Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 541 másodperc.

Az elmaradt szezonnyitó rangadó (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre) helyett, 2017. február 26-án (vasárnap) 16:00 órától, hazai pályán kezdheti meg csapatunk a 2016/2017-es bajnoki év tavaszi szezonját, amikor a Budaörs együttesét látjuk vendégül az átépítés alatt lévő Kórház utcai Stadionban.

20170221

A hónap utolsó vasárnapja igazi fociélményt és programot kínál mindenkinek, aki a békéscsabai lelátókat választja – annál is inkább hiszen több, mint két hónap telt el az utolsó tétmérkőzés óta (Békéscsaba 1912 Előre – Ceglédi VSE 2016. 12. 11.). Aki egy korai ebéd után máris a Kórház utca felé veszi az irányt, az 12:00 órától (megváltozott időpontban) második csapatunk első hazai bemutatkozását (Békéscsaba 1912 Előre II. – Szigetszentmiklós) is megszemlélheti a műfüves pályán (a meccs megtekintése ingyenes), további látnivalókat pedig az NB2-es mérkőzés kezdetéig, akár a stadion átépítése is szolgáltathatja a nagyérdeműnek. Bár a mérkőzés napján nem folynak majd munkálatok, a pillanatnyi állapot, a részben már lebontott, régi lelátó furcsa, de egyben érdekes látnivalót kínál. Az már teljesen biztos, hogy innen nincs visszaút, ismét lezárult egy korszak az Előre életében – ezt is megéltük!

Aktuális ellenfelünk Tatabányán kezdte meg a felzárkózást a középmezőnyhöz, hiszen emberhátrányban, pont nélkül küldték haza a Soproni VSE együttesét a Merkantil Bank Liga 21. fordulójában. Sajben Máté 28. percben szerzett találatára Supka Attila együttesének nem volt válasza, így maradt az egygólos előny a budaörsiek számára: Budaörs – Swietelsky-Soproni VSE 1-0. Huszonegy lejátszott meccs után Bognár György – vezetőedző csapata a 16. pozícióból, 7 győzelem, 1 döntetlen és 13 vereség, valamint 22 pont birtokában várja a békéscsabai megmérettetést. Legutóbb 2016. augusztus 10-én találkoztunk velük idegenben, akkor számunkra kedvezőtlen 1-0 arányú hazai győzelem született. Ahogy az már lenni szokott, az átigazolási időszak szele következő ellenfelünket sem kerülte el. Távozott: Bogár Péter, Tulipán Ákos, Ferkó Ádám, Gál Szabolcs, Ténai Attila, Miskei Milán. Érkezett: Horváth Roland (Csákvár), Horváth Gábor (Cegléd), Wild Tamás (Cegléd), Vajda Dániel (Budapest Honvéd).

A szilveszter után nem túl sok pihenőt kaptak a zöld-fekete mezesek, hiszen már január 2-án megkezdték intenzív felkészülési programjukat. A hathetes trréning folyamán – balmazújvárosi edzőtáborozással egybekötve – nyolc felkészülési mérkőzést játszottak (sorrendben): DVTK – Budaörs 2-0, MTK II. – Budaörs 2-3, Budaörs – Monor 2-1, Budaörs – Jászberény 4-1, FC Hatvan – Budaörs 1-2, Budaörs – Hódmezővásárhely 1-1, Budaörs – RKSK 1-2, FK Haniska (szlovák) – Budaörs 1-4.

Vendégeinknél sérültekről nem tudunk beszámolni, Menyhárt Attila azonban az előző mérkőzés 18. percében piros lapot kapott, így neki automatikusan ki kell hagynia a viharsarki túrát.

Zoran Spisljak: – Sajnáljuk, hogy elmaradt az első mérkőzésünk – nem rajtunk múlott. Ettől függetlenül ugyanúgy dolgoztunk a héten, mintha lejátszottuk volna a Balmazújváros elleni meccset. Vasárnap a Budaörs érkezik és természetesen emlékszünk a tavalyi, idegenbeli összecsapásra, amikor egy olyan meccsen veszítettük el a három pontot, ahol végig mi domináltunk. Több helyzetet is kialakítottunk, de egy mérkőzés végkimenetelét nem ez határozza meg. Akkor a vendéglátóink élni tudtak azzal a lehetőséggel, ami adódott előttük, így otthon tartották a bajnoki pontokat. Itt a lehetőség, hogy orvosoljuk a fiaskót és tovább javítsunk a mérlegünkön. Mindenféleképpen nehéz meccs vár ránk, a Budaörs egy szervezett, magabiztos, kellemetlen ellenfél – úgyhogy mindent bele kell adnunk, hogy jól sikerülhessen a tavaszi szezon első mérkőzése. Sérültjeink közül Bagi Pista már megkezdte az edzéseket, de rá még egészen biztosan nem számíthatok, Gránicz, Viczián és Kálmán pedig kisebb húzódással küzd, eltiltottunk nincs.

– Örvendek annak, hogy végre elindult az építkezés és a hosszú-hosszú előkészületi munkálatok után már látható eredménye is van a rekonstrukciónak. Úgy gondolom, hogy a város, a klub és a közönség is megérdemel egy új, modern létesítményt, ahol nemsokára már egészen más körülmények között lehet majd mérkőzéseket rendezni és játszani. Addig a közönség türelmét és megértését kérjük a nem éppen idilli állapotok miatt, de ez egy ilyen szintű átalakítással együtt jár.

Kozma János: – Nagy reményekkel várjuk a tavaszt, optimistán nézünk a folytatás elé, kevés a lemaradásunk – a stáb is azt várja, hogy feljutó helyen végzünk a szezon végén.

Juhász György: – Mindenki nagyon készül a hétvégi összecsapásra, győzelemre készülünk, teli energiával várjuk az összecsapást.

Nagy István: – Nagy harci kedvvel várjuk a mérkőzést. Sajnáljuk, hogy elmaradt az első forduló, de így legalább hazai környezetben kezdhetjük a tavaszt. Mindenféleképpen győzelemmel szeretnénk bemutatkozni.

Bognár György: – A Békéscsaba hazai pályán erősebb játékerőt képvisel mint a Budaörs. Nekünk az a dolgunk hogy megpróbáljunk legalább egy döntetlent elérni. Nyilván győzelemre játszunk, ha ebből kijön egy döntetlen akkor is elégedettek leszünk.

A mérkőzést Kovács J. Zoltán játékvezető igazgatja, akivel 2016. augusztus 21-én találkoztunk utoljára a Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre (2-0) mérkőzésen. A spori pályafutása alatt 694 sárga- és 52 piros cédulát osztott ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint február 26-án (vasárnap) erősen felhős idő várható, maximum 8 Celsius fokos hőmérséklettel – csapadék azonban nem valószínű.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy látogassanak ki a stadionba és szurkolásukkal segítsék győzelemre mindkét csapatunkat, hiszen a hamisítatlan lila-fehér vasárnapon erre minden esély megvan!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!