mester rendelkezésére áll.

A meccset Botló Béla játékvezető igazgatja majd, segítői Vígh-Tarsonyi Gergő és Máyer Gábor lesznek.

Bízunk a sikeres szezon zárásban és reméljük tovább menetel az Előre!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Középdöntőben az Előre

2014. november 18-án, kedden Kecskemétre utazik a csapat, ahol 15:00 órakor a Liga Kupa B. csoportjának 6. fordulójában, ismét utánpótlás korú játékosokkal kibővülve próbálja meg tovább javítani a csoportban elfoglalt helyét az Előre.

kte_stadion

Köztudott, hogy függetlenül a holnapi mérkőzés eredményétől, már hatalmas sikert könyvelhetünk el – hiszen a Békéscsaba 1912 Előre bejutott a Liga Kupa legjobb 16 csapata közé. Ebből a csoportból nem feltétlenül várta volna mindenki, hogy a lilák ilyen simának mondható módon, legrosszabb esetben a második helyen léphetnek tovább. Ehhez a sikerhez hozzátartozik az is, hogy ezeken a mérkőzéseken több utánpótlás korú játékost is bevetett Zoran Spisljak.

Reményt keltő, hogy a Liga Kupában lehetőséghez jutó, saját utánpótlásunkban nevelkedett játékosaink helyt álltak és már az utolsó forduló előtt kiharcolták a középdöntős szereplést. Ezt eddig még soha nem sikerült elérni a Viharsarokban. A csapatépítés fázisában különösen fontos dolog, hogy a jó teljesítményt nyújtó fiatalok ne kallódjanak el, tudásukat éles helyzetekben is megmutathassák. A futball világában számtalan példát láthattunk már, hogy ilyen módon felfedezett játékosok, gond nélkül megkapaszkodtak a felsőbb osztályokban is.

Természetesen nem a fő cél realizálódott a középdöntős szerepléssel, de nagyon fontos kiemelni, hogy a Békéscsabán maradt fiatal generáció élni tudott a lehetőséggel. Igen, a lényeg a “Békéscsabán maradt” szavakban rejlik, hiszen a nyár folyamán még azt is nehéz volt elérni az ifjúság körében, hogy ne menjenek máshova és a felnőtt csapattal készülve a segítségünkre lehessenek. Valószínűleg nem minden esetben a játékosok döntése volt, hogy távoznak Csabáról, hiszen ebben a korban még szülői hozzájárulás, támogatás is szükséges. Amennyiben ők nem látnak arra reális lehetőséget, hogy a gyermek megfelelőképpen fejlődhessen és a felnőtt csapattal együtt sikereket érhessen el, akkor egyszerűen itt hagyják Békéscsabát és máshol próbálnak szerencsét.

A szakmai stáb – Zoran Spisljak, Purguly Árpád, Bücs Zsolt, Hanyecz János – véleménye szerint, a békéscsabai labdarúgást kizárólag a saját nevelésű fiatalok bevonásával lehet újra éleszteni és megfelelő szintre emelni. Már most kézzel fogható feleszmélés tapasztalható a fiatalok körében, pedig még csak az út elején járunk. Folyamatosan fejlődni szükséges és javítani kell a hibákat, de ez csak úgy lehetséges, ha a tehetségek meg tudják tapasztalni a felnőtt csapat légkörét, edzéseit, mérkőzéseit – csak így tanulhatnak igazán és válhatnak valódi labdarúgóvá.

A puding próbája az evés és úgy látszik, hogy az étvágyunk tovább nő – hiszen a szakmai stáb folyamatosan figyeli a fiatalabb korú játékosok edzéseit és rendszeresen ki is próbálja őket a másodosztályú csapat mérkőzésein is. Így lesz ez ma is – tájékoztatott a mester, a tegnap délutáni edzés után, így néhány játékost meg is tudtunk találni kérdéseinkkel.

Konyecsni Zoltán (17 éves, jobb-szélső)

Milyen érzés a “nagyok” között játszani és hogyan kerültél a keretbe?

– Hihetetlen érzés a felnőtt csapattal játszani, hiszen sokkal gyorsabb, ésszerűbb a játék, keményebbek az ütközések – mintha egy teljesen más szintre lépne az ember. A hétvégi Grosics Akadémia elleni meccs igen jól sikerült számomra – gólt is szereztem és büntetőt is sikerült kiharcolnunk. A teljesítményemre felfigyeltek és meghívást kaptam a “nagyokhoz”, holnap pedig utazom Kecskemétre is. Árpi bácsi már tavaly is sokat biztatott és most elérkezett az idő, hogy a mély vízben is lehetőséget kaphassak. Köszönöm szépen!

Pilán Márkó (16 éves, középpályás)

Milyen szempontok alapján választottak ki és mi a célod a labdarúgásban?

Szeretnék a lehető legmagasabb szintre eljutni a futballban – ezért keményen dolgozom és edzem. Teljes erőbedobással azért focizom, hogy előbb-utóbb a felnőtt csapatba kerülhessek. Most megkaptam a lehetőséget, hogy egy Liga Kupa meccsen is bizonyíthassak – aminek nagyon örülök és igyekszem majd megfelelően helytállni. Köszönöm a bizalmat!

