A Fáy utcában folytatjuk

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 133 másodperc.

A válogatott szünet után ismét a Magyar Kupa és bajnoki fordulók kerülnek a fókuszba. 2015. november 17-én (kedden) este 17:30 órától, a budapesti Ilovszky Rudolf Stadionban, az MTK-Budapest – Békéscsaba 1912 Előre párharc második felvonása nyitja a 4. Kupa forduló visszavágóinak sorát. A másik hét mérkőzést – ahol szintén a legjobb nyolc közé jutás a tét – szerdán rendezik.

20151116_mtk

Az MTK-Budapest – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

A Békéscsaba gól nélküli döntetlent játszott az első mérkőzésen a Kórház utcában, ahol Zoran Spisljak vezetőedzőnk szerint több célja is volt csapatunknak: nem engedtük az MTK-t, hogy mögénk kerüljön és nem hagytuk, hogy nagy helyzeteket alakítsanak ki. Az elsődleges feladatot, hogy ne kapjunk gólt – teljesítettük. Minimum 90 perc áll még a rendelkezésünkre a fordulóból és ez idő alatt is mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért. Úgy gondolom, hogy megfelelőképpen felkészültünk és minden eshetőségre gondoltunk. Nem lesz egyszerű feladat, hiszen az MTK együttesét jól ismerjük: kitartóan tudják a szervezett, fegyelmezett játékot produkálni. Egy biztos, csak maximális koncentrációval és erőbedobással érhetünk el sikert, ami mindenképpen jót tenne a morál szempontjából is a Puskás elleni, hazai bajnoki előtt.

Ha az OTP Bank Liga tabellájára pillantunk, akkor nem kérdés, hogy melyik csapat lép nagyobb eséllyel pályára, hiszen az MTK-Budapest a negyedik, a viharsarki együttes a tizenkettedik helyen áll – ám a matematika nem egyenlő a labdarúgás logikájával, hiszen a kupában minden megtörténhet, ahogy az első mérkőzésen továbbjutási lehetőséget szerzett a lila-fehér együttes.

A két csapat 1974-ben találkozott először az első osztályban, akkor 3-1-re nyert – hazai pályán – a Békéscsaba. Az összesített mérleg – 47 első osztályú találkozó után – 24 kék-fehér győzelem mellett 14 lila-fehér siker és 9 döntetlen.

A legutóbbi bajnoki mérkőzés végeredménye 1-1 lett.

Az eseményről Facebook oldalunkon élő, fényképes beszámolót láthatnak-olvashatnak majd.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!