Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 816 másodperc.

Március második vasárnapján újabb, igazi lila-fehér nap elé nézünk, hiszen két nagy érdeklődésre számot tartó mérkőzést is rendezünk az átépítés alatt álló Kórház utcai Stadionban. Tavaszi akciónk keretén belül belépőjegyet vásárló nézőink ötven százalékos kedvezményben, míg bérletes látogatóink 250,- forintos italkuponban részesülhetnek, ha kilátogatnak a 2017. március 12-én (vasárnap) 17:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 24. fordulójára. Délelőtt 11:00 órától igazi derbivel indul a nap, hiszen a kis Fradi teszi tiszteletét a centerpályán a NB3 Közép-csoportjának 22. fordulójában.

promo_elore_szolnok

A legjobb indulattal sem nevezhetjük szerencsésnek a múlt heti idegenbeli túrákat. Első csapatunk kiütéses vereséget (5-0) szenvedett a Soroksár otthonában, míg NB3-as együttesünk az utolsó pillanatokban hullajtott pontot Dunaújvárosban (2-1). Ráadásul NB2-es labdarúgóinknak ismét olyan ellenféllel kell szembenézniük, akik sosem adják olcsón a bőrüket. A Szolnok elleni összecsapások mindig tartogathatnak meglepetéseket és egyáltalán ne tévesszen meg senkit következő ellenfelünk bajnoki táblázaton elfoglalt 11. pozíciója. Bár a kék-fehérek mindössze 9 győzelmet, 4 döntetlent és 9 vereséget tudnak eddig felmutatni, emlékezzünk csak utolsó találkozásunkra, amikor az 5. fordulóban, hazai pályán 2-0 arányban legyőzték csapatunkat. A számok is a Tisza-partiak mellett állnak, mivel az utóbbi szűk tíz év 11 szolnoki, 4 csabai győzelmet, valamint 4 döntetlen eredményt hozott. A Kórház utcában 2015. május 2-án találkoztunk utoljára Balogh Pál neveltjeivel, akkor 2-0 arányú hazai siker született. A viharsarokból azonban elég régen, 2013. november 13-án, az akkor még létező Liga Kupa sorozatban tudtak három pontnak megfelelő eredményt elérni (0-2).

A Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek január 4-dikén álltak újra munkába a téli szünet után, majd tíz napos alapozást követően január 14-én megkezdték az edzőmérkőzések sorozatát. Elsőként az Érdi VSE csapatával játszottak 2-2-es döntetlent, majd öt nappal később mi fogadtuk őket Békéscsabán, ahol Nagy István találatával 1-0 arányú hazai siker született. A folytatásban a Balassagyarmatot gyűrték maguk alá 4-2 arányban, majd 1-0-ra kikaptak az NB3 Nyugati csoport második helyén álló ETO FC Győrtől. Hévízen 1-3-as győzelemmel, majd egy mosonmagyaróvári 1-1-es eredménnyel, végül egy táborzáró 1-3-as csákvári sikerrel a hátuk mögött zárták a felkészülést. Az átigazolási időszakban nem volt jelentős játékosmozgás a szolnokiaknál: Somogyi Csaba távozott a tiszaparti egyesülettől, Gazsi Tamás Zsolt (kapus) pedig június 30-ig, kölcsönbe érkezett Balmazújvárosból.

Következő vendégeink számára már február 14-én megkezdődött a szezon, hiszen a Magyar Kupa sorozatban a Szentlőrinc elleni odavágón 0-2, majd a visszavágón 3-0 arányú győzelemmel abszolválták a nyolcaddöntőt, a továbbiakban pedig a Mezőkövesd csapatával vívhatnak majd a továbbjutásért. A bajnokság tavaszi premierjén bravúrral, bár "emberáldozattal" győzték le, hazai pályán 1-0 arányban a Puskás Akadémiát. A mérkőzésen elkövetett szabálytalansága miatt, egyik alapemberüket Rokszin Ádámot három hónapra eltiltotta az MLSZ Fegyelmi Bizottsága. A folytatásban egy nagy port kevert, elmaradt Kisvárda elleni mérkőzés következett volna, melyet a szabolcsi pálya alkalmatlansága miatt kurtán-furcsán elhalasztottak. A meccset március 24-én pótolják – ha minden jól megy. A 23. fordulóban nem sikerült az újabb győzelem, mivel a Sopron vendégszereplése alkalmával gólnélküli döntetlen született, így jelen pillanatban 22 lejátszott mérkőzés után, 31 bajnoki ponttal és mínusz kettes gólkülönbséggel várják a békéscsabai fellépést.

Csapatunk sincs könnyű helyzetben, hiszen a Soroksár elleni bajnokin piros lapot begyűjtő Szélpál Norbertnek egy mérkőzést automatikusan ki kell hagynia, valamint a csapat másik alapemberének számító Bényei Balázs szalagszakadást szenvedett, műteni kell, így valószínűleg ebben a szezonban rá már nem számíthatunk. Mielőbbi gyógyulást és felépülést kívánunk! Az ütőképes keret meghatározása nem bizonyul könnyű feladatnak – annál is inkább, hiszen a délelőtti Fradi elleni harmadosztályú derbin is pontot-pontokat kellene szereznünk – így az esetleges visszajátszók kijelölése is átgondolandó. Az előző fordulóban elszenvedett vereség miatt ráadásul fejben, koncentrációban és tenni akarásban is felül kell múljuk a korábbiakat. Ilyen szituációban már nem először vagyunk, a szakmai stáb, a játékosok is megbírkóztak már hasonló helyzettel: így mérlegelve a lehetőségeket és a csapat érdekeit előtérbe helyezve a vezetőség úgy döntött, hogy Birtalan Botondot visszahelyezi az első csapatba, hogy a tavaszi szezonban az első keretünket segíthesse a kitűzött cél elérése érdekében.