Szántó Mihály Sándor (20 éves, középpályás)

Milyen a hangulat a csapatnál és mennyire sikerült beilleszkedni?

A hangulatra nem lehet panasz, ebből a szempontból is teljesen rendben van a csapat. Úgy érzem, hogy nagyon jó a közösség, a többiek segítenek és elfogadnak. Kaposvárról jöttem vissza Békéscsabára és főleg a felnőtt csapattal edzek – amikor nem vagyok kerettag, akkor pedig az U21-et erősítem. Az idei első Liga Kupa meccsen már kaptam lehetőséget és most újra a Kecskemét ellen bizonyíthatok. Zoran edzései igen kemények, szakszerűek és hasznosak – úgy érzem, hogy rengeteget tanulok és abszolút a hasznomra válnak. Szerintem a holnapi mérkőzés fejben dől majd el, de bízom a győzelemben és ha pályára léphetek, minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. Köszönöm a lehetőséget!

Az utolsó forduló előtt egy pont lemaradással állunk a DVSC mögött a második helyen, így megfelelő teljesítménnyel és egy kis szerencsével akár még az első hely is megszerezhető. A KTE és a Békéscsaba 2007. óta tízszer találkozott egymással és az eredmények tekintetében kiegyenlítettnek mondható a mérleg. Négy győzelem, három vereség és szintén három döntetlen szempontunkból a statisztikai mutató. Utoljára szeptember 2-án, itthon fogadtuk a Bács-Kiskun megyeieket, amikor 2-3-as eredménnyel nem sikerült a három pontot megszerezni – bár ekkor még nagyon a szezon elején jártunk. Van tehát okunk a visszavágásra – annál is inkább, hiszen a csapat minden mérkőzésre igen komolyan készül és tekintettel arra, hogy nincs ok az izgalomra, egy felszabadult, tudatos játékkal meglephetjük a nem túl jó szériában lévő Kecskemétet.

Nem kevésbé fontos, hogy szurkolóink tizenkettedik játékosként biztassák a csapatot, hiszen ez is a sikerünk egyik kulcsa lehet – bár az időpont nem éppen drukker-barát, de Kecskemét nincs messze – így bízunk benne, hogy sokan elkísérik a lilákat a lilákhoz!

Vozár Dávid eltiltását tölti, Prasler és Viczián még nem egészséges, a többiek azonban rendelkezésre állnak.

A mérkőzést Nagy Róbert, Varga Zsolt dr. és Márkus Tamás játékvezetői hármas dirigálja.

A kecskemetite.hu szerint a Liga Kupa meccsen csak az „A” lelátó lesz megnyitva, de a másik oldalra szóló bérletek természetesen ide is érvényesek ezúttal. A belépők egységesen 500 forintba kerülnek, de a bérletesek mellett a 14 éven aluliak is ingyen tekinthetik meg a találkozót. A főépületben ingyen készítik a klubkártyákat és 14 órától már várják a szurkolókat.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Siker-sztori: a viharsarokból a válogatottig

Ismét a békéscsabai utánpótlás-nevelés sikeréről számolhatunk be, hiszen – Koszecz Kristóf után – a 22-es számú lila-fehér mezt viselő, 19 éves Viczián Ádám is meghívást kapott az U-20-as válogatott keretébe.

viczian_adam

A Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábja eddig is kiemelten kezelte a fiatal játékosok integrációját és igyekezett megfelelő mennyiségű játéklehetőséget biztosítani 20 év alatti labdarúgóinak is. Úgy látszik, hogy az igyekezet mindig elnyeri jutalmát, hiszen egy-egy focista egyéni sikerei mögött mindig jelentős háttérmunka is áll. Zoran Spisljak vezetőedző elmondása szerint, minden rátermett játékos előtt adottak a körülmények, hogy megfelelő munkával és alázattal a “nagyok” között is bemutatkozhassanak – sőt akár stabil kerettagokká is válhassanak. Mivel a Békéscsaba eljutott arra a szintre, hogy az utánpótlást országos szinten is komolyan veszik, így egyik fiatalnak sem szükséges messzire szaladnia a megfelelő tapasztalat és meccsrutin megszerzéséhez. Az MLSZ megfigyelői egyébként rendszeresen látogatják az NB II-es mérkőzéseinket is – érdemes tehát hajtani és a legjobb teljesítményt nyújtani!

Ádám stabil kezdő emberként eddig összesen 778 percet játszott a 2014/2015-ös szezonban, gólt szerzett a Salgótarján elleni Magyar Kupa mérkőzésen, valamint gólpasszt is jegyezhetünk neve mellé. A történések apropóján, a tegnap délutáni edzés után tehettem fel kérdéseimet újdonsült válogatott aspiránsunknak.

Néhány napja töltötted be a 19. életévedet. Boldog születésnapot kívánunk! Úgy tudom, hogy ajándéknak is beillő meghívást kaptál. Meséld el, hogy történt a dolog!

