Beharangozó: HR-Rent Kozármisleny FC – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 407 másodperc.

Akik látták a Magyar Kupa negyeddöntő első, békéscsabai mérkőzését (2-1), azok pontosan tudják, hogy Kozármislenyben nem könnyű, nyári délutáni mulatságra várják csapatunkat.

20160210_elore_kozarmisleny_51

A tulajdonképpen Pécs külvárosának számító településen lassan tíz éve egyforma nagy hőfokon ég a fociláz. A derék baranyaiak nem tudják megunni, hogy csapatuk hazai pályán gyakorlatilag mindenkit képes legyőzni. Mindenesetre az idei Magyar Kupa sorozatban eddig négy, a mislenyi csapatnál magasabb osztályban szereplő csapat bánta meg, ha előre örült – amikor a sorsoláskor megtudta, hogy egy NB III-as kiscsapat lesz az ellenfele. Mert a Kozármisleny játékosai elrontották a Siófok (NBII), a Puskás Akadémia, a DVTK és a Budapest Honvéd játékosainak és szurkolóinak örömét is. Tekintélyes a névsora tehát azoknak a csapatoknak, akiket a mislenyiek elbúcsúztattak a Magyar Kupa további küzdelmeitől.

Szerdai ellenfelünk teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert nem csak azokon a mérkőzéseken jutott túl meglepő magabiztossággal, amelyek egy hazai meccsen dőltek el. Azért játszhattak hazai környezetben, mert a kupasorozat kiírása szerint az egyfordulós mérkőzéseket mindig az alacsonyabb osztályba sorolt együttes otthonában kell játszani. Ezt a helyzetet hívják a sakkban bástyaelőnynek. A mislenyiek mindhárom esetben érvényesítették ezt az előnyüket. A három meccsük gólkülönbsége 7-2 volt (Siófok 4-2, Puskás Akadémia 2-0, DVTK 1-0). A Budapest Honvédot pedig kétszer győzték le a továbbjutás érdekében, Pesten és Kozármislenyben is 2-1 volt a javukra. Eddig minden Magyar Kupa mérkőzésükön lőttek gólt – ellenünk is, hiszen bár győzelemmel érkezünk a szerdai mérkőzésre, azért a mi kapunkba is betaláltak (Békéscsaba – Kozármisleny 2-1).

Láthatjuk tehát, hogy gólt mindenkinek tudnak rúgni, sőt rúgnak is annak, aki az útjukba kerül. Az NB III Közép-csoportját toronymagasan vezetik (11 pont az előnyük), gólkülönbségük pedig pontelőnyüknél is beszédesebb, hiszen 52 rúgott góljukkal (2,88 meccsátlag) szemben, mindössze 8-at kaptak. A mi mérkőzésünkre a Budapest Honvéd-MFA II. elleni fővárosi bajnoki mérkőzéssel készültek fel, melyet Budapesten 2-1 arányban nyertek meg február 27-én.