Zoran Spisljak: – Nehezen kezdődött számunkra a tavaszi szezon. Az első mérkőzésünkön több kidolgozott helyzetünk is volt, de sajnos csak egy gólt tudtunk szerezni, így meg kellett elégednünk egy döntetlennel. A második meccsen rengeteg egyéni hibát követtünk el, amit az ellenfél könyörtelenül kihasznált – ilyen szinten ezek a dolgok már nem engedhetők meg. A Szolnokot fogadjuk a hétvégén, amely egy igen jól szervezett, kellemetlen csapat. Az első tavaszi mérkőzésükön – a Puskás Akadémia ellen – már bizonyították, hogy számolni kell velük és ebben a kiélezett bajnokságban egyébként sincs könnyű mérkőzés. Sokat kell dolgoznunk és maximális erőbedobással kell vasárnap szerepelnünk, hogy az előző két mérkőzés hibáit kijavítsuk. Sajnos Bényei Balázsra és Szélpál Norbertre nem számíthatok, de a többiek jó állapotban készülnek a mérkőzésre.

Balogh Pál: – Nem bővelkedünk játékosokban, elég szűkös a keretünk: több meghatározó játékosunk is sérüléssel bajlódik és erre még Rokszin Ádám – aki csapat egyik jó formában lévő erőssége – három hónapos eltiltása is rátesz egy lapáttal. Ezzel kapcsolatban bízunk benne, hogy a fellebbezés után majd enyhítenek a büntetésén, amit túl szigorúnak tartunk. A mérkőzés végkimenetelével kapcsolatban nehéz jóslatokba bocsátkozni, hiszen nagyon kétarcú a Békéscsaba szerintem. Annak ellenére, hogy a feljutás a céljuk, igen szeszélyesen játszanak – annyira nem hozták még azokat az eredményeket, amelyek egy ilyen szintű csapattól elvárhatók. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal kettőzött erővel fognak ellenünk, hazai közönség előtt játszani, hogy bebizonyítsák feljutásra érdemes voltukat. Ennek a szellemében készülünk, nem fogjuk teljesen feladni a támadások lehetőségét – tehát nem fogunk teljesen védekező csapattal érkezni Békéscsabára. Megpróbáljuk majd kihasználni a hazaiak esetleges hibáit és minimum egy ponttal szeretnénk távozni. A bajnoki céljaink az eredmények és a pillanatnyi állás függvényében némileg megváltoztak számunkra, és a biztos bennmaradáson túl, talán már egy kicsit tovább is gondolhatjuk ezt a dolgot. Amennyiben az első tíz között tudnánk végezni, azzal elégedett lennék. A kupában még talpon vagyunk, bár a papírforma szerint a Kövesd a favorit velünk szemben – de, mint tudjuk a Kupában bármi megtörténhet és mindent meg fogunk tenni a továbbjutás érdekében.

A Merkantil Bank NB2 Liga 2016/2017. 24. fordulójának összes mérkőzését 2017. március 12-én (vasárnap) rendezik: 12:30 órától BFC Siófok – Nyíregyháza Spartacus, 14:30 órától SZEOL SC – Soroksár SC, Cigándi FC – Budaörs, Vác FC – Ceglédi VSE, Mosonmagyaróvári TE 1904 – Dorogi FC, Kisvárda Master Good – HR-Rent Kozármisleny, 17:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC, Aqvital FC Csákvár – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, ZTE FC – Szeged 2011 és Swietelsky-Soproni VSE – Puskás Akadémia FC párosításokban.

A Békéscsaba 1912 Előre – Szolnoki MÁV FC összecsapást Nagy Róbert dirigálja, akivel legutóbb 2016. augusztus 7-én a Békéscsaba – Balmazújváros 0-1 mérkőzésen találkozhattunk. Az 1978-as születésű spori pályafutása alatt összesen 573 sárga-, valamint 49 darab piros cédulát osztott ki. Segítői Varga Zsolt és Horváth Róbert lesznek, míg tartalék játékvezetőként Nagy Norbertet delegálta a szövetség. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A tempó és az izgalmak pedig tovább fokozódnak, hiszen a nemzeti ünnep és a válogatottak edzőtáborozása miatt 2017. március 16-án (szerdán) 17:00 órától már – a hétközi 25. fordulóban – Felcsúton lépünk pályára, március 19-én (vasárnap) 15:00 órától pedig a Kisvárdát fogadjuk a Kórház utcában, így nyolc napon belül 3 tétmérkőzésen lehet bizonyítani.

Az előrejelzés szerint március 12-én (vasárnap) Békéscsabán és térségében szeles, közepesen felhős időjárás valószínűsíthető, 11 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, csapadék nem várható.

Szeretettel invitáljuk szurkolóinkat és az érdeklődőket, hogy kísérjék figyelemmel mindkét csapatunk mérkőzését és buzdításukkal segítsék győzelemre az Előrét!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!