Köszönöm szépen a jókívánságot! A klubhoz érkezett levél formájában a hivatalos meghívó, így értesültem a dologról. Mindenki szívből gratulált és az edzőim is tovább biztattak, hogy csak így tovább. A válogatott programjáról, mérkőzéseiről egyelőre még nincs információm. Keményen és rendszeresen dolgoztam azért, hogy kerettag lehessek. Úgy gondolom, hogy a szakmai stáb tudja mit csinál és rendszeresen lehetőséget kapnak fiatalabb labdarúgók is. Én is így kerültem a keretbe és igyekszem mindent megtenni azért, hogy megháláljam a bizalmat.

A Nyíregyháza ellen kezdő voltál a támadó sorban, de úgy tudom korábban egy kisebb betegséggel bajlódtál és néhány mérkőzést ki kellett hagyod. Most már minden rendben, hogy érzed magad?

Az egyik mérkőzésre utazva lettem rosszul, szédültem – így nem tudtam vállalni a játékot. A vérnyomásom volt magasabb a kelleténél, ezért az orvosok addig nem engedtek játszani, amíg ezt sikerült rendbe hozni. Most már minden rendben van, teljesen egészséges vagyok és ismét harcra készen várom a mérkőzéseket.

Milyen a hangulat a csapatnál, mennyire sikerült beilleszkedni?

Kifejezetten jó a hangulat. Úgy érzem, teljesen egyben van a csapat és talán ebbe a felnőtt keretbe sikerült a legjobban beilleszkednem. Mindenki egymásért küzd, ami nagyon hasznos – hiszen a holtpontokon csak így lehet gond nélkül átlendülni. Szerintem ennek a csapatnak legnagyobb erőssége az egységesség. Az edzőink is kifejezetten figyelnek a morálra, hiszen senki sem szeret olyan helyen dolgozni, ahol nem jó a hangulat. Az edzéseket is igen hasznosnak tartom – minden nap tanulhatok valami újat. A foglalkozások változatosak: amikor elkezdünk készülni a következő mérkőzésre, inkább az erőnlétre kerül a hangsúly – de, ahogy közeledik a meccs, a tréningek jellege megváltozik és már a technikai, taktikai dolgokra fordítunk nagyobb figyelmet. Örvendek, hogy én is itt lehetek!

Jövő hét kedden Nyíregyházára utaztok. Mit jósolsz a szabolcsi visszavágóval kapcsolatban?

Nagyon jó és kemény mérkőzést várok. A jelenlegi formánkat nézve és a hazai meccs tapasztalatait levonva, szerintem győzni fogunk és továbbjutunk! Kedden is majdnem megfogtuk a Nyíregyházát, verhetőek. Az ősszel még nem ikszeltünk, így ez sajnos most benne volt a levegőben…

Mik a céljaid a labdarúgásban és miként látod jövődet a Békéscsabánál?

Szeretnék minél magasabb szintre eljutni Békéscsabán, a szülővárosomban – ahol nagyon jól érzem magam. A szerződésem kettő, plusz egy évig szól – így a bizalom és a lehetőségek adottak, rajtam pedig nem fog múlni a csapat sikere, mert igyekszem minden tőlem telhetőt maximálisan megtenni ezért.

Beharangozó: Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre

Nincs idő pihenésre, folytatódik a mérkőzések sorozata. Ezúttal Budapestre utazunk, ahol 2014. november 15-én (szombaton) 13:00 órakor – a Merkantil Bank NB II Liga 14. fordulójában – a Soroksár SC az ellenfél. A bajnoki tabella 8. helyén álló, fővárosi csapatnak eddig 5 győzelemmel, 1 döntetlennel és 7 vereséggel 16 pontot sikerült összehoznia.

A szerdai betli után van mit feldolgoznia a liláknak – bár a kitűzött célt ettől függetlenül elérték, hiszen a Liga Kupa középdöntőjébe került az elsősorban fiatal játékosokat kipróbáló Előre.

A számok vegyes eredményeket mutatnak, hiszen a két csapat egymás ellen eddig lejátszott két mérkőzéséből itthon nyertünk, míg idegenben vesztettünk. Nem lesz könnyű dolgunk az újabb idegenbeli mérkőzésen sem, hiszen a Soroksár – az előírásokat betartva – csak 30 darab belépőjegyet biztosíthat a vendég szurkolók részére.

A körülményektől függetlenül, ha a saját, eredményes, agresszív játékunkat tudjuk produkálni és amennyiben minden játékos a maximumot nyújtja, akkor sikerülhet a három pontot ismét begyűjteni. Annál is inkább, hiszen az őszi szezonból ezen kívül már csak egy meccs van hátra és a tabella első öt helyének sorsát, jelen pillanatban szinte csak az egymás elleni eredmények és a gólarányok határozzák meg – így aztán igen nagy jelentősége lehet minden egyes megszerzett bajnoki pontnak.

Bényei eltiltását tölti, Prasler sérült és Viczián sem teljesen egészséges. Az összecsapást Fábián László vezeti, segítői pedig Galán Roland és Punyi Gyula lesznek.

Bízunk benne, hogy tovább folytatódik győzelmi sorozatunk a bajnokságban!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!