Tehát rendesen fel kell kötnünk a fehérneműt, ha sikerrel akarjuk megvívni ezt a Magyar Kupa mérkőzésünket. Erre egyébként minden esélyünk meg lehet. Hiszen ebben a kiírásban mi voltunk az egyetlen csapat, amelyiknek sikerült legyőznie a kupasorozatban a Kozármislenyt. A bajnokságban már túl vagyunk három fordulón és ha nem játszanánk minden mérkőzésen győzelmi kényszer alatt, akkor kifejezetten sikeresnek mondhatnánk az első három fordulóban elért eredményeinket (haza pályán 0-1 az FTC ellen, idegenben két döntetlen a Videoton (1-1) és az MTK (0-0) ellen). Tehát veretes csapatok ellen szereztünk idegenben pontokat, míg minimális különbséggel kaptunk ki az idei bajnokság egyértelmű esélyesétől a Fraditól. Ezek az eredmények egyébként azt mutatják, hogy az Előre ősszel mutatott védekezésében, generális változások álltak be a téli felkészülés alatt. Mindenesetre a tavaszi szezonban a kapott gólátlagunk a három mérkőzés alapján 0,33, míg ugyanez a mutató az első 19 fordulóban 2,37 volt (45 kapott gól). Ez a vitathatatlan fejlődés mindenképpen mellettünk szól. Védelmünk egyelőre jól állt a lábán, de hát ez csak a minimális és elengedhetetlenül szükséges feltétele annak, hogy csapatunk teljesíteni tudja küldetését. Kozármislenyben például a továbbjutást, a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Mivel mi mindig komplex tétre játszunk, ezért a Dél-dunántúli hadjáratát már a mérkőzés előtt egy nappal, kedden megkezdjük. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a hétvégén Pakson játszunk bajnoki mérkőzést, ezért a szakvezetés úgy döntött, hogy a meccs után nem utaznak haza, hanem Tolnán, majd Szekszárdon ütik fel a főhadiszállásukat – onnan mennek el Kozármislenybe és később Paksra.) A hadjárat sikere esetén a Magyar Kupa legjobb négy csapatának egyike érkezne haza Békéscsabára, akinek ráadásul három bajnoki ponttal több szerepel a neve mellett, mint az előző fordulóban. Ez a legoptimálisabb forgatókönyv. A forgatókönyv első fejezetét írhatják meg játékosaink a szerdán 13:30 órakor kezdődő kupamérkőzésen Kozármislenyben.

20160210_elore_kozarmisleny_57

Együttesünk bővített utazókerettel bonyolítja az ötnapos túrát. Calvente öt sárgalap miatt a Paks elleni bajnokin biztosan nem játszhatott volna, de betegsége miatt sajnos egyébként sem utazik ezúttal, a többiek azonban elvileg a mester rendelkezésére állnak. Zoran Spisljak vezetőedző természetesen továbbjutásra játszatja csapatát, hiszen az Előre komplex feladatának megoldásához minden pályán elért sikerre szükségünk van. Most Kozármislenyben tehetünk bele egy újabb sikerszeletet önbizalom-tarisznyánkba, ahová a tavaszi első három bajnoki fordulóban több adagot tettünk bele, mint az ősszel összesen. Kozármislenyben nyissuk tehát mi szélesebbre az NBIII és az NBI osztályú csapatok között ténylegesen meglévő tudáskülönbséget, ha már a Honvéd, a Diósgyőr és a Puskás Akadémia csapatai ezt nem tudták megtenni. Tegyük meg ezt mindazok ellenére, hogy papíron (ha ebben a pillanatban lezárnák a bajnoki küzdelmeket), akár egy osztályba tartozhatnánk. De erről egyelőre hallani sem akarunk – másrészt, amíg a matematika nem zárja ki, addig mindig a bennmaradásért játszunk, így Kozármislenyben a kupamérkőzésen is. Mert ez a mérkőzés a bajnokság és a továbbjutás szempontjából egyformán fontos. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy csak akkor sikerülhet minden tervünket megvalósítanunk, ha a pályán és a pályán kívül is összetartunk. Csak akkor tudunk sikeresek lenni, ha csapatunk minden mérkőzéséből kihozza a maximumot – tehát nyer, továbbjut, mert a győzelmek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy növeljük a hazai meccseinken értünk helyszínen szurkoló nézőink számát, hogy hazai mérkőzéseinket mindig megtelt lelátók előtt játszhassuk le (ez Békéscsabán egyáltalán nem illúzió), mert azt játékos, edző, sportvezető és néző egyaránt tudja, hogy Együtt Erősebbek Vagyunk!

Íme az utazókeret: Vaskó Tamás, Laczkó Zsolt, Spitzmüller István, Bényei Balázs, Balog Zsolt, Juhász György, Borbély Bálint, Fehér Zsolt, Damjanovic Slavko, Thomas Piermayr, Vukasin Poleksic, Punosevac Bratislav, Fabio Nascimento de Oliveira, Vadász Viktor, Takács Péter, Koszó Balázs, Nathan Eccleston, Matus Paukner, Mursits Roland, Birtalan Botond.