Az első erőfelmérő

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 167 másodperc.

Hat nap telik el a felkészülési időszakból és csapatunk máris Kecskemétre utazik, ahol 2019. január 12-én (szombaton) 12:00 órától az egyik közvetlen riválisunk, a Budaörs ellenében lépünk pályára az első edzőmeccsen.

Csapatunkon kívül mindenki egy héttel korábban kezdte a téli felkészülést, hiszen szakmai stábunk plusz egy hét pihenőt írt elő játékosaink számára – tekintettel a még soha nem tapasztalt sérülések mennyiségére. A pihenő természetesen idézőjelesen értendő, hiszen az ünnepek alatt gyakorlatilag néhány nap állt labdarúgóink rendelkezésére ilyen irányú programjaikra, ezután mindenkinek el kellett kezdenie az egyéni edzésprogramot. Ennek is köszönhetően úgy tűnik, hogy mindenki nagyszerű állapotban tudta megkezdeni a munkát, így talán több idő juthat majd a taktikai elemek gyakorlására.

A Budaörs csapata mindössze egy ponttal (35) mögöttünk lemaradva a bajnoki táblázat 5. pozíciójából várja a tavaszi rajtot, így minden okuk megvan a bizakodásra és a jó folytatásra. Mivel ebben az idényben tétmérkőzésen velük már nem találkozunk, ezért jó alkalom nyílik arra, hogy új elemeket gyakorolhassunk, hiányosságokat pótolhassunk. Emlékeztetőül 2018. december 16-án, a 21. fordulóban 2-0 arányban győztük le a Pest megyeieket, a 2. felvonásban 2018. augusztus 5-én pedig 2-2-es döntetlent produkáltunk Tatabányán, így ezt a szezont ellenük mindenképpen megnyertük. A Bognár György szakmai igazgató által irányított budaörsiek terveiben 7 felkészülési derbi szerepel: a Békéscsaba 1912 Előre, a Taksony, a DVSC, az RKSK, az U19-es válogatott, a Paks és a Paks NB III-as csapatai ellen. Változásokra is felfigyelhetünk keretükben, hiszen visszatér Mosonmagyaróvárról a korábbi kedvenc Stieber András, külföldre távozik Csiki Norbert és Kesztyűs Barna egy osztállyal feljebb, Pakson folytatja pályafutását.

A Békéscsaba keretében egyelőre nincs változás, bár sérültjeink egy részét továbbra sem lehet még teljes terhelés alá vonni: Gránicz Patriknak és Hursán Györgynek még időre van szüksége, mint ahogy a lábadozó Tóth Dánielnek – akinek a napokban került le lábáról a kötés -, valamint Szalai Dánielnek is. Szélpál Norbert – ahogy azt korábban már említettük, komplett munkát végez – az orvosok teljesen gyógyultnak minősítették, Babinyecz Balázs viszont továbbra is betegséggel küzd. Időközben viszont Urbin Péter is visszatért igazolt távollétéről és felvette a munkát.

Az első felkészülési találkozón nyilván nem a végeredményen lesz a hangsúly, ezért elképzelhetően több fiatal is lehetőséget kaphat, akik bizonyíthatják majd felkészültségüket.