Bekukkantottunk

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 172 másodperc.

Csapatunk tagjai nem bírták tovább. Kíváncsiságuknak eleget téve, engedélyt kértek építésvezetőnktől és bejárták leendő új otthonukat. A nem hivatalos látogatás alkalmával megtekintették az új épület pillanatnyi állapotát – mutatjuk a részleteket.

Természetesen a szokások és a hagyomány szerint, amikor majd beépítésre kerül az épület legmagasabb pontja – a tetőszerkezet – hivatalos bokrétaünnepre is sor kerül. Ekkor lesz már igazán értelme elindítani a visszaszámlálást, a kulcsok ünnepélyes átadásáig. A látogatás alkalmával Boér Gábor vezetőedző is megosztotta gondolatait, valamint Szolga Krisztián a kivitelező részéről nyilatkozott.

Boér Gábor: – Alapvetően nagyon fontosnak tartom, hogy milyen állapotok között tudjuk majd fogadni szurkolóinkat, illetve együttesünk nemsokára már tényleg európai kondíciókkal készülhet és léphet majd pályára. Ennek természetesen mindannyian nagyon örülünk és tele vagyunk várakozással. A színvonalnak is minden téren emelkednie kell, ami nyilván a nézőszámon is meglátszik majd a jövőben. Mindenképpen szükségesnek érzem, hogy végre olyan körülmények fogadják vendégeinket, amelyek a 21. században már elvárhatók és elengedhetetlenek. Bízunk benne, hogy az új létesítmény is hozzájárul majd ahhoz, hogy az Előre még sikeresebb legyen.

Szolga Krisztián: – A kivitelezéseket 2017. februárjában kezdtük meg a régi lelátó elbontásával. Márciusban már sikerült az új épület alapozási munkálatait is elindítani, így a szerkezetépítéssel szeptemberre már végezni is tudtunk. A tél beálltáig befejeztük az építőmesteri munkákat is, illetve nagy erőkkel megkezdtük a belső szakipari feladatok elvégzését – amelyek jelen pillanatban is folyamatban vannak. Ezen belül a felső szint felületképzési és burkolási-festési munkái folynak, az épület külső részén homlokzati hőszigeteléssel, illetve a közmű-építéssel, átvezetéssel foglalkozunk. Ez nagyjából még egy hónapot vesz igénybe, amelyet követően végrehajtjuk a tereprendezést, parkolók és járdák is kialakításra kerülnek. Az épület gyakorlatilag három részre osztható: a legnagyobb alapterület a földszinten található – az épület egyik fele a vendég csapatot fogadja, a másikban pedig a hazai együttes felkészülését, kényelmét szolgáló létesítmények kerültek kialakítva. Mindez teljes egészében a nézőtér alatt található, amely hova-tovább betölti az egész külső-felső részt. Az emeleten VIP helység, az üzemeltetéshez szükséges funkcionális szobák, valamint egy irodai szint is kialakításra került. A kivitelezés nagyjából 70 százalékos készültségi fokban van, és ennek az épületrésznek az átadása három hónapon belül meg kell történjen.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: